Főoldal » 2013 » Március » 7 » 2013. 03. 07. INTERJÚ ŐRI ZSUZSANNÁVAL
11:19 PM
2013. 03. 07. INTERJÚ ŐRI ZSUZSANNÁVAL

Őri Zsuzsannával (becenevén Zsú), beszélgetek, aki a Hétdomb Természetbarát Egyesület elnöke és 2008-ban megkapta a természetjárás fejlesztésének elismeréseként a Téry Ödön emlékérmet.
 
Baranya megyében nagyon régi hagyománya van a természetjárásnak, túrázásnak. Hogyan kerültél a természetjárók népes csapatába?
 
Apró gyermek koromtól az időm nagy részét kint töltöttem a természetben. Csatangoltunk a kiserdőben, fociztunk a „dombon”, és a 60-as 70-es években sok kirándulást, erdei programot szerveztek az iskolák is. Ahogy az akkori úttörőház rendezvényeire is a természetbe, szabadtérre várták a gyerekeket. Így a sokak által szeretett és tisztelt Horzsa Sanyi bácsi hívására is sereglettünk, mint a kiscsibék... Aztán kézilabdásként, majd középtávfutóként is az erdei edzéseket szerettem a legjobban. Később fiam és lányom születése után is sokat kirándultunk, sátoroztunk... ...A Komlói Újság munkatársaként 1994-ben írnom kellett a helyi turisták bányász emléktúrájáról. Kedves kötelesség volt, és természetesen az információk begyűjtésére, a beszélgetésekre az útvonal végigjárása közben került sor...Véglegesen megfertőződtem.

Hány éve túrázol rendszeresen?
 
1995-től már elég gyakran csatlakoztam Eperjesi Ernő bácsiékhoz – aki Lafferton Henrik bácsitól vette át egykor a stafétabotot – és 1996-ban hivatalosan is tagja lettem az akkori KBSK Természetjáró Szakosztályának.

Melyik területeken vezettél túrákat elsősorban és melyik a kedvenc helyed? Mit mondanál el Komlóról és a komlói túrázásról?
 
1998-ban szereztem meg a bronzjelvényes túravezetői vizsgát és azóta a Mecsekben, főként annak keleti részén rendszeresen hadra fogható vagyok. Sok kedves helyem van, de köztük is Vágotpuszta áll szívemhez a legközelebb, hiszen felidézi egykor ott töltött nyaraim kedves emlékeit. A kötődés oka, hogy a volt temető melletti szélső ház a nagyszüleimé volt, édesanyám is ott született..., és egyik nagynénémék a 70-es évek elejéig ott éltek... Egyesületünk 15 évvel ezelőtti megalakulása óta - Király Laci bácsi kezdeményezésére - indított egy hetes és hosszú hétvégés túratáboraink során hazánk nagyon sok szép vidékén igyekeztem és igyekszem túratársaimat a gyaloglás örömein kívül történelmi, építészeti emlékekkel gazdagítani és emlékezetes kulturális élményekhez juttatni. Komlóról nagyon sokat tudnék mondani, hiszen szülővárosom, itt élek és mindennek ellenére szeretem..., de ez itt hosszú lenne... 1950-től van írásos dokumentum a komlói szervezett természetjárás létezéséről és szerintem azóta is töretlen. Igyekszünk mi is elődeink szellemében, azonos célokkal, de természetesen az új időkhöz igazodva... becsülettel helytállni.

Túráid, túravezetéseid közt biztosan sok szép élménnyel gazdagodtál. Mi volt a legkedvesebb emlék vagy történés?
 
Valóban rengeteg élményt kaptam, főként a táborok sorsán, melyek megszervezése és levezetése sok munkával jár és nem is mindig hálás feladat, de a szép emlékek maradandók, az emberi értékek, a barátságok pedig gazdagítanak! Mindig van egy-egy pillanat, egy élmény, egy emberi gesztus..., amely egyedivé és különlegessé teszi az éppen aktuális túrát, az együtt átélt csodát!

Teljesítménytúrák szervezésével is foglalkozol, ami rengeteg munkával és szervezéssel jár. Mi ad erőt ebben, hogy ilyen kitartóan csinálod?
 
„Jót, s jól! Ebben áll a nagy titok...” talán megbocsátható, ha Kazinczy Ferencet idézem. Valahogy egész életemben „kiválasztódtam”, ha pedig az alkotás, az élmény- és örömszerzés... miatt elvállaltam valamit, azt igyekeztem tudásom, lehetőségeim... szerint a legjobban teljesíteni... a köz javára. Lehet, hogy a fentiek talán túlzásnak, nagy szavaknak tűnnek...főként mai világunkban. Aki azonban ismer, tudja, hogy ez a valóság. Persze mindig, mindent lehet másként is és jobban is csinálni... Erőt a társaimtól, a barátaimtól kapok és támaszt a családomtól!

Az utóbbi években a Baranyai-dombság területére is vezetnek túráitok. Mennyire sikerült eddig megismerni ezt a vidéket, mely részeit jártátok be?
 
Más ez a vidék, talán ezért vonz, hogy felfedezzük... Még csak kis szeletébe kóstoltunk bele: kicsit Máriakéménd és Liptód környékével ismerkedtünk... Vannak már a Baranyai-dombságban szerzett apró gyöngyszemeink, de még ebben és a következő években is igyekszünk szaporítani, hogy összegyűljön egy „füzérnyi”!

Mi az, amit elmondanál még a megyei természetjárásról?
 
Nagy és gazdag múlttal rendelkezik, mely természetesen nagy nevekhez köthető... Ma is vannak továbbvivői akik becsülettel, szívvel és kitartással igyekeznek helytállni ebben a nehéz, folyamatos megújulást és küzdelmet igénylő világban a természetbarátok és természetjárók nagy családjáért! Kívánok magunknak egészséget és élmény teli túrákat! Zsú
 
Köszönöm szépen az interjút. Én is kívánok neked jó erőt és egészséget, jó csapatot, akikkel a továbbiakban is megvalósíthatod terveidet.
 
Az interjút készítette: Biki Endre Gábor
Megtekintések száma: 772 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: