Máriakéménd múltja, akár az országé, pusztulások, újrakezdések, virágkorok és végveszélyek története. A régi kéméndiek büszkesége az aranykort idéző pincesor, a török idők előtti falu helyén álló kegytemplom és a titkokat rejtő Török-vár. A Dunántúl földje, ahol a kis falu gyökeret vert, türelmesen takarja a vén Európa egykori vándorainak, lakóinak csontjait, tárgyi emlékeit.

A település megközelíthető gépjárművel és autóbusszal Pécsvárad felől a 6-os útról leágazó 5608-as mellékúton, vagy az 57-es főútról leágazva Szederkény felől, szintén az 5608-as úton. A településnek vasútja nincs. Autóbuszjáratok Pécsről, Pécsváradról és Szederkényből indulnak. A Mecsek és a Geresdi-dombság felől érkező, jelzéssel ellátott zarándok- és turistautakon gyalogosan és kerékpárral is elérhető.

 
 
Régészeti feltárásból származó leletek bizonyítják, hogy a település déli határában Szederkény és Máriakéménd között már jóval időszámításunk előtt is éltek emberek. A vidék történelme több ezer évre nyúlik vissza.

Vonaldíszes agyagedény maradványok, kőpengék, kőbalták és fonáshoz használt orsók kerültek elő a csiszolt kőkorszakból (időszámításunk előtt kb. 7000-től 4500-ig). A Péceli kultúra (i. e. kb. 2300-tól 1900-ig) lelőhelyeit is azonosították Máriakéménd déli részén. Mészbetétes agyagedények is felszínre kerültek ebből az időszakból.

A késő bronzkorból (1100-tól 800-ig) egy kerámia fazékba rejtve bronz karperecek és karikák kerültek napvilágra és a mai halastó feletti domb oldalában hamvasztásos urnasírt is találtak.

I. e. 750-től 400-ig tehető a Hallstatti kultúra, amikor a trák-illír népek lakták e tájat, majd i. e. 400 körül a kelták váltották fel őket.

Az I. században a rómaiak foglalták el a Dunántúlt, melyet később Pannóniának neveztek el. A környéken igen sok római villa és katonai őrhely maradványa jelzi ittlétüket. E korszak nyomait Máriakéménden a mai Templom-forrás keleti felén, az egykori téglaégető környékén fedezték fel. Az első sírokat Bor József találta meg, majd erről értesülve Dombay János régész 1938-ban több sírt tárt fel. A magyarsággal rokonságban álló hunok a 4-5. század környékén több hullámban vonultak be a Kárpát-medencébe. A korábbi Pannóniai provincia így megszűnt, a területet a hunok vették birtokba. A 6. századtól az avarok népesítették be a vidéket. A magyar törzsek 900 körül érték el a Dunántúlt, ami nem volt teljesen lakatlan, hiszen szórványos avar és szláv közösségek még éltek ezen a tájon. Magyarokkal népesült be a vidék.

A 13. században ugyanis a környék a Győr nemzetségbeli Óvári Konrád birtoka volt. Konrád 1264 körül várat épített a Karasica-vízfolyás fölé emelkedő magaslaton. Ezt választotta uradalma központjának. Ezután népesült be a környék, ekkor jött létre Kéménd. A település első említése az oklevelekben 1280-ból származik Villa Kemed néven. Neve a Kemud, egy honfoglalás kori keresztnévből ered. Később: Chomut, Kemöd, Kemed, Kemend, Keimend és Kéménd névalakban fordul elő.

 
Kéménd egykor három falurészből állt. A vártól északra fejlődött ki Váralja, délebbre pedig Nagykéménd és Kiskéménd. 1526-ban a mohácsi csatavesztés megpecsételi a falu sorsát. A török elleni felszabadító harcok és az 1701-1702-ben történt rácdúlás a falu pusztulásához vezetett. A 3 falurész magyar lakossága szétszéledt, és elnéptelenedtek a települések.
 
A németek betelepítése gróf Mercy Claudius tábornok kormányzósága alatt történt. Kéméndre 1720-1741 között érkeztek meg a német telepesek. A legtöbben az 1722-23-as években jöttek. Ekkor a falu gyors fejlődésnek indult, új házakat, istállókat építettek. 1728-ban a falu a pécsváradi apátság birtoka lett. 1732-ben már 51 család lakott a faluban, ebből 47 német és 4 délszláv család.  1744-től lett a falunak saját plébániája, mivel addig Kátolyhoz tartozott egyházilag. 1767-ben Mária Terézia úrbéri rendelete csökkenti a jobbágyok terheit. 1778-ban Mária Terézia a pécsváradi apátsághoz tartozó falvakat, köztük Kéméndet is a Budai Tudomány Egyetemnek ajándékozta, mint közalapítványi uradalmat. 1779-ben a lakóinak száma már 552 fő.

A 19. században a lakosság fokozatosan gyarapodott, ám 1834 körül pestisjárvány ütötte fel a fejét a településen, mely sok áldozatot szedett. 1838-ban a falu északi része villámcsapás következtében leégett, ezután itt új házakat építettek.

1849-ben megalakult a Pécsváradi járás, és ehhez tartozott a falu. 1850-ben a nemzetiségi megoszlás: 777 német, 16 horvát, 2 magyar és 1 zsidó. 1851-ben a következő iparosok voltak: 7 molnár, 2 asztalos, 2 kovács, és 1 bognár.

1904-ben a belügyminiszter rendeletére Kéménd ez év áprilisától felvette a Mária előtagot, neve ekkortól Máriakéménd lett, utalva a búcsújáró kegyhelyre. 1906-ban a falu nagyközségi rangot kapott önálló jegyzőséggel, de ezt a II. Világháborút követően elvették tőle, mivel a lakosságszám lecsökkent. 1910-ben érte el a csúcsot, ekkor 1260 lakója volt.

Az 1900-as években már jelentős intézményrendszere volt: működött itt elemi iskola, óvoda, községháza, csendőrörs, postaügynökség, Hangya Szövetkezet, Máriakéméndi Polgári Olvasó Egylet (melyet Herr Sebestyén a falu egykori tanítója alapított és 1874-1907 között működött), Önkéntes Tűzoltó Egylet, csemetekert, kocsma, cukrászda, mészárszék és csárda.
 
 
Az első világháborúban a falu férfi lakosságának jelentős részét (kb. 320 fő) besorozták katonának, akik közül sokan odavesztek. A legtöbben Doberdónál és a Piáve folyónál lévő harcokban lelték halálukat. Róluk a falu népe 1940 nyarán emlékmű avatásával emlékezett meg, mely a Szent Márton templom Hősök kápolnájának külső falán látható. A háborúban 57 személy esett el. A világháború után a település még utoljára, mintegy két évtizedre újra virágzásnak indult, aztán a II. világháború olyan pusztítást végzett a falun és lakosain, hogy azt a mai napig sem tudta kiheverni, és nem tudta még csak meg sem közelíteni a békeidők színvonalát.
A második világégés egy 200 éves korszak végét jelentette. A II. világháború során a férfi lakosság egy része bevonult katonának. A német származásúak egy része önként lépett be az SS-be, másokat kényszerrel soroztak be.  1944-ben a falu német lakóinak egy része önként ment ki Németországba. Ez az időszak nagyon megviselte a falu népét. A 3. Ukrán Front 57. Hadseregének katonái 1944. november 27-én foglalták el a települést. 1944 fekete karácsonya nagy szenvedést és mérhetetlen fájdalmat hozott a falura. Ekkor vitték ugyanis munkaszolgálatra a 18-30 év közötti nőket. A falu jegyzője hívta össze, azokat, akiknek „málenkij robotra” kellett menni. A faluban maradt férfiak közül is behívtak néhány személyt, ők a hadifogoly táborba kerültek.  Összesen 80 főt vittek el. A rossz körülmények miatt közülük 19-en meghaltak. Ezt az időszakot a német és magyar lakosság egyaránt megsínylette. A II. Világháborúban 88 katona volt az elesettek között. Sok kisgyermek maradt árván, szülők nélkül.
A nyugatra menekültekből néhányan visszajöttek. A volt volksbund tagoknak házaikból ki kellett költözni. Nagy volt a nyomorúság, élelmiszer és tűzifa hiány alakult ki. 1946-ra a pénz értéke rohamosan inflálódott. 1947 májusától megkezdődött a német ajkú lakosok kitelepítése, mely ez év szeptemberéig tartott. A németek 60-70%-ának kellett elhagyni a falut. Házaikat, állataikat és egyéb javaikat is itt kellett hagyni.  493 személyt űztek el a faluból. Ők Németország keleti részébe kerültek. Ezzel egyidőben történt a felvidéki lakosság betelepítése a németek üres házaiba. A betelepítés 1948-ig zajlott. Nagy részük jómódú volt, sok mindent elhozhattak magukkal, még az állatokat is. A Felvidékről 34 család érkezett. Rajtuk kívül még uradalmi cselédek, és ipari munkások jöttek, továbbá néhány cigány család is letelepedett. Az ide érkezők közül egyedül a Felvidékiek voltak szorgalmas népek. A többi betelepült hamar felélte, amit a németek itt hagytak. Amikor a németek házaiba költöztek, az éléskamrák még tele voltak, az istállókban ott voltak az állatok. Miután minden elfogyott, a gazdasági épületek nagy részét lebontották, és eladták a követ, téglát. Kátoly volt ennek a nagy haszonélvezője, ők ugyanis olcsón jutottak építőanyaghoz. A betelepülők nagy része hamar elköltözött, a lakosság egy része azóta is állandóan cserélődik. Ettől az időszaktól indult meg az egykor gazdag falu leépülése, erkölcsi és társadalmi hanyatlása.
Az 1950-es évek végéig csak makadámút volt Pécsvárad és Szederkény között, melyen a gépjárműforgalom még igen csekély volt. 1950 nyarán indult meg hivatalosan az első autóbuszjárat, mely a települést is érintette.
1956-ban a tsz-ek megszűntek, majd újraalakultak és az új egység 1964-ben beolvadt a szederkényi Karasica Gyöngye Termelőszövetkezetbe. Az 1960-as évektől a rendszerváltásig, a tanácsrendszer idején a település a szomszédos Szederkény árnyékában társközségként vegetált. Építési engedélyt nem adtak ki, a település nem fejlődött, ezért a lakosságszám csökkenő tendenciát mutatott.

A „rendszerváltozás” után megindult mindenütt a privatizálás, ettől az időszaktól kezdve magas a munkanélküliek száma, helyben alig van munkalehetőség, így a dolgozó emberek többsége Pécsre, Bólyra és Mohácsra jár dolgozni. Széthullott a tsz is, ami sok embernek adott munkát az előző rendszerben. Bár a megélhetés színvonala és a munkahelyek száma elég alacsony, azért infrastrukturálisan ismét fejlődésnek indult a falu.

1992-ben a településen önálló jegyzőség alakult. Kiépült a gázvezeték és a telefonrendszer, elkészült a bitumenes sportpálya. Összekötő út létesült a Templom utca és a Rákóczi utca között. Lakossági összefogással játszótér készült. A Rákóczi utca egy szakaszán új járdát fektettek le. Megnyílt a könyvtár, melyben informatikai központot is sikerült kialakítani. A Pincesorba vezető földút helyén betonút épült és elkészült a villamosítás is. Az önkormányzat felújította a Művelődési Házat, folyamatosan korszerűsítette az iskola épületét.
 
2010-ben a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség a Baranyai-dombságban új turistautakat létesített. Ennek kapcsán a terület turistaközpontja Máriakéménd lett, ahol egy 6,6 km-es körtúra indul a Nagy-pincesoron át a kegytemplomhoz. Több turistaút is a faluból indul, legjelentősebb a Feked irányába tartó Baranyai Zöldtúra, melynek teljes hossza 44 km. Az erdei pihenőhelyeket a Mecsek Egyesület újította fel és tartja karban azóta is.

 

MÁRIAKÉMÉND NEVEZETESSÉGEI
 
 
Szent Márton templom
 
A faluban álló, ma is használatos templom 1746-49 között épült, 1749-ben szentelték fel. A Szent Márton zarándokút egyik állomása.
 
Kegytemplom
 
Eredetileg a 15. században épült, majd rommá lett, és csak a török idők után a szentélye maradt épségben. A német betelepülők újjáépítették 1746 és 1761 között barokk stílusban. Híres búcsújáró Mária kegyhely. A búcsújáró hely kialakulása egy csodás jelenéshez kötődik. 1740 áprilisában a Szent Miklós-templom romjai között néhány helybeli kislány füvet gyűjtött, amikor egy mélyedésben a kis Jézust karján tartó Szűzanya fényben tündöklő szobrát pillantották meg. A szobrot nem tudták kiemelni a földből, eltűnt. A jelenés hírére hamarosan közelről és távolról jöttek zarándokok. Ezért a falu bírója a búcsúsok követelésére a romos Szent Miklós-templom szentélyét szalmával befedette, hogy ott misézni lehessen.
 

Erre az időre (1754) fejeződött be a nagyobb templom építése. Az egy évtizeddel korábbi Mária-kápolna - a középkori romokon - az új templom szentélye lett. A kéméndiek 1754-ben rózsafüzér-társulatot alakítottak, s kiadtak egy német nyelvű ének- és imakönyvet. Ennek címlapján a híres budai rézmetsző, Binder János értékes metszete látható a kegyhely és a kegyszobor korabeli képével.
 
Régi képeslap a kegytemplomról és a stációk végén a ma már nem létező kálváriakápolnával

 

Máriakéménd első kegyképét egy pécsi asszony festette 1746-ban, mert lánya szembajából Mária közbenjárására meggyógyult. Ennek helyébe 1758-ban egy újabb Mária-képet készíttettek, amely a filiális templomok védőszentjeit is ábrázolta: Szt. Józsefet (Maráza), Szt. Miklóst (Liptód), Szt. Mártont (Kéménd) és Szt. Lőrincet (Szederkény). Ezt másfél évtized múlva felcserélték a mai Mária-szoborral.
A régi metszetek tanúsága szerint a Mária-szobor jobb kezében hármas rózsaszál volt, míg ma ott egy jogart látunk. Az 1770-es években kripta került a templom alá. Ennek lejáratát a felújítások alkalmával lezárták, így ma már nem lehet lejutni az altemplomba, ahol állítólag több pap és egyházi méltóság  is nyugszik. A Kálvária 1844-ben épült, s ekkor állították fel Szent Anna- és Nepomuki Szent János-mellékoltárait is a templomban. Búcsúkiváltságait XIV. Kelemen pápától 1773-ban kapta Nagyboldogasszony napjára és más Mária-ünnepekre. A templom első lelkészei ferences atyák voltak, majd egyházmegyés papok után 1914 és 1926 között az Isteni Ige Társasága telepedett le itt.
 
Máriakéménden a nagyobb Mária-ünnepeket búcsúkkal ünneplik. Fő búcsúi: Nagyboldogasszonykor (augusztus 15) és Kisasszony-napkor (szeptember 8) vannak. Fontosabb búcsúk még: Gyertyaszentelő Boldogasszony (február 2), Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25), Sarlós Boldogasszony (július 2), Mária napja (szeptember 12.) és Fájdalmas Anya ünnepe (szeptember 15). Egyedülálló és figyelemre méltóan szép a főoltár építménye, amelynek két oldalán rokokó keretekben hét-hét rózsafüzér-titok fára festett képe látható. A dicsőséges olvasó 15. titkát a kegyszobor jeleníti meg: „Ki Téged Szent Szűz a mennyben megkoronázott". Ezért tartotta a jobb kezében Mária az örvendetes, fájdalmas és dicsőséges olvasót jelentő hármas rózsát.
A templom bejárata előtt kereszt áll, benne Szent Bálint-szobor. A keresztút stációi a templomkertben állnak, a végén kereszt és két szobor. Valamikor kálváriakápolna volt a végén, de ezt elbontották. A zarándokút során érdemes felkeresni a falu közepén álló Szent Márton-templomot is.
 
Nagy pincesor
 
A környék leghosszabb pincesora, mely külön pincefalut alkot, fehérborairól híres. Kitűnő panoráma élvezhető innen a Keleti-Mecsek vonulataira.
 
 
Török-vár
 
A Vár-hegyen egy 13. századi kővár maradványai láthatók. A romok alatt van a Remete-lyuk, ami egy barlangszerű mesterséges képződmény. A vár romjai megközelíthetők a zöld sáv, illetve kék rom jelzésen.
 
 
Török-vár romjai
 


Törökvári-pihenőhely a Vár-hegy lábánál
 
 
Törökvári teljesítménytúrák
 
Évente kerül megrendezésre Máriakéménden. 2015-ben május 31-én rendezik. Célja a gyalogos túrázás népszerűsítése, a Baranyai-dombság épített örökségeinek, kulturális értékeinek és természeti környezetének bemutatása, valamint a Török-vár romjainak felfedezése.
 
 
Fontosabb tudnivalók a településről:
 
Önkormányzat (Polgármesteri Hivatal) címe: 7663, Máriakéménd, Rákóczi Ferenc u. 30.
 
Telefonszám: 06-69-353-101 és 06-69-553-003
 
 
Polgármester: Jeszán Csabáné Tereza (2014. október 12-től)
 
 
 
 
* * *
 
 
MÁRIAKÉMÉND FÖLDRAJZI NEVEI
 
Avar kori sírok: A volt iskola és a Petőfi Sándor utca egyik telkén az 1970-es években és 2012-ben avar kori sírokat találtak, melyek a 8. századból valók.
 
Grabina-forrás (Kohlgraben Brünnlein): A hasonló nevű dűlőben ered. Vize szenes, kénes, olajos. A forrás nincs kiépítve. Vizéhez az erdei vadak járnak.
 
Fehér-hegy (Weisser Berg): Máriakéménd déli határrészében az Új-hegy térségében álló dombot nevezték így. Ma már ezt a nevet nem használják. Az egyetlen hely a határban, ahol fehér ibolya nőtt.
 
Flórián-szobor: A máriakéméndi szobrot 1903-ban azért állították fel, mert egy asszony megmenekült itt a tűzhaláltól. Régen május 4-én körmenet vonult ide. Ide tartozik egy vicc: Hogyan fohászkodik a német paraszt a tűz patrónusához? Szent Flórián oltsd el a házunkat és gyújtsd meg a szomszédét!
 
Fűrész-kereszt: A fűrész család valamelyik elődje, Fauszt József állíttatta 1860-ban. 1934-ben renoválták. A keresztet azután állították, hogy a családban több gyermek elhalálozása után az egyik életben maradt.
 
Hosszú-hegy: Máriakéméndtől észak-keletre a Lankás-dűlő és a Vár-hegy közötti gerinc neve.
 
Hutzelsonntag: Az 1910-es évekig a farsangvasárnapot követő vasárnap a felső pincesor tetejéről a szurdokúton gurították le a tűzkereket a falu felé. Ezen a napon este a legények öreg kocsikerekek küllőibe szalmát vagy kukoricaszárat fontak, majd felvitték a kereket a dombra. A tengelybe rudat tettek, a szalmát meggyújtották, és a kereket vezetve rohantak le a lejtőn, ki ér le hamarabb. Korábbi kultikus szokásként az égő kereket csak legurították a lejtőn, abban a hitben, hogy amerre gurul (s ameddig elér a fénye) megóvja a dűlőt a vihartól és jégveréstől. Máriakéménden a farsangi tüzeket több helyen is meggyújtották az arra alkalmas hegyoldalakon. A németek ezt a szokást Fuldából hozták magukkal, mely ősi időkbe nyúlik vissza, amikor a Nap szimbólumának varázserőt tulajdonítottak.
 
Kálvária: A kegytemplom udvarán lévő stációk. Korábban itt állt a Sarlós Boldogasszony-kápolna, melynek későbbi sorsát nem ismerjük. Régebben ezen a helyen temető volt, időnkét csontok kerülnek elő a földből.
 
Kegytemplom: A 15. században épült kegytemplomot Mária-templomként is ismerik. A későbbi időkben átépítették. A Miklós-plébániatemplom és a körülötte elterülő középkori Kéménd a török időkben teljesen elpusztult. A bevándorlók megérkezésekor a templom romjait már ellepte a bozót, csak a szentély állott ép mennyezettel, de tető nélkül. 1740 tavaszán öt lány, köztük Margaretha Rogner és Anna Weiß füvet gyűjtött a templomrom körüli régi temetőben. Az egyik mélyedésből előbukkant Szűz Máriának fényességet árasztó képe, karján kisdedével. A kiáltásukra odasiető Elisabetha Blumenthaler fel akarta venni a képet, de az eltűnt. Néhány nappal később egy ifjú látta, amint Szűz Mária karján kisdedével, dicsfénytől övezve belépett a templomba. A történtekről a falu elöljárósága, valamint az egyházi hatóságok több ízben kihallgatták a fiatalokat. A jelentések hallatára megindult a búcsújárás, ezért Franz Blumenthaler bíró szalmával befedette a régi szentély tetejét, hogy misézésre alkalmas legyen. 1744-46 között hercegprímási engedéllyel a régi szentélyt (ma is a templom szentélye) átalakították Mária-kápolnává. Mivel már akkor szándékukban állt nagyobb templommá bővíteni, nagy sekrestyét, föléje pedig oratóriumot építettek. A pécsi Mária Pichler asszony Mária képet festetett az oltár részére, amiért lánya hosszas szembetegségből meggyógyult. A búcsújárók ösztönzésére és adományaikból újabb prímási engedély kérése nélkül 1747-ben hozzáláttak, hogy a kápolnához egy jóval szélesebb templomot építsenek. Ezt az első plébános, Lipusy György 1753-ban szentelte föl. 1754-ben prímási engedéllyel plébániatemplommá nyilvánították. 1756-ban a templom körüli hatalmas területet kőfallal vették körül, fákat ültettek, hogy a nyári hőségben a zarándoklók enyhülést találjanak. 1758-ban új Mária oltárkép készült, rajta a filiálék védőszentje is: József (Maráza), Miklós (Liptód), Márton (Kéménd), Lőrinc (Szederkény). 1800-ban kazettás mennyezetet kapott a templom. 1804-ben tölgyfatornyot ácsoltak a falakra, 4 haranggal. A súlyos tehertől a falak megrepedtek, ezért a fatornyot 1817-ben lebontották, és a templom mellé kőtornyot építettek. Keresztjébe elrejtették az „őstörténetet” és egy beszámolót a napóleoni idők megpróbáltatásairól. Nagyobb arányú renoválás 1893-ban, 1937-38-ban, 1976-77-ben történt. 1966-ban – az addigi templomhajóban lévő – fából faragott, tiroli eredetű kegyszobrot, a földgömbön álló Madonnát, karján a kis Jézussal az oltárkép helyére állították. A kép a kórus falára került. A templom 230 éves jubileumára, 1981-ben a volt Kéméndiek (egy második) harangot adományoztak, és ünnepélyes falutalálkozó keretében elhelyezték a toronyban. A papok a templom belsejében, illetve a templom előtti park kriptáiban vannak eltemetve. A templom előtt található Weidinger család és Petri György esperes kriptája is. Az 1930-as években még sok régi sírkő állt a templom nyugati térségében, a kőkerítés sarkaiban pedig kápolnaszerű fülkék voltak. Egy 1774-ből származó metszet hármat ábrázol. Ezeket a renováláskor eltávolították. A templom körüli kálváriát a stációkkal 1844-ben létesítették. Scitovszky pécsi püspök is adományozott a stációképekhez. A kőművesmunkát a véméndi Mantz György és Hauk Mihály, a festést a kéméndi Hoffmann András, a lakatosmunkát Herr Ferenc végezte. A kegytemplom északi oldaláról akkor helyezték ide a három kőkeresztet. Feliratuk már teljesen lekopott. Mögéjük kálvária kápolnát emeletek, amit a 20. század elején lebontottak, mivel funkciója megszűnt. A szintén 1844-ben épített Sarlós Boldogasszony-kápolna későbbi sorsát nem ismerjük. Lehet, hogy a kőkerítés dél-nyugati sarkában állt, és az 1930-as években lebontották. Régebben itt is temető volt, időnként csontok kerülnek elő. A kegytemplom megközelíthető a kék körtúra útvonalán. A közeli bővizű Templom-forráshoz a kék körjelzés vezet.
 
Kéméndi-csorgó: Időszakos és gyér vízmegjelenésű forrás a Nagy-pincesoron a betonút mellett. Íves mészkőfalazatából egy vascsövön folyik ki a víz. 1998-ban épült.
 
Kéméndi-kereszt: Kéméndi (Kerner) János és családja emeltette 1947-ben, amiért szerencsésen átvészelték a háborút. 2014-ben szépen felújították, felirata fekete gránit táblán olvasható. Megközelíthető a kék irányított körjelzésű turistaúton.
 
Kéméndi-tető: Máriakéméndtől észak-keletre található a 259 m-es magaslat. Helyenként erdő, másutt szántóföld borítja. A tetőn háromszögelési pont van elhelyezve. Közelében vezet a sárga háromszög jelzésű turistaút.
 
Kőfejtő: A Szederkénytől északra a máriakéméndi út közelében található mészkőbánya termelése az 1950-es években szűnt meg. A bányaudvarban szép rétegződött mészköveket láthatunk, helyenként tengeri állatok megkövesedett vázaival.
 
Kolgram: Máriakéméndtől nyugatra elhelyezkedő akácos terület neve.
 
Lankás-forrás: Máriakéméndtől észak-keletre a Lankás-dűlőben eredő időszakos vízkibocsátású forrás. A forrás mészkőből épült, 2011-ben újjáépítésre került. Megközelíthető a zöld kör jelzésen.
 
Margaréta-sarok: Máriakéménd felett a Nagy-pincesor déli végén a Monyoród felé eső rész neve. Több földesút találkozása van itt. Ezen a helyen áll hatalmas pusztulóban lévő borostyánnal körbenőtt ecetfák tövében az Antiochiai Szent Margit szobor vagy ahogy a helyiek is nevezik a Margaréta szobor. A szobrot 1904-ben állították fel ezen a helyen, majd egy traktoros feldöntötte, ezért az 1950-es években elszállították innen és a kegytemplom mellett állították fel. A szobrot restaurálás után 2014-ben az állítás 110. évfordulójára a Mecsek Egyesület állította vissza az eredeti helyére a Máriakéméndi Önkormányzat anyagi támogatásával. A Margaréta szobor magas talapzaton álló női alak, amint lábával sárkánykígyóra tapos. A legenda szerint itt egy kislányt, amíg annak édesanyja a közeli szőlőben tevékenykedett, kígyó mart meg vagy fojtotta meg, aki ebbe belehalt. Emlékére állították a szobrot. A múltban ádáz vita folyt, kié, és kinek a területén áll a szobor, de valahányszor más helyre akarták vinni, hatalmas vihar tört ki a környéken. Így vált „időjós” szoborrá. Közelében álltak a régi viharágyúk, melyekkel a közeledő viharfelhőkbe lőttek.
 
Máriakéméndi-halastó: Máriakéméndtől északra, a Patkányos-patakon létesített tó. Nádas veszi körül. A zöld sáv jelzés vezet el mellette.
 
Nagy-pincesor: 2 km hosszúságban egy három soros pincesor található a falu felett. Korábban a határ jelentős része szőlőterület volt pincelyukakkal. A híres borokat egykor vasúton Ausztriába szállították. Bécsben egykor önálló kéméndi borkimérés is volt. 1936-ban rekordtermés volt, így üres hordók híján tízezer litereket folyattak le a domboldalon. 1945 után a pincesor jelentős részét lebontották, ma számtalan felhagyott pinceüreget lehet felfedezni. A falu feletti pincesor megmaradt eredeti állapotában, de a messzebb lévő, egészen a Liptódi-szegélyig húzódó pincesor megszűnt.
 
Nyomjai-kereszt: Nyomja felé vezető út elején áll. (Valamikor Nyomja különálló falu volt, ma Szederkény része.) 1821-ben Putz János állíttatta és a Freisz család gondozta. Búzaszentelésre gyakran vonult ide körmenet.
 
Öreg-hegy: Máriakéménd keleti felén a pincesor környékét nevezik így.
 
Patkányos-patak: Máriakéméndtől északra folyó patak elnevezése. Közelében vezet a zöld sáv jelzés.
 
Régi sípálya: Máriakéménd keleti felén található egy meredek domboldalon a volt sípálya. Az 1990-es években még működött, felvonója is volt. A kék irányított körjelzésen található.
 
Régi temető: A Szent Márton templom északi oldalán volt, 1779-től használták. Az 1960-as években felszámolták, a régi sírköveket pedig felállították az új temetőben.
 
Remete-lyuk: A német szájhagyomány szerint valamikor egy-egy remete lakott a Török-vár alagútjában, ezért Remete-lyuk az elnevezése. Az I. világháború éveiben is volt lakója a barlangnak. A faluba járt kéregetni. A régmúltban rablóbanda is tanyázott itt. Az üregeket a helybeliek rókalyukaknak tartották, de azt is említették, hogy a vár belsejébe vezetnek. Mindmáig titokzatosság lengi körül a nyílásokat. A kék rom jelzés vezet fel a romokhoz.
 
Schlossacker: Egy szigetszerű dombháton egy erdő-bokros helyen több fél méter magas homokkőből készült sírkő állt itt kb. 1940-ig. Egyesek régi temető maradványainak gondolják, de nincs kizárva, hogy valamelyik nem katolikus felekezet temette ide a halottait. A sírköveket állítólag az akkori plébános kezdeményezésére a régi temetőbe vitték.
 
Schlossberg: Máriakéméndtől északra a Vár-hegyen túl lévő másik magaslat. 217 m magas. Tetején földvárhoz hasonlítható alacsony sáncszerű képződmények vannak. Egyesek szerint ennek a meredek dombnak a tetején volt a legkorábbi vár, mások szerint a ma is látható bemélyedések az első és második világháborúból származnak, mert akkor itt lőállások voltak. A várhely létezése nem tisztázott, viszont a domb neve máig őrzi-e nevet.
 
Szederkényi-kereszt: A Szederkénybe vezető út mentén áll. A kereszt felirata: „Jöjjetek kik elfáradtatok, s én felüdítlek benneteket. Az 1930-as években Kienle Antal tanító renováltatta.
 
Szén-völgy (Kohlgraben): A rejtélyes völgy mindig is izgatta a nép képzeletét. Egyesek szerint itt a régmúltban faszenet égettek. Mások szerint itt a föld mélyében szén rejlik, mivel a közeli forrás vize szenes-kénes ízű. A Grabina a múltban valószínűleg gyertyános erdő lehetett.
 
Szent-kút (Alajos-forrás, Heiliges Brünnlein): Elapadt forrás Máriakéménd déli részén az Új-hegy erdejében. Megközelíthető a kék négyzet jelzésről leágazó kék kereszt jelzésen. Vizéhez csodahiedelem fűződött, főként az 1900-as évek elején. Akkoriban hittek abban, hogy az epilepsziát és a szembetegséget gyógyítja. Távoli vidékekről zarándokoltak ide. Egy szalántai vak kislányt két éven át vittek a forráshoz és a harmadik évben 1904-ben két órával azután, hogy a forrásnál megmosta a szemét, visszanyerte látását. Vizét gyakran vitték betegeknek, és sebet mostak ki vele. A szent forrás tövében egy kápolna és képoszlop volt, mely Szűz Máriát ábrázolta a karján a kis Jézussal. A képoszlop mellé a látogatók hálaadományból törülközőket lógattak. Gyakran beteg gyermek ruháit is elhelyezték. Különösen a monyoródi horvátok látogatták. Kultusza már az 1930-as években megszűnőben volt. Az 1951-ben a kápolnát a képoszloppal lebontották. Az egykori forrás közelében áll a Héhwald-kereszt. A hivatalos név a következő eseményhez fűződik: egy Alajos napi (június 21.) nagy jégverés elpusztította a határrészt, ezért állították fel a keresztet. Az 1960-as évek közepén a forrás elapadt.
 
Szent Márton templom: A faluban álló copfstílusú templom 1793-ban készült el. Főoltárának barokk festménye Szent Márton köpenyosztó jelenetét ábrázolja.
 
Téglaégető romjai: az egykori téglaégető a kegytemplomtól északi irányba kb. 500 m-re található, a műút keleti oldalán az erdőben sűrű bozóttal benőve. 1910-es években létesült, később lakóház is épült itt. Bor József bérelte Stark Miksa pécsváradi zsidótól. Az 1950-es években szűnt meg, de romjai és az égető falai még ma is megvannak.
 
Templom-dűlő: A kegytemplom környékén egy középkori falu terült el a Pécsváradi országút mentén a Karasica völgyéig. A földből edénymaradványok és tárgyi eszközök gyakran kerülnek elő. Az 1900-as évek fordulóján az út építésekor kemencéket ástak ki. Egy sírkamrát is találtak, mely feltételezések szerint római eredetű. ebben a dűlőben ered a Templom-forrás.
 
Templom-forrás: a máriakéméndi kegytemplomtól északra a műút alatt eredő bővizű forrás. Mészkőfalból folyik a vize, 2012-ben épült. Megközelíthető a kék kör jelzésen.
 
Templom-kereszt (Horváth-kereszt): Az 1933-as jubileumi év emlékére állította Horváth József és neje Bischof Margit.
 
Templom utca: A falu legmagasabban fekvő utcájában valamikor a kisgazdák és kisiparosok laktak. Az itt lakók az 1930-as évek közepéig farsang hétfőjén külön bált rendeztek. A farsangi maskarások felvonultak a falu utcáin, zenéltek, énekeltek és táncoltak. Ilyenkor tanácsos volt a kapun belülre húzódni. Akit „elfogtak” az utcán, azt ostorral megcsapkodták vagy kötélhez kötötték és velük kellett vonulnia. A kapukból bámészkodók borral és fánkkal kínálták őket. A kocsin ülők ajándékot kaptak. A felvonulást bál követte.
 
Török-vár: A Várhegyen 1273 körül az itt birtokos Győr nembeli Óvári Konrád épített várat, melyet először Lodomér esztergomi érsek említ levelében. A várat és uradalmát fia, I. Jakab, majd halála után kiskorú fiai örökölték. Azonban 1316-ban a Héder nemzetségből származó Henrik fia János - Szekcsõi Herczegh János - erőszakkal elfoglalta. Miután Károly Róbert király e cselekményről értesült, Zsibó mellett kiadott oklevelében még ebben az évben azt visszaadta jogos tulajdonosainak. Konrád unokái Miklós Konrád 1330-ban a birtokot egymás között felosztották és a Herczegh János által lerombolt várat Konrád kapta meg. A várat ezután újra felépítették. Az ismeretlen körülmények között elpusztult várnak ma már csak csekély alapfalmaradványa található a felszínen. Dombay János régész az 1930-as években ásatott itt, állítólag eredménytelenül. A vár alatt települt helység 1285-ben a pécsi káptalan bizonyságlevelében ,,villa Kemed" majd ,,Kemed, Kemud" alakban fordul elő okleveleinkben, mint a Kéméndiek birtoka. E család 1464-ben a falut, más helységekkel együtt Aranyani Tamásnak adták zálogba, kinek felesége Kéméndi leány volt. 1500-ban azonban a Gyulaiak tartanak rá és más birtokokra igényt azon a címen, hogy ezek közös birtokuk volt a Kéméndiekkel. A várat többször lerombolták, de véglegesen a török időkben pusztult el. A vár három részre tagolódik, mindegyiket mesterségesen vájt sáncárok veszi körül. A legjelentősebb rom egyetlen terméskő tömbé áll össze. A vár romjait a kék rom jelzésen közelíthetjük meg.
 
Törökvári-pihenő: Máriakéméndtől észak-keltre, a Várhegy tövében padokat, asztalokat, hintát, tűzrakót és egy kutat találunk. A pihenőhely megközelíthető Máriakéméndről a zöld sáv jelzésen vagy a Nagy-pincesor felől érkező kék rom jelzésen.
 
Vályús-forrás: Máriakéméndtől észak-keletre, a volt vadászházi út mentén a kék rom jelzésen található. A mészkőfalazattal ellátott forrás vize alumíniumcsőből folyik. Nevét onnan kapta, hogy valamikor itt vályúból ittak az állatok. Német neve Drei Tröge, melynek jelentése három vályú. Régen a közeli vadászház vízellátását biztosította. Ma a ház helyén erdei pihenő van, asztalokkal, padokkal. A forrást 2011-ben a Mecsek Egyesület újította fel.
 
Váralja: Máriakéméndtől észak-keletre, az egykori Török-vár közelében található helynév. A helynév egy elpusztult település emlékét őrizte meg. A sárga és zöld sáv jelzés fonódva halad a területen.
 
Vár-hegy: Déli részén korábban szőlők és pincék is voltak. Gerincén Kéménd középkori várának falmaradványai állnak. A Vár-hegy erdejét az uradalom 1863-ban teljesen tarra vágta, az azóta felnövekvő erdő érintetlen. Gerincén határkő szerű oszlop van, eredetét nem tudni.
 
Vízköz-dűlő: Máriakéméndtől nyugatra a Berkesdi-patak és a Karasica-vízfolyás közötti terület neve.
 
Volt Kéméndi-vadászház: A Török-vártól keletre húzódó kis mellékvölgyben, az út mellett még láthatók a régi vadászház romjai, amit a Szederkényi Vadásztársaság épített, mivel az 1950-es évek erdősítése nyomán gazdag őz és szarvas vadállomány található a környéken. 2001-ben bontották le. A kék rom jelzés vezet erre.
 
Volt Várhegyi-forrás: A Törökvári-pihenő mellett a domb lábánál eredet egykor a forrás. A forrás az 1980-as évek elején elapadt, de merítős kőből és téglából kirakott építménye még látható. Régen itt legelőerdő volt és állatokat itattak. A forrástól keletre kb. 100 m-re vályúk darabjai fedezhetők fel. A monda szerint a gólya innen hozta a kisgyerekeket. A népi hiedelem kapcsolatban állhatott azzal, hogy az egykori forrás körüli magas fűzfacsonkokon gyakran gólyák fészkeltek.
 
Zsolnay kerámiák a Szent Márton templom falán