Sárga háromszög jelzés 

Útvonal: Véménd – Ötvályús-forrás – erdei temető – egykori Dömörkapu – Ellető-völgy – Schleiher-sír – Vadkörte-tábla – Sarok-tábla – Sárga sáv jelzés elágazás – Cser-dűlő – Kék sáv jelzés elágazás

Táv: 10 km

Jelzésünk Véménd, községháza autóbuszmegállótól a körforgalomtól indul. 

A kelet-baranyai Véménd település szelíd dombok között húzódik meg. Már a bronzkorban lakott volt, hiszen előbb a mészbetétes kultúra, később a kelták szórványleletei tanúskodnak róla. Első említése 1332-1335 között történt Emon néven, csupán az 1700-as évek első harmadában jelenik meg a Vemen forma. Émen vagy Émel középkori magyar falu, a török hódoltság alatt elnéptelenedett. Véménd egy Véma nevű szerb asszonyról kapta nevét. 1690 körül rácok telepedtek meg itt. 1748 körül érkezett az első német telepes csoport. A németség gyors ütemben növekedett. A rácok száma az 1. világháborúig lassan fogyott. 1920 után az itt élő szerbek zöme Jugoszláviába optált. A szájhagyomány szerint a mai település csak 300 éves, korábban nyugatabbra feküdt a falu. A szerbekben élénken élt a tudat, hogy Szerbiából a török elől menekültek ide a "nagy költözés" idején vagy még korábban, s a környező völgyekben létesítettek ideiglenes településeket. Őrizték azt a hagyományt is, hogy vissza kell térniük, ha hazájuk felszabadul. A németekben is mindvégig tudatos maradt, hogy az akkori német birodalomból vándoroltak be, a közelebbi hely neve azonban elhomályosult. Egyes kutatók szerint a Rajna vidékéről, Szászföldről, Frankfurt és Fulda környékéről, valamint Ausztriából jöttek. A kolerajárványok elől is sokan ide menekültek a környező falvakból. 1945 után a németek egy részét kitelepítették, helyüket bukovinai székely családok család foglalták el. A teknővájó cigányok egy része a mecseknádasdi, erdősmecskei, majd a fekedi erdők cigánytelepeiről vándorolt be. 1936-60-ig a Kohlentalban, 1975-ig a Kirchengrundban laktak, végül a faluba telepítették őket.

A körforgalomtól észak-kelet felé indulunk a Petőfi Sándor utcán, majd jobbra a Dózsa György utcába térünk. A település régi elhagyott pincesorán érünk le az Ötvályús-forráshoz és a mellette eredő Véméndi-csorgóhoz, mely egy boltíves tározóból ered.

 

Mindkettő igen bővizű forrás szép mésztufakiválással. Innen kelet felé indulunk és a Szent Vendel szobor (Heiliger Wendelin) után elhagyjuk a települést. A dombtetőre felérve szép kilátás nyílik a falura. Mezőgazdasági úton haladunk, majd az útjelző oszlopnál balra fordulunk.

 

A gerincúton kb. 1 km-t haladunk északi irányba, ahol egy hatalmas csertölgynél útjelző oszlop mutatja a jobbra fordulás irányát. Az öreg tölgy mellett régi határkő áll. Itt elhagyjuk Baranya megyét és a továbbiakban már Tolna megyei területen járunk. Pár lépés sután a Dömörkapui erdei temetőhöz érkezünk, melyet 2012-ben helyi összefogással állítottak helyre. A festett sírkövek mellett szépen felújított kereszt áll. Az asztaloknál és padoknál megpihenhetünk, majd északi irányban kb. 150 m-re találjuk az elhagyott település csekély romjait, ahol szintén egy kőkereszt áll.

Dömörkapu története:

A törökök leigázása után a Dél-Dunántúl elnéptelenedett. 1600 táján már semmilyen adat nem található. A török kiűzését követően Habsburg I. Lipót császár a hadjáratokban érdemeket szerzett arisztokráciát birtokokkal jutalmazta. Az Apátihoz tartozó Dömörkaput Mercy Claudius Florymundus (1666-1734-ig) birtokolta.

Apátiba és annak környékére 1730-ban érkeztek az első német telepesek, a Rajna-Frankfurt tartománysból Hessenből és Wüttenbergből, de jöttek Elzász-Lotharingiából eredő családok is. Az első telepesek számára Mercy gróf hat szabad esztendőt engedélyezett, a próbaidő letelte után 1736-ban megkötötték a szerződést. Mercy gróf halála után az ifjabb Mercy gróf 1773-ban eladta az Apponyi családnak. Ezután Apponyi György német zsellércsaládokat telepített mélyen az erdőbe. Így kerültek a "Hollertalba", ami 1810 után Üveghuta lett. Ide sodorta az évekig tartó népvándorlás a Knittel, Auth és Engel családokat is.

