Főoldal » 2017 » Március » 11 » 2017. 03. 11. HORVÁT ADOLF OLIVÉRRE EMLÉKEZTÜNK
10:52 PM
2017. 03. 11. HORVÁT ADOLF OLIVÉRRE EMLÉKEZTÜNK

57-en indultunk el Pál Krisztina vezetésével Orfűről, hogy megemlékezzünk városunk jeles alakjáról, Horvát Adolf Olivérről. A volán kicsit túl is teljesítette kérésünket, hiszen nem kettő, hanem 4 db buszt közlekedtetett Orfű felé. Igaz más, kisebb létszámú csoport is volt rajtunk kívül, de két busz majdnem üresen közlekedett. A részletes túrabeszámoló helyett most inkább Olivár bácsi életútjáról szóló összeállítást adnám közre. Idén lesz 10 éve, ugyanis, hogy a Mecsek Egyesület emléktáblát helyezett el a Nyugat-Mecsek egyik sziklafalában. Az emlékhelyen elhelyeztük a Mecsek Egyesület koszorúját, majd Temesi Endre beszédének meghallgatásával emlékeztünk meg Olivér bácsiról.

Városunkban Horvát Adolf Olivér jelentette azt az állandóságot, szellemi erőt, humanista kisugárzást, ami egyéniségére annyira jellemző volt. Kedves, közlékeny, érdeklődő természete, segítőkészsége szeretetre méltóvá tették, ennek köszönhette rendkívüli népszerűségét. Útmutatásait, keresztényi hitéből, szerzetesi szemléletéből fakadó példáját meg kell őriznünk, mert erre gyorsan változó és egyre önzőbb világunkban nagyon nagy szükségünk lesz.

1907. március 6-án a felvidéki Sáros megyében, Girálton született. Édesapja családjával együtt rövidesen Debrecenbe került, mint törvényszéki orvos. A botanika szeretete családi hagyomány. Középiskolai tanulmányait Debrecenben, a Piarista Gimnáziumban végezte. Itt sajátította el a görög és a latin nyelvet. A teológiai műveltség megszerzése mellett különös érdeklődést mutatott a természettudományok iránt. 1924-ben belépett a Ciszterci Rendbe, majd 1925-től a Hittudományi Főiskola hallgatója Zircen. Ennek elvégzése után 1928-ban beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem (ma ELTE) Bölcsészeti Karára, ahol 1932-ben természetrajz-kémia szakon középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1933-tól okleveles középiskolai tanárként oktat a Ciszterci Rend pécsi Nagy Lajos Gimnáziumában. Tudományos pályafutása elején általános biológiával kívánt foglalkozni. Kutatásaira Jávorka Sándor figyelt fel először és törekvéseit a legmesszebb menőkig támogatta. Ilyen előzmények után vette tervbe a baranyai növényvilág tudományos megismerését. Első nagyobb műve 1942-ben jelenik meg „A Mecsekhegység és déli síkjának növényzete” címmel, amely két részből áll. Az első olvasmányos jellegű és külön is megjelent „Képek a Mecsek növényéletéből” címmel. Doktori szigorlatának főtárgya a növényrendszertan volt, mellette paleontológia és filozófia melléktárgyakból tett vizsgát. A ciszterci rend megszüntetése után pályafutását egy ideig a bizonytalanság jellemezte, de szerencsére kínálkoztak számára újabb elhelyezkedési lehetőségek. 1948-ban Boros Istvánnal együtt a Pécsi Városi Múzeum társalapítója (később Janus Pannonius Múzeum), s több évtizeden át a Természettudományi Osztály külső munkatársa.

Az 1948/49-es tanévben a „Maurinum” orvos kollégiumban nevelő tanárként volt kénytelen elhelyezkedni. 1949-től a Pécsi Hittudományi Főiskola előkészítő tanfolyamán is tanított. 1951-ben Kaposvárott kapott középiskolai tanári állást. Pécsre 1955-ben került vissza, ahol a Széchenyi István Gimnáziumban 2 növénytant, s olykor kémiát is tanított. Közben a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából 1952-ben kezdte meg a Mecsek-hegység vegetációjának térképezését. Döntő szerepet játszott 1979-ben a Magyar Biológiai Társaság Pécsi Csoportjának megalakulásával kapcsolatos szervező munkában, ahol 1985-ig elnökként, majd azóta tiszteletbeli elnökként tevékenykedett. 1982-ben 75. születésnapján „Jávorka Sándor Díj”-ban részesült. 1985-ben „MTESZ Díj”-at kapott, míg 1986-ban a Baranya megyei Tanács „Tudományos Kutatói Díj”-jal tüntette ki.

1991-ben nyújtotta be akadémiai doktori értekezésének téziseit „A Mecsek és környéke florisztikai és cönológiai kutatásának eredményei” címen. A nyilvános vitát követően még ebben az évben az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága a biológiai tudományok doktorává nyilvánította. Ugyancsak 1991-ben a MTESZ Baranya Megyei Szervezete „Grastyán Díj”-ban részesítette, majd a Janus Pannonius Tudományegyetem címzetes egyetemi tanárrá avatta. Ebben az évben érte a legnagyobb helyi elismerés is, ugyanis „Pécs város díszpolgára” lett. 1992-ben az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen – diplomájának megszerzése 60. évfordulójára – gyémánt oklevelet kapott. Kiemelkedő tudományos munkássága elismeréséért 1993-ban állami kitűntetésben, „Széchenyi Díj”-ban részesült. Tiszteletére 1997-ben, 90. születésnapján újabb jubileumi szakülést rendeztek a Pécsi Akadémiai Bizottság székházában. 2002-ben készült el 95. születésnapjára – a Szent István Akadémia, az MTA Pécsi Területi Bizottsága és a PTE Növénytani Tanszéke által kiadott – „Hittel és alázattal” c. könyv. E kötetben számos kutató méltatja HORVÁT Adolf Olivér tudományos pályafutását, a Szent István Akadémián és a természetvédelemben betöltött szerepét, valamint egyházi és világnézeti felfogását. Publikációinak száma megközelíti a 150-et, amelyek a magyaron kívül német, francia, olasz, latin, orosz, horvát és szlovén nyelveken jelentek meg, nemzetközileg is elismert folyóiratokban Számos botanikai világkongresszuson vett részt. A szocializmusban őt nevezték „Magyarország utazó botanikusá”-nak. Nemcsak egész Európát járta be, hanem eljutott a távoli Japánba és az USA-ba egyaránt.

95 éves korában az újságíróknak így nyilatkozott:

„Isten hosszú életet adott, és jó ideig egészségben élvezhettem öreg nap­jaimat. A szemem, sajnos, az utóbbi években megromlott, de tenni akará­som szerencsére nem csorbult. Sohasem volt időm, sem türelmem az önsaj­nálathoz. Mindig kerestem és találtam magamnak valami elfoglaltságot. Amikor enyhült a politikai helyzet, végigjártam Európát: tudományos kon­ferenciákon és terepgyakorlatokon vettem részt. Ezeknek a tapasztalatait a munkámban hasznosítottam és tanítványaim révén ma is hasznosítom. Itt­hon szinte minden egyetemmel tartottam a kapcsolatot, és ez részben még most sem szűnt meg. Tanítványaimmal együtt mostanában is dolgozom, azaz nincs időm unatkozni, hiszen még csak 95 éves vagyok.”

Köszönjük Pál Krisztának az emléktúra levezetését és Temesi Endrének ez emlékező percek megtartását.


Jól megtermett "barna varangy mászik" a fán


Fotók: BEG

Megtekintések száma: 580 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 1
1  
Csodálatos ember volt, hihetetlen tudással és szeretettel teli. Én hálás vagyok a sorsnak,  hogy ismerhettem.

Név *:
Email *:
Kód *: