Máriakéménd múltja, akár az országé, pusztulások, újrakezdések, virágkorok és végveszélyek története. A régi kéméndiek büszkesége az aranykort idéző pincesor, a török idők előtti falu helyén álló kegytemplom és a titkokat rejtő Török-vár. A Dunántúl földje, ahol a kis falu gyökeret vert, türelmesen takarja a vén Európa egykori vándorainak, lakóinak csontjait, tárgyi emlékeit.

A település megközelíthető gépjárművel és autóbusszal Pécsvárad felől a 6-os útról leágazó 5608-as mellékúton, vagy az 57-es főútról leágazva Szederkény felől, szintén az 5608-as úton. A településnek vasútja nincs. Autóbuszjáratok Pécsről, Pécsváradról és Szederkényből indulnak. A Mecsek és a Geresdi-dombság felől érkező, jelzéssel ellátott zarándok- és turistautakon gyalogosan és kerékpárral is elérhető.

 
 
Régészeti feltárásból származó leletek bizonyítják, hogy a település déli határában Szederkény és Máriakéménd között már jóval időszámításunk előtt is éltek emberek. A vidék történelme több ezer évre nyúlik vissza.

Vonaldíszes agyagedény maradványok, kőpengék, kőbalták és fonáshoz használt orsók kerültek elő a csiszolt kőkorszakból (időszámításunk előtt kb. 7000-től 4500-ig). A Péceli kultúra (i. e. kb. 2300-tól 1900-ig) lelőhelyeit is azonosították Máriakéménd déli részén. Mészbetétes agyagedények is felszínre kerültek ebből az időszakból.

A késő bronzkorból (1100-tól 800-ig) egy kerámia fazékba rejtve bronz karperecek és karikák kerültek napvilágra és a mai halastó feletti domb oldalában hamvasztásos urnasírt is találtak.

I. e. 750-től 400-ig tehető a Hallstatti kultúra, amikor a trák-illír népek lakták e tájat, majd i. e. 400 körül a kelták váltották fel őket.

Az I. században a rómaiak foglalták el a Dunántúlt, melyet később Pannóniának neveztek el. A környéken igen sok római villa és katonai őrhely maradványa jelzi ittlétüket. E korszak nyomait Máriakéménden a mai Templom-forrás keleti felén, az egykori téglaégető környékén fedezték fel. Az első sírokat Bor József találta meg, majd erről értesülve Dombay János régész 1938-ban több sírt tárt fel. A magyarsággal rokonságban álló hunok a 4-5. század környékén több hullámban vonultak be a Kárpát-medencébe. A korábbi Pannóniai provincia így megszűnt, a területet a hunok vették birtokba. A 6. századtól az avarok népesítették be a vidéket. A magyar törzsek 900 körül érték el a Dunántúlt, ami nem volt teljesen lakatlan, hiszen szórványos avar és szláv közösségek még éltek ezen a tájon. Magyarokkal népesült be a vidék.

A 13. században ugyanis a környék a Győr nemzetségbeli Óvári Konrád birtoka volt. Konrád 1264 körül várat épített a Karasica-vízfolyás fölé emelkedő magaslaton. Ezt választotta uradalma központjának. Ezután népesült be a környék, ekkor jött létre Kéménd. A település első említése az oklevelekben 1280-ból származik Villa Kemed néven. Természetesen már ezelőtt évezredek óta lakott volt a vidék, de az elődökről nem maradt fenn írásos dokumentum. A település neve a Kemud, egy honfoglalás kori keresztnévből ered. Később: Chomut, Kemöd, Kemed, Kemend, Keimend és Kéménd névalakban fordul elő.

 
Kéménd egykor három falurészből állt. A vártól északra fejlődött ki Váralja, délebbre pedig Nagykéménd és Kiskéménd. 1526-ban a mohácsi csatavesztés megpecsételi a falu sorsát. A török elleni felszabadító harcok és az 1701-1702-ben történt rácdúlás a falu pusztulásához vezetett. A 3 falurész magyar lakossága szétszéledt, és elnéptelenedtek a települések.
 
A németek betelepítése gróf Mercy Claudius tábornok kormányzósága alatt történt. Kéméndre 1720-1741 között érkeztek meg a német telepesek. A legtöbben az 1722-23-as években jöttek. Ekkor a falu gyors fejlődésnek indult, új házakat, istállókat építettek. 1728-ban a falu a pécsváradi apátság birtoka lett. 1732-ben már 51 család lakott a faluban, ebből 47 német és 4 délszláv család.  1744-től lett a falunak saját plébániája, mivel addig Kátolyhoz tartozott egyházilag. 1767-ben Mária Terézia úrbéri rendelete csökkenti a jobbágyok terheit. 1778-ban Mária Terézia a pécsváradi apátsághoz tartozó falvakat, köztük Kéméndet is a Budai Tudomány Egyetemnek ajándékozta, mint közalapítványi uradalmat. 1779-ben a lakóinak száma már 552 fő.

A 19. században a lakosság fokozatosan gyarapodott, ám 1834 körül pestisjárvány ütötte fel a fejét a településen, mely sok áldozatot szedett. 1838-ban a falu északi része villámcsapás következtében leégett, ezután itt új házakat építettek.

1849-ben megalakult a Pécsváradi járás, és ehhez tartozott a falu. 1850-ben a nemzetiségi megoszlás: 777 német, 16 horvát, 2 magyar és 1 zsidó. 1851-ben a következő iparosok voltak: 7 molnár, 2 asztalos, 2 kovács, és 1 bognár. Egy évszázaddal később a két világháború között viszont már 189 iparosmester (nem elírás, valóban a környék legtöbb iparosa itt élt és dolgozott) és ezen felül még 4 nagykereskedő is tevékenykedett a faluban.

1904-ben a belügyminiszter rendeletére Kéménd ez év áprilisától felvette a Mária előtagot, neve ekkortól Máriakéménd lett, utalva a búcsújáró kegyhelyre. 1906-ban a falu nagyközségi rangot kapott önálló jegyzőséggel, de ezt a II. Világháborút követően elvették tőle, mivel a lakosságszám lecsökkent. 1910-ben érte el a csúcsot, ekkor 1260 lakója volt.

Az 1900-as években már jelentős intézményrendszere volt: működött itt elemi iskola, óvoda, községháza, csendőrörs, postaügynökség, Hangya Szövetkezet, Máriakéméndi Polgári Olvasó Egylet (melyet Herr Sebestyén a falu egykori tanítója alapított és 1874-1907 között működött), Önkéntes Tűzoltó Egylet, csemetekert, kocsma, cukrászda, mészárszék és csárda.
 
 
Az első világháborúban a falu férfi lakosságának jelentős részét (kb. 320 fő) besorozták katonának, akik közül sokan odavesztek. A legtöbben Doberdónál és a Piáve folyónál lévő harcokban lelték halálukat. Róluk a falu népe 1940 nyarán emlékmű avatásával emlékezett meg, mely a Szent Márton templom Hősök kápolnájának külső falán látható. A háborúban 57 személy esett el. A világháború után a település még utoljára, - mintegy két évtizedre - újra virágzásnak indult. A II. világháború viszont olyan pusztítást végzett a falun és lakosain, hogy azt a mai napig sem tudta kiheverni, és azóta sem tudta megközelíteni az egykori békeidők színvonalát.
A második világégés egy 200 éves korszak végét jelentette. A II. világháború során a férfi lakosság egy része bevonult katonának. A német származásúak egy része önként lépett be az SS-be, másokat kényszerrel soroztak be.  1944-ben a falu német lakóinak egy része önként ment ki Németországba. Ez az időszak nagyon megviselte a falu népét. A 3. Ukrán Front 57. Hadseregének katonái 1944. november 27-én foglalták el a települést. 1944 fekete karácsonya nagy szenvedést és mérhetetlen fájdalmat hozott a falura. Ekkor vitték ugyanis munkaszolgálatra a 18-30 év közötti nőket. A falu jegyzője hívta össze azokat, akiknek „málenkij robotra” kellett menni. A faluban maradt férfiak közül is behívtak néhány személyt, ők a hadifogoly táborba kerültek.  Összesen 80 főt vittek el. A rossz körülmények miatt közülük 19-en meghaltak. Ezt az időszakot a német és magyar lakosság egyaránt megsínylette. A II. Világháborúban 88 katona volt az elesettek között. Sok kisgyermek maradt árván, szülők nélkül.
A nyugatra menekültekből néhányan visszajöttek. A volt Volksbund tagoknak házaikból ki kellett költözni. Nagy volt a nyomorúság, élelmiszer és tűzifa hiány alakult ki. 1946-ra a pénz értéke rohamosan inflálódott. 1947 májusától megkezdődött a német ajkú lakosok kitelepítése, mely ez év szeptemberéig tartott. A németek 60-70%-ának kellett elhagyni a falut. Házaikat, állataikat és egyéb javaikat is itt kellett hagyni.  493 személyt űztek el a faluból. Ők Németország keleti részébe kerültek. Ezzel egyidőben történt a felvidéki lakosság betelepítése a németek üres házaiba. A betelepítés 1948-ig zajlott. Nagy részük jómódú volt, sok mindent elhozhattak magukkal, még az állatokat is. A Felvidékről 34 család érkezett. Rajtuk kívül még uradalmi cselédek, és ipari munkások jöttek, továbbá néhány cigány család is letelepedett. Az ide érkezők közül egyedül a Felvidékiek voltak szorgalmas népek. A többi betelepült hamar felélte, amit a németek itt hagytak. Amikor a németek házaiba költöztek, az éléskamrák még tele voltak, az istállókban ott voltak az állatok. Miután minden elfogyott, a gazdasági épületek nagy részét lebontották, és eladták a követ, téglát. Kátoly volt ennek a nagy haszonélvezője, ők ugyanis olcsón jutottak építőanyaghoz. A betelepülők nagy része hamar elköltözött, a lakosság egy része azóta is állandóan cserélődik. Ettől az időszaktól indult meg az egykor gazdag falu leépülése és gazdasági hanyatlása.
Az 1950-es évek végéig csak makadámút volt Pécsvárad és Szederkény között, melyen a gépjárműforgalom még igen csekély volt. 1950 nyarán indult meg hivatalosan az első autóbuszjárat, mely a települést is érintette.  Előtte már néhány év óta hetente egyszer vásári napokon a Mohács Pécs közötti járat hetente egyszer betért Máriakéméndre.
1956-ban a tsz-ek megszűntek, majd újraalakultak és az új egység 1964-ben beolvadt a szederkényi Karasica Gyöngye Termelőszövetkezetbe. Az 1960-as évektől a rendszerváltásig, a tanácsrendszer idején a település a szomszédos Szederkény árnyékában társközségként vegetált. Építési engedélyt nem adtak ki, a település nem fejlődött, ezért a lakosságszám csökkenő tendenciát mutatott.

A „rendszerváltozás” után megindult mindenütt a privatizálás, ettől az időszaktól kezdve magas a munkanélküliek száma, helyben alig van munkalehetőség, így a dolgozó emberek többsége Szederkénybe, Bólyra, Pécsre és Mohácsra jár dolgozni. Széthullott a tsz s varroda is, ami sok embernek adott munkát az előző rendszerben. Bár a megélhetés színvonala és a munkahelyek száma elég alacsony, azért infrastrukturálisan 1994-2010 között ismét fejlődésnek indult a falu.

1992-ben a településen önálló jegyzőség alakult. Kiépült a gázvezeték és a telefonrendszer, elkészült a bitumenes sportpálya. Összekötő út létesült a Templom utca és a Rákóczi utca között. Lakossági összefogással játszótér készült. A Rákóczi utca egy szakaszán új járdát fektettek le. Megnyílt a könyvtár, melyben informatikai központot is sikerült kialakítani. A Pincesorba vezető földút helyén betonút épült és elkészült a villamosítás is. Az önkormányzat felújította a Művelődési Házat, folyamatosan korszerűsítette az iskola épületét.

Sajnos az önkormányzatiság szempontjából a 2010 utáni időszak nem egy sikertörténet a falu életében, hiszen számtalan lehetőséget elmulasztottak, vagy nem használtak ki, mely a falu előmenetelét segíthette volna.

2010-ben a Mecsek Egyesület a Baranyai-dombságban új turistautakat létesített. Ennek kapcsán a terület turistaközpontja Máriakéménd lett, ahol egy 6,6 km-es körtúra indul a Nagy-pincesoron át a kegytemplomhoz. Több turistaút is a faluból indul, legjelentősebb a Feked irányába tartó Baranyai Zöldtúra, melynek teljes hossza 44 km. Az erdei pihenőhelyeket és vallási emlékhelyeket (keresztek, képoszlopok, kápolnák) a Mecsek Egyesület újította fel és tartja karban azóta is. A Mecsek Egyesület volt az, aki egyáltalán felkiáltott, hogy meg kellene menteni a kegyhely pusztuló műemlék épületeit. Az elmúlt években nagyon sokan csatlakoztak helybeliek is az értékvédő és értékmentő akciókhoz. Ennek köszönhetően a kegyhely és alkotásai ismét kezdik visszanyerni régi fényüket, egyre többen jönnek, melynek ékes bizonyítéka, a 2017-es év nagybúcsúja, melyen kb. 600 fő vett részt.
 

 

MÁRIAKÉMÉND NEVEZETESSÉGEI
 
 
Szent Márton templom
 
A faluban álló, ma is használatos templom 1746-49 között épült, 1749-ben szentelték fel. Tornyát csak 1793-ban építették hozzá. A Szent Márton zarándokút egyik állomása.
 
Kegytemplom
 
Eredetileg a 15. században épült, majd rommá lett, és csak a török idők után a szentélye maradt épségben. A híres búcsújáró Mária kegyhely kialakulása egy csodás jelenéshez kötődik. 1740 áprilisában a Szent Miklós-templom romjai között néhány helybeli kislány füvet gyűjtött, amikor egy mélyedésben a kis Jézust karján tartó Szűzanya fényben tündöklő szobrát pillantották meg. A szobrot nem tudták kiemelni a földből, eltűnt. A jelenés hírére hamarosan közelről és távolról jöttek zarándokok. Ezért a falu bírója a búcsúsok követelésére a romos Szent Miklós-templom szentélyét szalmával befedette, hogy ott misézni lehessen.
 

Az új barokk templom építése 1754-re fejeződött be, melynek szentélyét a 15. századi gótikus templomból alakították ki.  A kéméndiek 1754-ben rózsafüzér-társulatot alakítottak, s kiadtak egy német nyelvű ének- és imakönyvet. Ennek címlapján a híres budai rézmetsző, Binder János értékes metszete látható a kegyhely és a kegyszobor korabeli képével.
 
Régi képeslap a kegytemplomról és a stációk végén a ma már nem létező kálváriakápolnával

 

Máriakéménd első kegyképét egy pécsi asszony festette 1746-ban, mert lánya szembajából Mária közbenjárására meggyógyult. Ennek helyébe 1758-ban egy újabb Mária-képet készíttettek, amely a filiális templomok védőszentjeit is ábrázolta: Szt. Józsefet (Maráza), Szt. Miklóst (Liptód), Szt. Mártont (Kéménd) és Szt. Lőrincet (Szederkény). Ezt másfél évtized múlva felcserélték a mai Mária-szoborral.
A régi metszetek tanúsága szerint a Mária-szobor jobb kezében hármas rózsaszál volt, míg ma ott egy jogart látunk. Az 1770-es években kripta került a templom előterébe. Több egykori plébános és egyházi személy is itt nyugszik. A kálvária 1844-ben épült, s ekkor állították fel Szent Anna- és Nepomuki Szent János-mellékoltárait is a templomban. Búcsúkiváltságait 14. Kelemen pápától 1773-ban kapta Nagyboldogasszony napjára és más Mária-ünnepekre. A templom első lelkészei ferences atyák voltak, majd egyházmegyés papok után 1914 és 1926 között az Isteni Ige Társasága (verbita rend) telepedett le itt.
 
Máriakéménden a nagyobb Mária-ünnepeket régen 7 búcsúval ünnepelték, de az utóbbi évtizedekben már csak kettő volt, illetve 2016-tól ismét 3 búcsú van. Búcsúk (a vastagon jelzetteket ma is megtartják): Gyertyaszentelő Boldogasszony (február 2), Gyümölcsoltó Boldogasszony (március 25), Szentháromság vasárnapi német búcsú (pünkösd után egy hétre, ez régen nem volt), Sarlós Boldogasszony (július 2), Nagyboldogasszony (augusztus 15.), Kisboldogasszony (szeptember 8.), Mária napja (szeptember 12.) és Fájdalmas Anya ünnepe (szeptember 15). + Úrnapján (pünkösd után 2 hétre) Úrnapi körmenet van a virágokkal feldíszített kegytemplom udvarán.
 
Egyedülálló és figyelemre méltóan szép a kegytemplom főoltára, amelynek két oldalán rokokó keretekben hét-hét rózsafüzér-titok fára festett képe látható. A dicsőséges olvasó 15. titkát a kegyszobor jeleníti meg: „Ki Téged Szent Szűz a mennyben megkoronázott". Ezért tartotta a jobb kezében Mária az örvendetes, fájdalmas és dicsőséges olvasót jelentő hármas rózsát.
A templom bejárata előtt kereszt áll, benne Szent Bálint-szobor. A keresztút stációi a templomkertben állnak, a végén kereszt és két szobor. Valamikor kálváriakápolna volt a végén, de ezt elbontották.
 
Nagy pincesor
 
A környék leghosszabb pincesora, mely külön pincefalut alkot, fehérborairól híres. Kitűnő panoráma élvezhető innen a Keleti-Mecsek vonulataira.
 
 
Török-vár
 
A Vár-hegyen egy 13. századi kővár maradványai láthatók. A romok alatt van a Remete-lyuk, ami egy barlangszerű mesterséges képződmény. A vár romjai megközelíthetők a kék rom jelzésen.
 
 
Török-vár romjai
 


Törökvári-pihenőhely a Vár-hegy lábánál
 
 
Törökvári teljesítménytúrák
 
Évente kerül megrendezésre Máriakéménden. 2017-ben május 27-én rendezik. Célja a gyalogos túrázás népszerűsítése, a Baranyai-dombság épített örökségeinek, kulturális értékeinek és természeti környezetének bemutatása, valamint a Török-vár romjainak felfedezése.
 
 
* * *
 
 
MÁRIAKÉMÉND FÖLDRAJZI NEVEI
 
 
Avar kori sírok: A volt iskola és a Petőfi Sándor utca egyik telkén az 1970-es években és 2012-ben avar kori sírokat találtak, melyek a 8. századból valók.
 
Grabina-forrás (Kohlgraben Brünnlein): A hasonló nevű dűlőben ered. Vize szenes, kénes, olajos. A forrás nincs kiépítve. Vizéhez az erdei vadak járnak.
 
Fehér-hegy (Weisser Berg): Máriakéménd déli határrészében az Új-hegy térségében álló dombot nevezték így. Ma már ezt a nevet nem használják. Az egyetlen hely a határban, ahol fehér ibolya nőtt.
 
Flórián-szobor: A máriakéméndi szobrot 1903-ban azért állították fel, mert egy asszony megmenekült itt a tűzhaláltól. Régen május 4-én körmenet vonult ide. Ide tartozik egy vicc: Hogyan fohászkodik a német paraszt a tűz patrónusához? Szent Flórián oltsd el a házunkat és gyújtsd meg a szomszédét!
 
Fűrész-kereszt: A fűrész család valamelyik elődje, Fauszt József állíttatta 1860-ban. 1934-ben renoválták. A keresztet azután állították, hogy a családban több gyermek elhalálozása után az egyik életben maradt.
 
Hosszú-hegy: Máriakéméndtől észak-keletre a Lankás-dűlő és a Vár-hegy közötti gerinc neve.
 
Hutzelsonntag: Az 1910-es évekig a farsangvasárnapot követő vasárnap a felső pincesor tetejéről a szurdokúton gurították le a tűzkereket a falu felé. Ezen a napon este a legények öreg kocsikerekek küllőibe szalmát vagy kukoricaszárat fontak, majd felvitték a kereket a dombra. A tengelybe rudat tettek, a szalmát meggyújtották, és a kereket vezetve rohantak le a lejtőn, ki ér le hamarabb. Korábbi kultikus szokásként az égő kereket csak legurították a lejtőn, abban a hitben, hogy amerre gurul (s ameddig elér a fénye) megóvja a dűlőt a vihartól és jégveréstől. Máriakéménden a farsangi tüzeket több helyen is meggyújtották az arra alkalmas hegyoldalakon. A németek ezt a szokást Fuldából hozták magukkal, mely ősi időkbe nyúlik vissza, amikor a Nap szimbólumának varázserőt tulajdonítottak.
 
Kálvária: A kegytemplom udvarán lévő stációk, melyet 1844-ben létesítettek. Régebben ezen a helyen temető volt, időnkét csontok kerülnek elő a földből.
 
Kegytemplom: A 15. században épült kegytemplomot Mária-templomként is ismerik. A későbbi időkben átépítették. A Miklós-plébániatemplom és a körülötte elterülő középkori Kéménd a török időkben teljesen elpusztult. A bevándorlók megérkezésekor a templom romjait már ellepte a bozót, csak a szentély falai álltak, de már romosan. 1740 tavaszán öt lány, köztük Margaretha Rogner és Anna Weiß füvet gyűjtött a templomrom körüli régi temetőben. Az egyik mélyedésből előbukkant Szűz Máriának fényességet árasztó képe, karján kisdedével. A kiáltásukra odasiető Elisabetha Blumenthaler fel akarta venni a képet, de az eltűnt. Néhány nappal később egy ifjú látta, amint Szűz Mária karján kisdedével, dicsfénytől övezve belépett a templomba. A történtekről a falu elöljárósága, valamint az egyházi hatóságok több ízben kihallgatták a fiatalokat. A jelentések hallatára megindult a búcsújárás, ezért Franz Blumenthaler bíró szalmával befedette a régi szentély tetejét, hogy misézésre alkalmas legyen. 1744-46 között hercegprímási engedéllyel a régi szentélyt (ma is a templom szentélye) átalakították Mária-kápolnává. Mivel már akkor szándékukban állt nagyobb templommá bővíteni, nagy sekrestyét, föléje pedig oratóriumot építettek. A pécsi Mária Pichler asszony Mária képet festetett az oltár részére, amiért lánya hosszas szembetegségből meggyógyult. A búcsújárók ösztönzésére és adományaikból újabb prímási engedély kérése nélkül 1747-ben hozzáláttak, hogy a kápolnához egy jóval szélesebb templomot építsenek. Ezt az első plébános, Lipusy György 1754-ben szentelte fel. 1756-ban a templom körüli hatalmas területet kőfallal vették körül, fákat ültettek, hogy a nyári hőségben a zarándoklók enyhülést találjanak. 1758-ban új Mária oltárkép készült, rajta a filiálék védőszentje is: József (Maráza), Miklós (Liptód), Márton (Kéménd), Lőrinc (Szederkény). 1800-ban kazettás mennyezetet kapott a templom. 1804-ben tölgyfatornyot ácsoltak a falakra, 4 haranggal. A súlyos tehertől a falak megrepedtek, ezért a fatornyot 1817-ben lebontották, és a templom mellé kőtornyot építettek. Keresztjébe elrejtették az „őstörténetet” és egy beszámolót a napóleoni idők megpróbáltatásairól. Nagyobb arányú renoválás 1893-ban, 1937-38-ban, 1976-77-ben történt. 1966-ban – az addigi templomhajóban lévő – fából faragott, tiroli eredetű kegyszobrot, a földgömbön álló Madonnát, karján a kis Jézussal az oltárkép helyére állították. A kép a kórus falára került. A templom 230 éves jubileumára, 1981-ben a volt Kéméndiek (egy második) harangot adományoztak, és ünnepélyes falutalálkozó keretében elhelyezték a toronyban. A papok a templom belsejében, illetve a templom előtti park kriptáiban vannak eltemetve. A templom előtt található Weidinger család és Petri György esperes kriptája is. Az 1930-as években még sok régi sírkő állt a templom nyugati térségében, a kőkerítés sarkaiban pedig kápolnaszerű fülkék voltak. Egy 1774-ből származó metszet hármat ábrázol. Ezeket a renováláskor eltávolították. A templom körüli kálváriát a stációkkal 1844-ben létesítették. Scitovszky pécsi püspök is adományozott a stációképekhez. A kőművesmunkát a véméndi Mantz György és Hauk Mihály, a festést a kéméndi Hoffmann András, a lakatosmunkát Herr Ferenc végezte. A kegytemplom északi oldaláról akkor helyezték ide a három kőkeresztet. Feliratuk már teljesen lekopott. Mögéjük kálvária kápolnát emeletek, amit a 20. század elején lebontottak, mivel funkciója megszűnt. A szintén 1844-ben épített Sarlós Boldogasszony-kápolna későbbi sorsát nem ismerjük. Lehet, hogy a kőkerítés dél-nyugati sarkában állt, és az 1930-as években lebontották. Régebben itt is temető volt, időnként csontok kerülnek elő. A kegytemplom megközelíthető a Mária úton és a kék körtúra útvonalán. A közeli bővizű Templom-forráshoz a kék körjelzés vezet.
 
Kéméndi-csorgó: Időszakos és gyér vízmegjelenésű forrás a Nagy-pincesoron a betonút mellett. Íves mészkőfalazatából egy vascsövön folyik ki a víz. 1998-ban épült.
 
Kéméndi-kereszt: Kéméndi (Kerner) János és családja emeltette 1947-ben, amiért szerencsésen átvészelték a háborút. 2014-ben szépen felújították, felirata fekete gránit táblán olvasható. Megközelíthető a kék irányított körjelzésű turistaúton.
 
Kéméndi-tető: Máriakéméndtől észak-keletre található a 259 m-es magaslat. Helyenként erdő, másutt szántóföld borítja. A tetőn háromszögelési pont van elhelyezve. Közelében vezet a sárga háromszög jelzésű turistaút.
 
Kőfejtő: A Szederkénytől északra a máriakéméndi út közelében található mészkőbánya termelése az 1950-es években szűnt meg. A bányaudvarban szép rétegződött mészköveket láthatunk, helyenként tengeri állatok megkövesedett vázaival.
 
Kolgram: Máriakéméndtől nyugatra elhelyezkedő akácos terület neve.
 
Lankás-forrás: Máriakéméndtől észak-keletre a Lankás-dűlőben eredő időszakos vízkibocsátású forrás. A forrás mészkőből épült, 2011-ben újjáépítésre került. Megközelíthető a zöld kör jelzésen.
 
Margaréta-sarok: Máriakéménd felett a Nagy-pincesor déli végén a Monyoród felé eső rész neve. Több földesút találkozása van itt. Ezen a helyen áll hatalmas pusztulóban lévő borostyánnal körbenőtt ecetfák tövében az Antiochiai Szent Margit szobor vagy ahogy a helyiek is nevezik a Margaréta szobor. A szobrot 1904-ben állították fel ezen a helyen, majd egy traktoros feldöntötte, ezért az 1950-es években elszállították innen és a kegytemplom mellett állították fel. A szobrot restaurálás után 2014-ben az állítás 110. évfordulójára a Mecsek Egyesület állította vissza az eredeti helyére a Máriakéméndi Önkormányzat anyagi támogatásával. A Margaréta szobor magas talapzaton álló női alak, amint lábával sárkánykígyóra tapos. A legenda szerint itt egy kislányt, amíg annak édesanyja a közeli szőlőben tevékenykedett, kígyó mart meg vagy fojtotta meg, aki ebbe belehalt. Emlékére állították a szobrot. A múltban ádáz vita folyt, kié, és kinek a területén áll a szobor, de valahányszor más helyre akarták vinni, hatalmas vihar tört ki a környéken. Így vált „időjós” szoborrá. Közelében álltak a régi viharágyúk, melyekkel a közeledő viharfelhőkbe lőttek.
 
Máriakéméndi-halastó: Máriakéméndtől északra, a Patkányos-patakon létesített tó. Nádas veszi körül. A zöld sáv jelzés vezet el mellette.
 
Nagy-pincesor: 2 km hosszúságban egy három soros pincesor található a falu felett. Korábban a határ jelentős része szőlőterület volt pincelyukakkal. A híres borokat egykor vasúton Ausztriába szállították. Bécsben egykor önálló kéméndi borkimérés is volt. 1936-ban rekordtermés volt, így üres hordók híján tízezer litereket folyattak le a domboldalon. 1945 után a pincesor jelentős részét lebontották, ma számtalan felhagyott pinceüreget lehet felfedezni. A falu feletti pincesor megmaradt eredeti állapotában, de a messzebb lévő, egészen a Liptódi-szegélyig húzódó pincesor megszűnt.
 
Nyomjai-kereszt: Nyomja felé vezető út elején áll. (Valamikor Nyomja különálló falu volt, ma Szederkény része.) 1821-ben Putz János állíttatta és a Freisz család gondozta. Búzaszentelésre gyakran vonult ide körmenet.
 
Öreg-hegy: Máriakéménd keleti felén a pincesor környékét nevezik így.
 
Patkányos-patak: Máriakéméndtől északra folyó patak elnevezése. Közelében vezet a zöld sáv jelzés.
 
Régi sípálya: Máriakéménd keleti felén található egy meredek domboldalon a volt sípálya. Az 1990-es években még működött, felvonója is volt. A kék irányított körjelzésen található.
 
Régi temető: A Szent Márton templom északi oldalán volt, 1779-től használták. Az 1960-as években felszámolták, a régi sírköveket pedig felállították az új temetőben.
 
Remete-lyuk: A német szájhagyomány szerint valamikor egy-egy remete lakott a Török-vár alagútjában, ezért Remete-lyuk az elnevezése. Az I. világháború éveiben is volt lakója a barlangnak. A faluba járt kéregetni. A régmúltban rablóbanda is tanyázott itt. Az üregeket a helybeliek rókalyukaknak tartották, de azt is említették, hogy a vár belsejébe vezetnek. Mindmáig titokzatosság lengi körül a nyílásokat. A kék rom jelzés vezet fel a romokhoz.
 
Schlossacker: Egy szigetszerű dombháton egy erdő-bokros helyen több fél méter magas homokkőből készült sírkő állt itt kb. 1940-ig. Egyesek régi temető maradványainak gondolják, de nincs kizárva, hogy valamelyik nem katolikus felekezet temette ide a halottait. A sírköveket állítólag az akkori plébános kezdeményezésére a régi temetőbe vitték.
 
Szederkényi-kereszt: A Szederkénybe vezető út mentén áll. A kereszt felirata: „Jöjjetek kik elfáradtatok, s én felüdítlek benneteket. Az 1930-as években Kienle Antal tanító renováltatta.
 
Szén-völgy (Kohlgraben): A rejtélyes völgy mindig is izgatta a nép képzeletét. Egyesek szerint itt a régmúltban faszenet égettek. Mások szerint itt a föld mélyében szén rejlik, mivel a közeli forrás vize szenes-kénes ízű. A Grabina a múltban valószínűleg gyertyános erdő lehetett.
 
Szent-kút (Alajos-forrás, Heiliges Brünnlein): Elapadt forrás Máriakéménd déli részén az Új-hegy erdejében. Megközelíthető a kék négyzet jelzésről leágazó kék kápolna jelzésen. Vizéhez csodahiedelem fűződött, főként az 1900-as évek elején. Akkoriban hittek abban, hogy az epilepsziát és a szembetegséget gyógyítja. Távoli vidékekről zarándokoltak ide. Egy szalántai vak kislányt két éven át vittek a forráshoz és a harmadik évben 1904-ben két órával azután, hogy a forrásnál megmosta a szemét, visszanyerte látását. Vizét gyakran vitték betegeknek, és sebet mostak ki vele. A szent forrás tövében egy kápolna és képoszlop volt, mely Szűz Máriát ábrázolta a karján a kis Jézussal. A képoszlop mellé a látogatók hálaadományból törülközőket lógattak. Gyakran beteg gyermek ruháit is elhelyezték. Különösen a monyoródi horvátok látogatták. Kultusza már az 1930-as években megszűnőben volt. Az 1951-ben a kápolnát a képoszloppal lebontották. Az egykori forrás közelében áll a Héhwald-kereszt. A hivatalos név a következő eseményhez fűződik: egy Alajos napi (június 21.) nagy jégverés elpusztította a határrészt, ezért állították fel a keresztet. Az 1960-as évek közepén a forrás elapadt. A Mecsek Egyesület 2016-ban újjáépítette az egykori kápolnafülkét, és benne egy Mária szobrot helyezett el.
 
Szent Márton templom: A faluban álló copf stílusú templomot 1746-ban kezdték építeni, és 1749-ben szentelték fel. Tornya utólag, 1793-ban készült el. Főoltárának barokk festménye Szent Márton köpenyosztó jelenetét ábrázolja.
 
Téglaégető romjai: az egykori téglaégető a kegytemplomtól északi irányba kb. 500 m-re található, a műút keleti oldalán az erdőben sűrű bozóttal benőve. 1910-es években létesült, később lakóház is épült itt. Bor József bérelte Stark Miksa pécsváradi zsidótól. Az 1950-es években szűnt meg, de romjai és az égető falai még ma is megvannak.
 
Templom-dűlő: A kegytemplom környékén egy középkori falu terült el a Pécsváradi országút mentén a Karasica völgyéig. A földből edénymaradványok és tárgyi eszközök gyakran kerülnek elő. Az 1900-as évek fordulóján az út építésekor kemencéket ástak ki. Egy sírkamrát is találtak, mely feltételezések szerint római eredetű. ebben a dűlőben ered a Templom-forrás.
 
Templom-forrás: a máriakéméndi kegytemplomtól északra a műút alatt eredő bővizű forrás. Mészkőfalból folyik a vize, 2012-ben épült. Megközelíthető a kék kör jelzésen.
 
Templom-kereszt (Horváth-kereszt): Az 1933-as jubileumi év emlékére állította Horváth József és neje Bischof Margit.
 
Templom utca: A falu legmagasabban fekvő utcájában valamikor a kisgazdák és kisiparosok laktak. Az itt lakók az 1930-as évek közepéig farsang hétfőjén külön bált rendeztek. A farsangi maskarások felvonultak a falu utcáin, zenéltek, énekeltek és táncoltak. Ilyenkor tanácsos volt a kapun belülre húzódni. Akit „elfogtak” az utcán, azt ostorral megcsapkodták vagy kötélhez kötötték és velük kellett vonulnia. A kapukból bámészkodók borral és fánkkal kínálták őket. A kocsin ülők ajándékot kaptak. A felvonulást bál követte.
 
Török-vár: A Várhegyen 1273 körül az itt birtokos Győr nembeli Óvári Konrád épített várat, melyet először Lodomér esztergomi érsek említ levelében. A várat és uradalmát fia, I. Jakab, majd halála után kiskorú fiai örökölték. Azonban 1316-ban a Héder nemzetségből származó Henrik fia János - Szekcsõi Herczegh János - erőszakkal elfoglalta. Miután Károly Róbert király e cselekményről értesült, Zsibó mellett kiadott oklevelében még ebben az évben azt visszaadta jogos tulajdonosainak. Konrád unokái Miklós Konrád 1330-ban a birtokot egymás között felosztották és a Herczegh János által lerombolt várat Konrád kapta meg. A várat ezután újra felépítették. Az ismeretlen körülmények között elpusztult várnak ma már csak csekély alapfalmaradványa található a felszínen. Dombay János régész az 1930-as években ásatott itt, állítólag eredménytelenül. A vár alatt települt helység 1285-ben a pécsi káptalan bizonyságlevelében ,,villa Kemed" majd ,,Kemed, Kemud" alakban fordul elő okleveleinkben, mint a Kéméndiek birtoka. E család 1464-ben a falut, más helységekkel együtt Aranyani Tamásnak adták zálogba, kinek felesége Kéméndi leány volt. 1500-ban azonban a Gyulaiak tartanak rá és más birtokokra igényt azon a címen, hogy ezek közös birtokuk volt a Kéméndiekkel. A várat többször lerombolták, de véglegesen a török időkben pusztult el. A vár három részre tagolódik, mindegyiket mesterségesen vájt sáncárok veszi körül. A legjelentősebb rom egyetlen terméskő tömbé áll össze. A vár romjait a kék rom jelzésen közelíthetjük meg.
 
Törökvári-pihenő: Máriakéméndtől észak-keltre, a Várhegy tövében padokat, asztalokat, hintát, tűzrakót és egy kutat találunk. A pihenőhely megközelíthető Máriakéméndről a zöld sáv jelzésen vagy a Nagy-pincesor felől érkező kék rom jelzésen.
 
Vályús-forrás: Máriakéméndtől észak-keletre, a volt vadászházi út mentén a kék rom jelzésen található. A mészkőfalazattal ellátott forrás vize alumíniumcsőből folyik. Nevét onnan kapta, hogy valamikor itt vályúból ittak az állatok. Német neve Drei Tröge, melynek jelentése három vályú. Régen a közeli vadászház vízellátását biztosította. Ma a ház helyén erdei pihenő van, asztalokkal, padokkal. A forrást 2011-ben a Mecsek Egyesület újította fel.
 
Váralja: Máriakéméndtől észak-keletre, az egykori Török-vár közelében található helynév. A helynév egy elpusztult település emlékét őrizte meg. A sárga és zöld sáv jelzés fonódva halad a területen.
 
Vár-hegy: Déli részén korábban szőlők és pincék is voltak. Gerincén Kéménd középkori várának falmaradványai állnak. A Vár-hegy erdejét az uradalom 1863-ban teljesen tarra vágta, az azóta felnövekvő erdő érintetlen. Gerincén határkő szerű oszlop van, eredetét nem tudni.
 
Vízköz-dűlő: Máriakéméndtől nyugatra a Berkesdi-patak és a Karasica-vízfolyás közötti terület neve.
 
Volt Kéméndi-vadászház: A Török-vártól keletre húzódó kis mellékvölgyben, az út mellett még láthatók a régi vadászház romjai, amit a Szederkényi Vadásztársaság épített, mivel az 1950-es évek erdősítése nyomán gazdag őz és szarvas vadállomány található a környéken. 2001-ben bontották le. A kék rom jelzés vezet erre.
 
Volt Várhegyi-forrás: A Törökvári-pihenő mellett a domb lábánál eredet egykor a forrás. A forrás az 1980-as évek elején elapadt, de merítős kőből és téglából kirakott építménye még látható. Régen itt legelőerdő volt és állatokat itattak. A forrástól keletre kb. 100 m-re vályúk darabjai fedezhetők fel. A monda szerint a gólya innen hozta a kisgyerekeket. A népi hiedelem kapcsolatban állhatott azzal, hogy az egykori forrás körüli magas fűzfacsonkokon gyakran gólyák fészkeltek.
 
Zsolnay kerámiák a Szent Márton templom falán