Az 1830-as években azt írják, hogy a gróf Apponyi család birtokához tartozó települések szőlőműveléssel foglalkoznak és sok erdő is volt, gyarapodott a lélekszám is, főleg a katolikusok száma, de evangélikusok is voltak. 1829-es adat szerint Dömörkapu ekkor egyházilag Cikóhoz tartozik, de később átadták Véméndnek. 1830-as adat szerint 67 rk. német és 10 magyar lakott itt. Apáti nemzetőr 1848-1849-ben Knittel Péter és Auth József, Üveghután is voltak Knittel nevezetűek. 1848-ban oly törvény alkottak, hogy a kisházasokat, mindenféle hátralékos szolgálmányokra kötelezték.
1885-ben gróf Apponyi Károly eme rendeletet megszüntette és így 25 család szabadult fel adósságaiból. Ezek között van Engel Jakab felesége Knittel Erzsébet és kiskorú gyermeke Knittel János, valamint Knittel Péter és írni nem tudó felesége Rohmann Erzsébet. Ezek után Dömörkapun harmados részmunkát vállalnak és ide költöznek. Egy 1854-es adat szerint gyarapodott Dömörkapu lélekszáma főleg katolikusokkal. Az 1871-ben Dömörkaput Apátihoz (ma Bátaapáti) csatolják.
1890-től többen külföldi, főleg németországi munkát vállalnak. 1890-ben Dömörkapun már 96 katolikus és 16 protestáns lélek van. 1911-ben Dömörkapu a Cikói plébániától elszakítva Véméndhez csatolva. 1946-ban a német anyanyelvűek kitelepítése Dömörkaput is érintette. 1960-ban Dömörkapun 22 katolikus lélek van még. 1964-ben teljesen kihalt a település, Guszti bácsi és Náncsi néni is elment.

Forrás: Bajtai Zsigmond véméndi plébános, címzetes apát
 

 

A jelzett utunkra visszatérve lejtős úton indulunk tovább és egy tisztásnál balra fordulunk. Egy darabig réten haladunk, majd az Ellető-völgy szép gyertyános, majd vegyes erdőállományában haladunk tovább. Hamarosan útjelző oszlophoz érkezünk. Itt ágazik ki utunkból a sárga rom jelzés, mely az egykori Dömörkapu pusztára vezet. Ez a kitérő kb. 700 m.


              ----------------------------------------------------------------------------

=> Sárga rom jelzés

KITÉRŐ      

Útvonal: Ellető-völgy, sárga háromszög elágazás – egykori Dömörkapu puszta

Táv: 0,7 km.

Jelzésünk az Ellető-völgyből indul és meredek kocsiúton ér fel a felső pusztára, ahol az egykori Dömörkapu puszta állt. Nagyon szép kilátás nyílik innen Dömörkapura. Itt is házak, épületmaradványok romjait és egy nagy víztartályt találunk. A települést jelző kőkereszt egy nagy hársfa alatt áll. Az oldalban egykori pincék üregeit lehet felfedezni.

----------------------------------------------------------------------------

Ha a felső pusztáról visszaérkeztünk a sárga háromszög jelzésre, akkor szép erdei úton haladunk ismét észak felé. Az úttól balra 25 m-re találjuk az időszakos Gyertyános-forrást. A forrás érdekessége, hogy tározós medencéje és téglafala fölé egy hatalmas gyertyánfa nőtt. Sajnos a forrás csövén csak ritkán (csapadékos években) folyik a víz.

 

A forrást elhagyva meredek úton nagy öreg tölgyek árnyékában érünk fel a domb tetejére, ahol fiatalos telepített akácos van. Az útelágazáshoz érve jobbra fordulva 50 m-re találjuk a Schleiher-sírt, ahol megpihenhetünk.

A síremlék története:

Az I. világháború után a dömörkapui földek egy részét egy katona kapta meg a vitézségi címe mellé. A gazdálkodáshoz nem értett, így gazdasága néhány év alatt tönkrement. Eladta és így került a terület a Guth és Schleiher családok birtokába. Schleiher Henrik azt szerette volna ha halála után a saját földjébe temetik el, és ki is jelölt egy helyet családi temetőnek a háza mögötti diófás kertben. A családtagok ez ellen messze menőkig tiltakoztak, nem akartak sírokat látni saját kertjükben. Miután a gazda meghalt 1942-ben előkerült egy hivatalos írás arról, hogy a birtoka határán melyik részen legyen eltemetve. Ezzel már a család sem vitatkozhatott, arra a helyre temették ahol a sír most is megtalálható. 1944-ben a feleségét is ide helyezték nyugalomba, a család többi tagját pedig kitelepítették Németországba. Az eredeti kő az idők során tönkrement, ezért 1975-ben az unokák egy új sírkövet állíttattak és kovácsolt vaskerítést emeltek köré. A körülötte lévő tisztást azóta a Véménden élő rokonok tartják rendben, jelenleg Baumgärtner Norbert. 

A sír történetét a németországi Freising-ban élő Schleiher unoka Elisabeth Jäckl mondta el. Lejegyezte: Hockné Trabert Éva
 

 

Pihenőnk után utunkat nyugat felé folytatjuk a gerincen vezető széles kocsiúton először a Vadkörte-tábla mellett, majd a Sarok táblánál keresztezzük a sárga sáv jelzést. Utunk innen a gerincen folytatódik tovább északi irányban, majd lejtős terepen egy löszmélyútban haladunk, amíg le nem érünk a Cser-dűlőbe, ahol a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli kéktúra útvonalához csatlakozhatunk. Innen két lehetőségünk van: ha a kék sáv jelzésen nyugat felé indulunk, akkor  Bátaapátiba érkezünk, ha kelet felé haladunk, Mórágyra érkezünk.