A BARANYAI-DOMBSÁG
 
KISLEXIKONA

 
 
 
A tájegység meghatározása: a Baranyai-dombság a Drávába futó folyóvizek által dombvidékké alakított lösztábla. Északról a Mecsek, délről a Villányi-hegység, keletről pedig a Duna határolja. Felszíne hasonlít a közeli Geresdi-dombságra, de gránit nem található a felszínen, hanem elsősorban a lösz és az agyagos talajok borítják. Több helyen lösz alatt néhány méterre mészkőréteg húzódik, így több helyen kőbánya is található a területen.
 
Balokány-dűlő: Szellőtől keletre található dombhát elnevezése. Ma szántóföldek találhatók rajta.
 
Csele-patak: A Szűr és Görcsönydoboka közelében futó patak a II. Lajos emlékmű közelében torkollik a Dunába.
 
Csele-víztároló: Görcsönydoboka közelében a Csele-patakon létesített halastó.
 
Domonkos-kút: Szellő falu határától délkeletre, a Felső-hegytől keletre elhúzódó völgytalp közelében egy fás bokros területrészen található a forrás, melyet szántóföldek határolnak. 2005-ben foglalta Ripszám István. A gránitból készült építményben a kifolyócső felett gránitlapba írva látható az elnevezése. A forrás mellett asztalok, padok és tűzrakóhely van. Jelzett út nem vezet a forráshoz.
 
Erdősmároki-halastavak: Erdősmárok és Liptód között található a három darab tó. A tavak nagyobb része már nádassal benőtt. Csak az egyik tónak van nagyobb nyílt vízfelülete. A délebbi tó közelében áll a Szent János-kápolna. A halastó keleti oldala és a horgászparadicsom megközelíthető az Erdősmárokról induló zöld négyzet jelzésen. A nyugati oldalán a sárga sáv jelzés halad végig. 
 
Felső-hegy: Szellő keleti dombjának neve. Fenyőerdővel van beültetve.
 
Flórián-forrás: Babarc belterületén a buszfordulóban található. Időszakos kifolyású, a tetején működő karos kút található. 2012-ben felújították.
 
Flórián-szobor: A máriakéméndi szobrot 1903-ban azért állították fel, mert egy asszony megmenekült itt a tűzhaláltól. Régen május 4-én körmenet vonult ide. Ide tartozik egy vicc: hogyan fohászkodik a német paraszt a tűz patrónusához? Szent Flórián oltsd el a házunkat és gyújtsd meg a szomszédét!
 
Görcsönydoboka: A település a Baranyai – dombság területén, a Dunába torkolló Csele patak völgyében fekszik. A falu zsáktelepülés, közúton érhető el a Mohácsot Pécsváraddal összekötő átlagos minőségű úton, sombereki elágazással, innen bekötőút vezet Görcsönydobokára. Görcsönydoboka mindennapi életét a német gyökerű „sváb” kultúra hatja át. A faluban vezet végig a sárga sáv jelzésű turistaút.
 
Hásságy: Baranya megyében, Pécstől kb. 17 km-re délkeletre fekvő település. Az Árpád-kori település, Hásságy neve az oklevelekben 1058-ban tűnt fel először Hashag néven. A falu a 13. század végén Győr nemzetség-hez tartozó Óvári Konrád birtoka volt. 1291-ben Kórogyi Fülpöst említik, aki a faluból 5 ökröt hajtott el, majd pár évvel később, 1296-ban Lőrinc nádor fia Keménnyel együtt kirabolta és lerombolta a falut. 1311-ben Óvári Konrád fia Jakab e településről nevezi magát. 1312-ben a korabeli iratok egy idevaló szerviensét említik, majd később Héder nemzetségbeli Henrik fia János foglalta el a falut, de Károly Róbert király visszaadta Jakab árváinak. 1330-ban Jakab fiai osztoztak meg rajta, és az osztozkodáskor a határában levőnek mondják a Szent László monostort, melyet még 1295-ben Óvári Konrád alapított. Olaszi, Hásságy és Hidor között a Szentága forrás mellett. 1333-ban papja 15 báni pápai tizedet fizetett.
 
Hásságyi-halastavak: A víztározók kialakításával 48 hektáros vízfelületű halastó létesült az 1960-as években Hásságy mellett. Gyönyörű ligetes környezete vonzza a kirándulni, horgászni vágyókat.
 
Hidor-hegy: Olasztól nyugatra található 206 m magas domb neve. Szántók és szőlőkkel borított.
 
Hosszú-völgy: A Marázától húzódó valóban hosszú, erdős völgy neve.
 
István-kút: Liptódtól nyugatra a Liptódpusztai-völgyben található a sárga sáv jelzés mellett. 1965-ben építették ki, 1982-ben és 2012-ben lett felújítva. Vizet csak időszakosan szolgáltat. Korábbi neve Pusztai-kút, Liptódpusztai-forrás.
 
Káposztás: Szederkénytől északra, a Nagy-erdőben található hely elnevezése. A nevét onnan kapta, hogy a mostani erdő helyén itt az 1960-as évekig a Szederkényieknek voltak kertjeik. A Nagy-erdei-patak vizét felduzzasztották és ezzel locsolták a veteményest.
 
Karasica-vízfolyás: A Duna jobboldali kis mellékfolyója. Feked közelében a Kökény-árokban ered. A leghosszabb szakszán délnek veszi útját, a Dunát Herceg-Mároknál ér el. Hossza mintegy 80 km. Folyásának alsó része azelőtt igen mocsaras volt. Míg eredésénél csak néhány liter/perces vízhozammal csörgedezik, addig alsóbb részét az 1950-es években egy rövid időre hajózhatónak minősítették.
 
Kegytemplom: A 15. században épült kegytemplomot Mária-templomként is ismerik. A későbbi időkben átépítették. A Miklós-plébániatemplom és a körülötte elterülő középkori Kéménd a kuruc időkben teljesen elpusztult. A bevándorlók megérkezésekor a templom romjait már ellepte a bozót, csak a szentély állott ép mennyezettel, de tető nélkül. 1740 tavaszán öt lány, köztük Margaretha Rogner és Anna Weiß füvet gyűjtött a templomrom körüli régi temetőben. Az egyik mélyedésből előbukkant Szűz Máriának fényességet árasztó képe, karján kisdedével. A kiáltásukra odasiető Elisabetha Blumenthaler fel akarta venni a képet, de az eltűnt. Néhány nappal később egy ifjú látta, amint Szűz Mária karján kisdedével, dicsfénytől övezve belépett a templomba. A történtekről a falu elöljárósága, valamint az egyházi hatóságok több ízben kihallgatták a fiatalokat. A jelentések hallatára megindult a búcsújárás. A közeli Templom-forráshoz a kék körjelzés vezet.
 
Kisnyárád: Lánycsóktól kb. 8 km-re észak-nyugatra található. Nevét 1285 körül említik egy oklevélben. A település ekkor a királyi tárnokok jobbágyainak a földje volt, és IV. László odaadta (Németi) Leunard fiainak. 1292-1297 körül egy oklevélben idevaló lakosa tanúskodásáról van szó. 1335-ben papja 8 báni pápai tizedet fizetett. A török időkben a falu lakossága megfogyatkozott. A 18. században német telepesek érkeztek a faluba. Ma többségében németek lakják. a településen vezet át a sárga sáv jelzésű turistaút.
 
Kéméndi-csorgó: Időszakos és gyér vízmegjelenésű forrás a Nagy-pincesor aljában. Íves mészkőfalazatából egy vascsövön folyik ki a víz. 1998-ban épült.
 
Kéméndi-kereszt: Kéméndi (Kerner) János és családja emeltette 1947-ben, amiért szerencsésen átvészelték a háborút. A keresztet a közelmúltban szépen felújították, felirata fekete gránit táblán olvasható. Megközelíthető a kék irányított körjelzésű turistaúton.
 
Kéméndi-tető: Máriakéméndtől észak-keletre található a 259 m-es magaslat. Helyenként erdő, másutt szántóföld borítja. A tetőn háromszögelési pont van elhelyezve. Közelében vezet a sárga háromszög jelzésű turistaút.
 
Kereszt-forrás: Szűr település nyugati végénél az út mellett ered. Bővizű kifolyócsöves kis forrás néhány kővel kirakva.
 
Kőfejtő: A Szederkénytől északra a máriakéméndi út közelében található mészkőbánya termelése az 1950-es években szűnt meg. A bányaudvarban szép rétegződött mészköveket láthatunk, helyenként tengeri állatok megkövesedett vázaival.
 
Közmosó-forrás: Nagypall belterületén a templom közelében ered. A környék legbővizűbb forrása. Régen itt mostak az asszonyok, kialakítása is ennek megfelelően történt.
 
Kolgram: Máriakéméndtől nyugatra elhelyezkedő akácos terület neve.
 
Kremsberger-malom: A Kékesdtől délre található malom 1911-től a Kremsberger családé. Urasági malom volt, egykor a pécsváradi uradalomé volt.
 
Lankás-forrás: Máriakéméndtől észak-keletre a Lankás-dűlőben eredő időszakos vízkibocsátású forrás. 2011-ben új mészkőfalazattal lett kiépítve. Megközelíthető a zöld kör jelzésen.
 
Liptód: Babarctól északra található kicsiny zsáktelepülés. Liptód egyike azon 41 településnek, amelyet még I. István király 1015-ben a pécsváradi Szt. Benedek rendi apátságnak adományozott. A községet a török hódoltságig kizárólag magyarok lakták. Az 1690-es években a lakosság összetételében változás következett be, mivel itt telepedett le a juhtenyésztéssel, pásztorkodással foglalkozó szerb és rác nemzetiségű népek egy része. A jelenlegi németajkú lakosság az 1751-es évtől kezdődően egyenként telepedett le. Ettől az időszaktól kezdve a lakosság döntő részét a német nemzetiségűek adták és adják napjainkban is. 1945-ben magyar családokat telepítettek be Szomolyáról, akik egy-két éven belül elhagyták a falut. 1947 és 1948-ban a kitelepítési hullám - az utak járhatatlansága miatt - kevésbé érintette az itt élőket. 1930-ban, miután a dészláv lakosság elhagyta a települést, a német anyanyelvű lakosság aránya: 96% volt. 1980-ban a német anyanyelvű lakosság aránya: 91 %, s ez országos viszonylatban a harmadik legmagasabb arány. Napjainkban a falu lélekszáma 240 fő. A falu vonzereje a csend és a nyugalom. A település négy domb közé beékelődve, azok völgyében helyezkedik el, igen szép, festői környezetben. A falut egy déli irányból észak felé folyó patak szeli át. A falunak csodálatos szépségű műemlék jellegű római katolikus temploma van. A településen vezet át a sárga és a zöldtúra útvonala is. Máriakéménd után a második legjelentősebb turistaközpontja a Baranyai-dombságnak.
 
Liptódi-tető: Liptódtól keletre, Erdősmárok déli oldalán található 200 m-es magaslat. Nagyobb része erdővel borított.
 
Livadszka: A Szederkény és Olasz közötti dombhát elnevezése.
 
Lókúti-pihenőhely: Liptódtól északra, az azonos nevű réten található. Az erdővel körülvett tisztáson táborozóhely van, asztalok, padok, tűzrakóhely és vezetékes vízzel működő kút található itt. A zöld sáv jelzés vezet el a pihenő közelében, és arról egy rövid (50 m), zöld kör jelzés vezet be a pihenőhelyre.
 
Maráza: Pécsváradtól délkeletre, Geresdlak és Kékesd között fekvő zsáktelepülés. Még az 1887 évi kataszteri térképen is fel volt tüntetve a mai Maráza elődje Alsó- és Felső-Hidága Maráza északi és keleti felén. Hidága nevét az oklevelek 1292-1297 között említették először Hidagay néven, mint a hídágai nemesek birtokát. A hídágai nemesek gyakran szerepeltek a megyei közéletben, részben mint a Gyulaiak megbízottjai: 1319-ben Artolf nevét, valamint első feleségétől született fiát Domokost említette egy korabeli oklevél. A falu a török uralom alatt elnéptelenedett, és a régi falutól délebbre, mai helyén alakult ki az új falu; Maráza. 1720-ban délszláv-, majd tíz évvel később 1730-ban német telepesek kezdték benépesíteni a falut, később magyar nyelvű lakosok is letelepedtek itt. A magyarok érkezésével egyidőben pedig megkezdődött a sokácok elköltözése. A 20. század elején Baranya vármegye Pécsváradi járásához tartozott. Ma 200 lakosa van Marázának. Nevezetessége a falu határában álló Mária-kápolna. A településen vezet át a zöldtúra útvonala.
 
Mária-kápolna: Marázától délre, 1,5 km-re az erdő szélén, a nyiladék végében található a kis kápolna. A kápolna tetejét Zsolnay-kerámiák díszítik, mint ahogy a kútét is. Annak kapcsán lett híres, s ezért épült mellé a kápolna is, mert csoda történt itt. Egy, a közeli szőlejében kapáló horvát asszony vak lánya a forrás vízében megmosakodva visszanyerte látását. A csoda ma is tart. Egy kis ékszer ez a Mária-kápolna az erdőben, ahova a hívők még ma is elhozzák máshol, búcsúkban, zarándokutakon vásárolt ereklyéiket. És a szeptember 8-án szokásos falunapnak is programja az itt tartott mise. A most már kútba foglalt Mária-forrás tiszta, hideg és finom vizéért még ma is gyakran kisétálnak az emberek a pácolt fából készült feszület által őrzött kápolnához. A forrást 2010-ben építette ki a Mecsek Egyesület. Megközelíthető a zöld sáv jelzésről leágazó zöld kör jelzésen.
 
Mária-forrás: lásd. Mária-kápolna
 
Máriakéménd: A Szederkénnyel szomszédos falu két irányból is megközelíthető: Pécsváradról illetve Szederkény felől. A Baranyai-dombság turistaközpontja. A település autóbuszmegállójától indul a Baranyai Zöldtúra, a kék négyzet jelzés és a kék körtúra útvonala is, melyek a falu határában több másik turistaúthoz is csatlakoznak. Máriakéménd már a csiszolt kőkorban is lakott hely volt, később trák-illír népcsoport, kelták, majd rómaiak is letelepedtek a környéken, az egykor itt áthaladó híres római borostyán út mellett. Nevét 1015-ben már említette a pécsváradi apátság alapítólevele is, mint apátsághoz tartozó birtokot. 1237-ben a Győr nemzetséghez tartozó Óvári Konrád birtokaként említik az oklevelek Minori Kemud néven, Óvári Konrád baranyai uradalmának a központja volt. Ő építette a várat is, még a tatárjárás után. 1273-ban a hatalmaskodó Albert fia Mihály és Óvári Konrád közti vitában - mely a közeli cikádori konvent előtt folyt - említik újból a település nevét, majd újabb hatalmaskodásokat jegyeztek fel az oklevelek: 1285-ben és 1296-ban, mikor Lőrinc fia Kemény, majd Kórógyi Fülöp is lerombolta és kirabolta a települést. Kéménd várát említette Lodomér esztergomi érsek is 1279-1290 körül, mikor egyik levelében kérte Óvári Konrádot, hogy ide fogadja be és védje az új pécsváradi apátot. 1280-ban a kiskéméndi jobbágyokat is említették, akik Nadicán voltak szőlőbirtokosok, s 1295-ben Kéméndi Sebestyén nevét, aki Konrád mester megbízottja volt. A XIV. század elején a kéméndi várhoz és uradalmához tartozó Hásságy, Tabód, Héder, Olasz, Gyula, Belvárd, Nyomja, Petre, Geréc és Töl településeket a szomszédos szentlászlói monostorral együtt [Héder nemzetségbeli] Henrik fia János foglalta el, Károly Róbert király azonban visszaadta Konrád fia Jakab árváinak, akik később Kéméndi, Gyulai és Baranyai vezetéknévvel voltak a település birtokosai. 1330-ban a Konrád fia Jakab unokái osztoztak meg birtokaikon. Kéménd ekkor 3-részből állt; a várból, s az alatta kifejlődött Váraljából, Kiskéménd és Nagykéménd falukból. Híres hely lehetett, már ekkor vámhely volt, s vásártartási joggal is rendelkezett. A Török hódoltság utáni felszabadító harcok alatt a település elnéptelenedett, sokáig néptelenül állt, majd horvátok telepedtek le itt, az ekkor a pécsváradi apátsághoz tartozó birtokra. 1725-ben Fuldából származó német telepesek érkeztek a lerombolt faluba, ahol ekkor csak a középkori templom romjai látszottak. A telepesek keze nyomán épült ujjá a falu, s virágzó szőlőkultúrát alakítottak ki, s megkezdődött a pincesorok kiépítése is.
 
Máriakéméndi-halastó: Máriakéméndtől északra, a Patkányos-patakon létesített tó. Nádas veszi körül. A zöld sáv jelzés vezet el mellette.
 
Molnár-hegy: Székelyszabar és kisnyárád között lapos domb neve. Itt kezdődik a Szabari-erdő. A fennsíkon vadászház áll.
 
Molnár-hegyi képoszlop: A Molnárhegyi-vadászháztól délre, kb. 400 m-re található 3 méter magas homokkő oszlop. A lemezre festett kép már elmosódott. Valószínűleg Mária-kép lehetett. Valamikor itt szőlők voltak, és állítólag egy ember lányát itt villámcsapás érte, ezért állították a képoszlopot.
 
Nagy-erdő: Szederkénytől északra található tölgyes és akácos erdő. Az 1960-as évekig parkerdő volt, az iskolás gyerekek ide jártak kirándulni a Nagy-erdei-patakhoz és az Őrszem-forráshoz. Az erdő keleti felén 1945 előtt vályogot termeltek ki és kendert áztattak, ma méhésztelep van itt. Itt voltak valamikor a falu káposztáskertjei. Az erdő közepén a kis réten pedig régen állatokat legeltettek, egy vályú maradványa még látható.
 
Nyomjai-oldal: A Szederkény és Olasz közötti szántóterület neve. A nyomja név egy önálló település volt, mely Szederkénnyel egybeolvadt.
 
Olasz: Pécstől délkeletre (kb. 20 km-re), Mohácstól nyugatra (23 km-re), az 57-es főút közelében fekvő település. Olasz nevét az oklevelek 1181-ben említették először Uloz néven, 1295-ben Olozy 1316-ban Olaz néven írták. Az itt letelepedett vallonok alapították a XII. században. 1295-ben a Győr nemzetségbeli Óvári Konrád birtoka volt. Később Héder nemzetségbeli Henrik fia János foglalta el. 1316-ban Károly Róbert király visszaadta Konrád unokáinak, az övék volt még 1330-ban is. Itt Olaszi, Hásságy és Héder melletti Szentága forrásnál állt egykor a pécsi pálosok Szent László kolostora is 1295 körül. A török hódoltság alatt sem néptelenedett el a magyarok lakta falu, kolostora azonban elpusztult. Az 1700-as években katolikus délszlávok és németek telepedtek le itt, s később magyarok is. Olaszi a Batthyány család birtoka volt. 1950-ben a településhez csatolták a vele szomszédos Hidor falut is. Olasz a 20. század elején Baranya vármegye Pécsváradi járásához tartozott. Ma kb. 630 lakosa van. Hidor 1950 előtt önálló község volt. Nevét az oklevelek 1295-ben említették először Hedrich, Heydreh- néven. 1295-ben Győr nemzetségbeli Óvári Konrád birtoka,s mellette említették Szentága földet, melyet ő alapított. Később Héder nemzetséghez tartozó Henrik fia János elfoglalta, de Károly Róbert király visszaadta Konrád fia Jakab árváinak, akik 1330-ig birtokolták és ekkor osztoztak meg rajta.
 
Olaszi-tó: Olasztól keletre létesített gyönyörű környezetben fekvő tó. Az utóbbi években horgász- és kirándulóhely.
 
Öreg-hegy: Máriakéménd keleti felén a pincesor környékét nevezik így.
 
Őrszem-források: Szederkény Nyomjai részétől észak-nyugatra, a Nagy-erdőben található. Egy kis patak folyik az erdei út mellett. Az út szinte együtt halad a patakkal. Ha ezen végigmegyünk, az erdő vége felé balra letérve néhány méterre egy nagy gödörben találunk egy forráscsoportot. Nagyon bővizű forrás. Az egyik egy régi téglával kiépített merítős forrás, a másik foglalatlan. Régen a forrást az itt lakó németek „Posten Wasser”-nek nevezték. Vízhozama stabil, egész éven át közel állandó.
 
Ötvályús-forrás: Véménden a Dobó Katalin utca aljában ered. Vize egy kőfalból kiálló nagyméretű vascsőből folyik egy betonvályúba. Régen öt vályú volt itt elhelyezve, innen a név. Nagyon bővizű forrás, szárazság idején is vastag sugárban ömlik.
 
Palotabozsok: Baranya megye keleti-délkeleti részén, légvonalban közel a baranyai-tolnai határhoz terül el. A település története a bronzkorig – Kr. e. 3. évezred –nyúlik vissza, amelyet több szórványos lelet és hamvasztásos sír bizonyít. A falut a középkorban először az 1015. évi pécsváradi bencés apátság alapítólevele említi. A Zsigmond kori Okmánytár Bosok néven tartja számon. 1499-ben már Palutha-Bosok a neve. Ez bizonyíték lehet arra, hogy a településen palota áll ekkortájt. A török hódoltság ideje alatt a falu elnéptelenedik. 1687-ben szabadítja fel a települést a török alól Lotharingiai Károly herceg. 1694-től érkeznek rác telepesek a községbe, hogy benépesítsék azt. A német telepesek Jáni Ferenc pécsváradi apát kérésére jönnek először Bozsokra, akik 1724-ben a Dunán tutajon érkeznek a dombokkal övezett, patakok szelte völgybe. Az 1732-ben 120 lelkes község lakosainak száma 1776-ban 1129-re növekszik. A községi plébánia 1773-ban épül a pécsváradi apát adományából.
1732-től működik önálló iskola Bozsokon, 1916-ban nyitja meg kapuit a községi óvoda. Az 1839-ben pusztító pestisjárványt követően építik Szent Rókus tiszteletére a máig jó állapotban őrzött kápolnát. Nevét 1903-ban változtatja meg Palotabozsokra, megkülönböztetésül az ország többi Bozsok nevű településétől. 1904 és 1911 között épül meg a Pécs-Bátaszék vasútvonal, melynek egyik önálló állomása Palotabozsok. 2002-től végleg megszűnt erre a vasúti közlekedés lehetősége. Jelenleg a település lakosainak száma alig több 1000-nél. A sárga sáv jelzés végigvezet a falu északi részén.
 
Patkányos-patak: Máriakéméndtől északra folyó patak elnevezése. Közelében vezet a zöld sáv jelzés.
 
Régi sípálya: Máriakéménd keleti felén található egy meredek domboldalon a volt sípálya. Az 1990-es években még működött, felvonója is volt. A kék irányított körjelzésen található.
 
Remete-lyuk: A német szájhagyomány szerint valamikor egy-egy remete lakott a Török-vár alagútjában, ezért Remete-lyuk az elnevezése. Az I. világháború éveiben is volt lakója a barlangnak. A faluba járt kéregetni. A régmúltban rablóbanda is tanyázott itt. Az üregeket a helybeliek rókalyukaknak tartották, de azt is említették, hogy a vár belsejébe vezetnek. Mindmáig titokzatosság lengi körül a nyílásokat. A kék rom jelzés vezet fel a romokhoz.
 
Ruzsek-malom: A Kátolyi elágazásnál található malomépület eredeti formájában maradt meg. A változás csupán annyi, hogy évtizedekkel ezelőtt a patakot néhány száz méterrel elterelték, így a malomépület szárazon maradt. Ma lakóházként funkcionál. Régen Petz-malomnak is hívták. A Szekszárdra induló sárga sáv jelzés kiindulópontja.
 
Schlosberg: A Somberektől északra Palotabozsok irányába vezető út menti terület neve. A feltételezések szerint egykor vár állhatott itt. Ennek ma már nincsen nyoma.
 
Somberek: Baranya megye keleti részén terül el. A megyeszékhelytől, Pécstől keletre fekszik, tőle való távolsága 45-50 km. A Baranyai-dombság egyik településeként Mohács város vonzáskörzetéhez tartozik. A Somberek környékének legrégebbi régészeti leletei a rézkorból származnak, melyek a pécsi Janus Pannonius Múzeumban találhatóak. A vidék az emberek által folyamatosan lakott település, így gyakran fordul elő, hogy az eke római kori emlékeket fordít ki a földből. Határában a honfoglaláskor szláv törzsek éltek. A XIV. Század elejéig Bar-Kalan nemzetség birtokaihoz tartozott a község. A falu első írásos említése egy oklevélben, 1382-ben történik, történelmét ettől az időponttól tudjuk nyomon követni. Somberek nevét, a történelem folyamán többféleképpen írták, s a falunév valószínűleg a som növényre, valamint a sombokrokkal benőtt cserjés helyre utal. Az 1526-ban bekövetkezett a törökök elleni mohácsi csatavesztés után a lakók elmenekültek, de később visszatértek. Lakói magyarok, fizettek adót a töröknek, a magyar földesúr is kivetette a neki járó adót, és a szigetvári várnak is adóztak. A török megszállás alatt szerb lakosok is települtek be a községbe. 1732-ben a Sauska család birtokába került. A török hódoltság után az új fölbirtokosok a lakatlan, illetve a gyéren lakott településeket, vidékeket igyekeztek benépesíteni. Így - bár már éltek itt szerb lakosok - javarészük csak ekkor került betelepítésre, s így Somberek község is. Legfontosabb szerepe azonban a németség betelepítése volt.
 
Sombereki-víztároló: Somberektől keletre, a Véméndi-patakon létesített két egymás melletti tó neve. A sárga sáv jelzés a tó mellett halad.
 
Szederkény: Baranya megyében az 57. számú főút mentén a Mohácsi kistérségben, Pécs és Mohács között félúton elhelyezkedő település. A község több mint 730 éves múltra tekint vissza, a falu először 1272-ből származó Árpád-kori oklevélben szerepelt, amelyben Szolnok (Zoulnuk) nembeli Péter V. István királytól engedélyt kapott, hogy Szederkényt a Szent keresztről elnevezett templomával együtt a nyulak szigeti (ma Margit-sziget) apácákra hagyja. Az okmány említi, Nyomja Szederkény felé eső hídját, amely a Krassó vagy Karasó (ma Karasica) patakon vezetett át. Valószínűsíthető, hogy a település a 13. század közepén jöhetett létre a tatárjárás után. Szederkény 1320-ban Óvári Konrád unokái kezén volt, majd 1424-ben a cikádori apátság birtokolta egészen a mohácsi vészig. Nyomja a 16. század elejéig az Óvári család birtoka maradt. 1542-ben Szederkény Török Bálinthoz került, majd 1543-ban a két falu török kézre jutott. A 17. század közepén mindkét község Zrínyi Ádám birtoka lett. A várva várt felszabadulás 1686-ban következett be. A visszavonuló török haderő – ahol csak tehette – a falvak kifosztása után azokat felgyújtotta. Így pusztult el Szederkény és Nyomja, valamint több környékbeli település. A 18. század elején a birtokviszonyok rendezése után Szederkény a pécsváradi apátsághoz, Nyomja a bólyi Batthány családhoz került. A lakatlan községek benépesítése 1720-ban kezdődött meg Németország, Hessen tartományához tartozó Fulda környéki katolikus németekkel. Ezek a családok az otthoninál nagyobb telekhez jutottak és kedvezőbb földesúri terhek mellett gazdálkodhattak. Az 1750-es években a háromnyomásos gazdálkodás általánossá válása a termőterület rohamos növekedését eredményezte. Mint szerződéses jobbágyok robotot nem adtak, hanem csak árendát fizettek készpénzben. Az uradalmi bevételek növekedése érdekében a 19. század első felében lehetővé vált, hogy a jobbágyok szőlőterülete növekedjék. Szederkényben 30 év alatt 40%-kal gyarapodott a szőlőterület, mert a szőlőművelés már a középkortól kezdve a lakosság legfőbb bevételi forrásának bizonyult. A szederkényi templomot a jobbágyok 1812-ben, a nyomjait már korábban 1788-ban építettek.
 
Szellő: A település a Zengőtől délre helyezkedik el az egyik legszebb természeti környezetben. A dombra épült települést, mint egy koszorú, patakok veszik körül, melyek találkozásánál látható a műemlékmalom, ahol művésztábor lelkes alkotóival találkozunk a nyár folyamán. A táj vizuális élményét kellemessé teszi a környezet tiszta levegője, emellett a kirándulók számára kellemes pihenőhelyet nyújt a falutól 1 km-re levő természetes környezetben található tisztavizű forrás. A főúton északi irányból érkezőket, rendezett parkok fogadják. Árpád-kori temetkezések helyén, műemlék együttesként látható a harangláb, mellette a kőkereszt, ahol a márványtáblába vésett nevek a tragikus történelem áldozatait idézik. Kissé hangsúlyozottan aszimmetrikus tér északi oldalán a Gulágra internált nők emlékére, a kortárs művészet alkotását láthatjuk. A főtér jelentős részét örökzöldek és egynyári virágok veszik körül. Ugyancsak a falu hangulatához tartozik a gólyafészek lakóinak kelepelése.
 
Szent Apollónia képoszlop: Kisnyárádtól nyugatra a sárga sáv mentén található a kápolnához vezető út mentén. Évtizedekig elhanyagoltan állt az út szélén a kép is hiányzott belőle. 2016-ban a Mecsek Egyesület felújította és pótolta a hiányzó képet.
 
Szentháromság-kápolna: A Hásságyi szőlőhegyen a terjedő filoxéra megállításáért fohászkodva 1890-ben építették fel a kis kápolnát.
 
Szent János-kápolna: Kisnyárádtól nyugatra, a Lánycsók–Marázai-vízfolyásnál a halastavak közelében a sárga sáv jelzésen található kis kápolna. Az 1820-as években épült. Oltárképén Keresztelő Szent János képe függ. Az első fakápolna 1756-ban épült ezen a helyen. Június 24-én-e táján Iván naphoz eső legközelebbi szombaton a kápolnabúcsú alkalmával körmenet vonul ide. A kápolna mellett található a Csoda-kút, mely 2015-ben épült a korábbi legendás Csoda-forrás helyén, mely az 1970-es években elapadt. Az újonnan létesült kútból merítéssel lehet vizet vételezni. A története az, hogy egy vak ember megmosta benne a szemét, és visszanyerte látását. Egy kisgyermek szeme is meggyógyult a forrás vizétől. A közeli rétet Kápolnás-rétnek nevezik. A kápolna előtt, asztalok, padok teszik kényelmessé az erre járók megpihenését.
 
Szent-kút: Somberek és Palotabozsok dél-keleti határában, a Véméndi-patak völgyében a halastótól 150 m-re található. A forrás vize a Mária-kápolna falából egy alumíniumcsőből folyik ki, mely túlfolyóval is ellátott. A Mária-kápolnát vagy Szentkúti-kápolnát 1892-ben emelték Sarlós Boldogasszony tiszteletére. A kápolna tulajdonképpen az itteni Szent-kút fölé épült. A kút előzménye egy kő alól feltörő forrás volt. A helyiek szerint a csodatévő forráshoz emberemlékezet óta jártak a környékbeliek betegségükben enyhülést keresni. A helyi hagyomány szerint a török előtti időkben itt állott a régi Bozsok falu temploma. Lerombolása után itt a forrás közelében kőoszlopot állítottak Mária-képpel. Ekkoriban a határrész egyik tulajdonosa ugyanis mérgében amiatt, hogy bevetett földjét az odajáró zarándoklók letaposták, a kőoszlopot szekérre rakta és hazavitte. Az ökrök útközben elpusztultak. Más változat szerint a gazda a korábban ott állt templom köveit vitte haza lovaival, majd családtagjai hirtelen meghaltak. Miután lovaival szerencsétlenül járt, a visszavitt kövekből kápolnát emeltetett. A sárga sáv jelzés a kápolna mellett vezet.
 
Szent Miklós-vízimalom: A Sombereki útelágazástól északra 1,2 km-re közvetlenül az út mellett a Csele-patak völgyében lelhető fel a malom épülete. Régebben Heréb-malomnak és Fölső-malomnak is nevezték. Az 1950-es évekig működött. Felújítása folyamatban van, a Mohácsi városszépítő- és Városvédő Egyesület gondozásában áll. A malom előzetes egyeztetés alapján 2009 nyarától látogatható.
 
Szent Rókus-kápolna: Hásságy észak-nyugati végén, a fennsík szélén szép táji háttérrel áll az 1769-ben felépített kápolna.
 
Templom-forrás: a máriakéméndi kegytemplomtól északra a műút alatt eredő bővizű forrás. Mészkőfalból folyik a vize, 2012-ben épült. Megközelíthető a kék kör jelzésen.

Templom-kereszt: Székelyszabar nyugati részén, a templomtól kb. 500-re az erdő és a szántás határánál álló kőkeresztet 2006-ban állították. Régen itt állt a falu középkori temploma, melyet a 19. században bontottak le. A templom romjai még az 1970-es években is látható volt. A kereszt érdekessége, hogy rágravírozták az egykori templom alaprajzát.

Templomrom: Görcsönydobokától keletre szántóföldek közepén található az egykor itt fekvő falu templomának romja. A 15. századi gótikus téglatemplomból csak néhány falrészlet maradt meg. A sárga sáv jelzés a templom romjainak határában vezet, a letérést oszlopon egy tábla mutatja (sárga rom jelzés.)

Török-vár: A Várhegyen 1273 körül az itt birtokos Győr nembeli Óvári Konrád épített várat, melyet először Lodomér esztergomi érsek említ levelében. A várat és uradalmát fia, I. Jakab, majd halála után kiskorú fiai örökölték. Azonban 1316-ban a Héder nemzetségből származó Henrik fia János - Szekcsõi Herczegh János - erőszakkal elfoglalta. Miután Károly Róbert király e cselekményről értesült, Zsibó mellett kiadott oklevelében még ebben az évben azt visszaadta jogos tulajdonosainak. Konrád unokái Miklós Konrád 1330-ban a birtokot egymás között felosztották és a Herczegh János által lerombolt várat Konrád kapta meg. A várat ezután újra felépítették. Az ismeretlen körülmények között elpusztult várnak ma már csak csekély alapfalmaradványa található a felszínen. Dombay János régész az 1930-as években ásatott itt, állítólag eredménytelenül. A vár alatt települt helység 1285-ben a pécsi káptalan bizonyságlevelében ,,villa Kemed" majd ,,Kemed, Kemud" alakban fordul elő okleveleinkben, mint a Kéméndiek birtoka. E család 1464-ben a falut, más helységekkel együtt Aranyani Tamásnak adták zálogba, kinek felesége Kéméndi leány volt. 1500-ban azonban a Gyulaiak tartanak rá és más birtokokra igényt azon a címen, hogy ezek közös birtokuk volt a Kéméndiekkel. A várat többször lerombolták, de véglegesen a török időkben pusztult el. A vár három részre tagolódik, mindegyiket mesterségesen vájt sáncárok veszi körül. A legjelentősebb rom egyetlen terméskő tömbé áll össze. A vár romjait a kék rom jelzésen közelíthetjük meg.
 
Törökvári-pihenő: Máriakéméndtől észak-keltre, a Várhegy tövében padokat, asztalokat, hintát, tűzrakót és egy használaton kívüli kutat találunk. A pihenőhely megközelíthető Máriakéméndről a zöld sáv jelzésen vagy a Nagy-pincesor felől érkező kék rom jelzésen.
 
Vályús-forrás: Máriakéméndtől észak-keletre, a volt vadászházi út mentén található. A mészkőfalazattal ellátott forrás vize alumíniumcsőből folyik. Nevét onnan kapta, hogy valamikor itt vályúból ittak az állatok. Régen a közeli vadászház vízellátását biztosította. Korábbi nevei: Drei Tröge, Három vályús-forrás. A forrást 2011-ben a Mecsek Egyesület újította fel.
 
Vasas-Belvárdi-vízfolyás: A megye egyik legjelentősebb patakja. 27 km-es hosszúságban folyik a megyében.
 
Váralja: Máriakéméndtől észak-keletre, az egykori Török-vár közelében található helynév. A helynév egy elpusztult település emlékét őrizte meg. A sárga és zöld sáv jelzés fonódva halad a területen.
 
Véméndi-csorgó: Az Ötvályús-forrás szomszédságában egy téglából épített boltíves tározóból ered. Vize egy lépcsőn zuhatagszerűen hullik alá. Szép mésztufakiválás látható a kifolyásnál.
 
Volt Berkesdpuszta: Berkesd és Máriakéménd között a fennsíkon volt található, a Berkesd nevű tetőtől keletre kb. 1 km-re. Állattartó település és majorság volt. Az 1970-es évekig néhány család lakott itt, majd lakatlanná vált. Az istálló épületét az 1990-es években bontották le. A kút és épületek maradványai a bokrokkal, csalánnal benőtt területen még felfedezhetők. 
 
Volt Kéméndi-vadászház: A Török-vártól keletre húzódó kis mellékvölgyben, az út mellett még láthatók a régi vadászház romjai, amit a szederkényi vadásztársaság épített, mivel az 1950-es évek erdősítése nyomán gazdag őz és szarvas vadállomány található a környéken. Itt található a gyér vizű Vályús-forrás. A kék rom jelzés vezet erre.
 
Volt Kispuszta: A Liptódpusztai-völgy északi végében (Kátoly irányába), annak keleti kiszögellésében volt egykor a puszta. Az itt lakók állattartással foglalkoztak. Mély ásott kútja is volt. Ma már csak néhány kődarab emlékeztet a hajdani pusztára.
 
Volt Liptódpuszta: Kis állattartó település Liptód és Máriakéménd között a Liptódpusztai-völgyben. A második világháború idején lakatlanná vált, majd 1947-től ismét újjáéledt. Liptódiak lakták, állattartással foglalkoztak. Az 1970-es években a puszta lakatlanná vált. Egykor 10 ház állt itt, ezeket később lebontották, ma csak a házak romjai láthatók. A puszta egykori forrása, az István-kút, ma is megtalálható. A területen vezet át a sárga túra útvonala.
 
Volt Miet-malom: Somberektől északra, a Mária-kápolna utáni halastó mellett állt. A malom épületét lebontották.
 
Volt szerb temető: Liptódtól észak-nyugatra a Szilvási gerincút mellett álló régi temetőt kb. 1920-ig használták. A liptódi szerbek temetkeztek ide. A viszonylag nagy kiterjedésű erdős területen kb. 50 sírkő ma is látható.
 
Vöő-malom: Szellő északi oldalán található. A régi malom ma lakófunkciót tölt be. Nevét az egykori tulajdonosáról kapta.
 

Biki Endre Gábor összeállítása