Főoldal » 2013 » Október » 26 » 2013. 10. 26. TÍZ ÉVE JÁROM MEGYÉNK TURISTAÚTJAIT
0:43 AM
2013. 10. 26. TÍZ ÉVE JÁROM MEGYÉNK TURISTAÚTJAIT


Tíz éve lettem igazi természetjáró, még 2003 őszén. Már gyermekkoromtól kezdve szerettem az erdőt járni, de rendszeres túrázó 2003-ban lettem. Egy száraz év volt akkor, talán a mostaninál is szárazabb. Akkor is szép színesek voltak a falevelek, akárcsak most. 2003 márciusában már részt vettem egy szervezett nyílt túrán, melyet a középsulim, a Zipi szervezett a Mecsekbe, a Jakab-hegyre. Sohasem felejtem el a Babás szerkövek csodálatos látványát, a Zsongor-kő első megpillantását, de nagy hatással volt rám a nemrég felújított Pipás-forrás is, ahol szalonnát sütöttünk.
Első önálló túrámat egyedül tettem meg 2003 őszén: Éger-völgyből indultam el a források felfedezésére. Jöttek szép sorban a források: Delelő-kút, Fecske- és a Farkas-forrás. Érdekelt volna a Négybarát-forrás is, de akkor még egyedül nem mertem ennél messzebbre elkalandozni. A források látványával alig bírtam betelni. Akkor még nem sejtettem, hogy egyszer (hamarosan) én ezeknek a forrásoknak a felújítója leszek. 2004-ben kitűztem a nagy célt: felkeresni a Mecsek összes kiépített forrását. Elég sokat felkerestem, de csak 2005-ben lett meg a teljes gyűjtemény. Amikről tudomásom volt azokat mind felkerestem és lefotóztam, melyből egy kis összeállítást is készítettem. 2005-ben beléptem a Mecsek Egyesület Munka Osztályába.

   

A forrásfelújítások tették ki munkám legjelentősebb részét. Mindig is érdekeltek a térképek, tanulmányaim során is nagy figyelemmel kísértem őket. Megkeresve a Cartographia Kft-t, segítettem az új Mecsek térkép kiadásában. Később már a Zselic térképek korrektúráját is én készítettem, többedmagammal. Várostérképek lektorálását is megkaptam később.

Elkezdtük a forrásokhoz a körjelzések felfestését is, így megtanultam a turistajelzések felfestését is. Ez már 2006-ban volt. Ebben az évben önálló feldolgozásban 110 oldalban elkészítettem a Mecsek forrásai című tanulmányt, mely megjelent az akkori Mecsek Egyesület évkönyvében. Azóta is évenként írok, tudósítok munkámról. A következő években feldolgoztam a Szekszárdi- és Geresdi-dombság, majd a Zselic forrásait is. Ekkor elhatároztam, hogy az EKF évére, 2010-re az összes mecseki forrást rendbe kellene tenni, és ettől kezdve ezen munkálkodtam. Sokat jártam az erdőt, és tisztítottam, javítottam a forrásokat. 2007-ben beléptem a Baranya Megyei Természetbarát Szövetségbe, ahol az új honlap szerkesztője lettem. Én találtam ki, hogy legyenek hírek is, ami naponta frissül, akkor többen nézik az oldalt. Később a túrabeszámolókat is feltettük fotókkal. 2009-től már a Mecsek egyesületnek is készítettem honlapot, ennek szerkesztője is több éven keresztül én voltam.

    

Ha már megtanultam a forrásokhoz a turistajelzések felfestését elkezdtem a Mecsekben más útvonalak felújítását is. Még a Zselicben is festettem egy új utat. Egyre jobban érdekelt a túravezetés is. Első túrámat 2007-ben vezettem, egy szép tavaszi napon a Keleti-Mecsekbe. Sok ismeretlen részt és jelzetlen utat megmutattam turistatársaimnak már akkor. Azóta is szívesen vezetek túrákat, mostanában leginkább a Baranyai-dombságban. 2009-ben elvégeztem a bronzjelvényes túravezetői képzést is. Fontosnak tartottam a jelvényszerző túramozgalmakat is, különösen annak megújítását. Ezért új ötletekkel rukkoltam elő: létrehoztam a Mecsek forrásai, a Baranyai-kilátók, később a Baranyai-dombság turistája túramozgalmat, melyek közül legnagyobb sikert az első aratta. Nagyon sok turista cikket, szakanyagot írtam újságoknak, természetjáró lapoknak, de sokat publikáltam az egyesületek honlapján is. Célom ezzel sohasem a magam dicsérete volt, hanem megismertetni környezetünk szépségeit, az embereket kicsalni a természet birodalmába, megmutatni a felújított létesítményeinket. Ehhez pedig „reklám” és turistacsalogató szükséges.

2010-ben az élet tengerén új területre sodródtam: gyermekkorom egyik kedvenc színterére, Máriakéméndre kerültem vissza. 2009-ben egy őszi túra alkalmával felkerestem a Vár-hegy csúcsán álló Török-várat. Már akkor elhatároztam, hogy ide jelzett turistautat kellene vezetni. Ez 2010 tavaszán meg is valósult. Új körtúra létesült Máriakéménden, melynek egyik leágazása a Török-várhoz vezetett. Innen már nem volt megállás: az utakat újabb és újabbak követték, mígnem kialakult a Baranyai-dombság turistaút-hálózata. Ezekben mind a szervező munka, de kezdetben még a kivitelezés is teljes mértékben az én feladatom volt. Ahogy mentem faluról, falura, egyre több kapcsolatot építettünk ki és egyre többen bekapcsolódtak a munkákba. Ha már turistautak is vannak, működő források is kellenek a Baranyai-dombságba: négy forrás tervezésében és megvalósításában vettem részt: Marázán elkészítettük a Mária-forrás foglalását, Máriakéménden pedig felújítottuk és kiépítettük a Vályús- Lankás- és Templom-forrást. Hagyományőrzés céljából eredeti állapotában őriztük meg a Liptódhoz közeli István-kutat. Ha már források vannak, erdei pihenőhelyek is kellenek: rengeteg asztal, pad kihelyezésében segédkeztem, irányítottam a munkát. Minden munkánk jó hangulatban, vidáman zajlott. Sokszor főztünk, sütöttünk is az erdőben. Legnagyobb munkámat talán a Török-vár feltárásának, megközelítésének tartom: Baranya megye leghosszabb lépcsősorát alkottuk meg a Vár-hegyen 270 lépcsőfok megépítésével. Nehéz munka volt kiszabadítani a vár romjait a bozót fogságából, de annál nagyobb öröm volt látni az előkerülő falakat.

 

A nyílt túrák mellett megpróbálkoztunk a teljesítménytúrákkal, azóta is évente megrendezzük a Törökvári teljesítménytúrákat. Elkészítettem a Baranyai-dombság kislexikonját, ami felkerült a Baranyai-dombság honlapjára is, melyet én építettem fel, és jelenleg is magam frissítem, töltöm fel friss információkkal.

Legutóbbi munkám pedig egy régi kőkereszt megőrzése és felújítása volt. Nem volt benne tapasztalatom, de megkerestem a hozzáértőket, tanácsokat kértem, így Isten segítségével megújulhatott egy 110 éves kőkereszt, melynek környezete híres búcsújáró hely volt egykor. Itt is létrehoztunk egy kis erdei pihenőhelyet. Sok minden történt 10 év alatt, sok szépet és csodásat megtapasztalhattam a természetben, sok tapasztalatot gyűjtöttem emberről, állatról, fákról, kövekről… Így volt szép, így volt kerek.

Egy 10 éves történet lezárult! Jöhet a következő 10 év…

Biki Endre Gábor

Megtekintések száma: 1189 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: