Főoldal » 2017 » Május » 25 » 2017. 05. 25. VÁROSLÁTOGATÓ ÉS FÜRDŐTÚRÁK GYŐR KÖRNYÉKÉN
6:13 PM
2017. 05. 25. VÁROSLÁTOGATÓ ÉS FÜRDŐTÚRÁK GYŐR KÖRNYÉKÉN

Öt napot töltöttem Győrben, ahol a város nevezetességeit kerestem fel. Innen indultam a következő úticélpontok felé: Mosonmagyaróvár, Kapuvár, Komárom. Mindhárom város Győrhöz viszonylag közel van, 35-45 km-en belül. A jó vonatközlekedésnek köszönhetően a távokat egy-egy útvonalon 20-45 perc alatt lehet megtenni. A vonatközlekedés nagyon jó és sűrű, általában új kocsik közlekednek, melyek digitális kijelzővel ellátottak, így mindig lehet tudni, melyik megálló következik. Az utolsó nap Győrből IC vonattal Bp-i átszállással Gárdony és Székesfehérvári kitérőkkel érkeztem haza. Az öt nap alatt 10 vonattal utaztam és két buszjárattal. Érdemes kihasználni vonaton a turistakártyát, mely a jegy árából 20% kedvezményt ad. Győr környékén erre sok lehetőség adódik, mivel vonattal innen szinte mindenhová el lehet jutni.

Minden nap egy-egy gyógyfürdőbe is ellátogattam. A legjobb a Mosonmagyaróvári fürdő vize volt. A leírások szerint is Európa 5. legjobb gyógyhatású vize. Magas jódtartalmú, szaga hasonlít a csokonyavisontai fürdő vizére, de nem olyan erős. Sajnos a fürdő itt is felújításra szorul, illetve a legutóbbi felújítás elég gyengére sikerült, így műszakilag eléggé leharcolt állapotban van, a fürdőépületben minden csupa rozsda és toldozott, foldozott.

Mosonmagyaróváron az Óvári vár érdekelt leginkább. Szép nagy szabálytalan négyszög alaprajzú vár, belső udvarral. Egykor vizes árok vette körül. Ma ebben már nincs víz, bár a közelében folyik a Malom-Ági-Lajta, amiből ma is lehetne vizet vezetni az egykori vizesárokba, amin a többlyukú híd ma is megvan a szép kapubejáróval és alagúttal. Sajnos a vár nem látogatható (az egyetem tulajdona) és nincs is jó állapotban, a karbantartás hiánya is észrevehető. Amiért engem ez a vár érdekelt, az az, hogy a 13. század közepén a Kéméndre került Óvári Konrád volt a birtokosa, aki egy római erődítmény romjaira építette rá a várat. A tatárjárás után a Győr nemzetség uralta a környéket, ám 1271-ben Óvári Konrád árulása által Ottokár cseh király elfoglalta és földig lerombolta a települést. Óvári Konrád (Altenburgi) – Konrád karrierje eleinte felfelé ívelt, egészen a főpohárnokságig, de később a 13. század végének zűrzavaros, lázadásokkal és intrikával tarkított világában azonban rendre rosszul választotta meg pártfogóit, hatalmaskodott, birtokszomszédaival is összeveszett, ellenfeleire német csapatokat szabadított, az ország hadviselése idején az ellenségtől a maga birtokaira mentességet eszközölt ki. Bűneiért többször is birtokelkobzással sújtották, ezután került Baranyába, és a mai Máriakéménden építette fel kővárát, a Vár-hegyen, melyet ma Török-vár néven ismerünk. Tehát a mai (Mosonmagyar)Óvár és (Mária)kéménd története ezáltal összefügg. Kár, hogy a két település nem tart egymással kapcsolatot.

Visszatérve a fürdőkre a komáromi fürdő tetszett ezután a legjobban. Nagyon szép parkosított liget tartozik hozzá, és vize olyan, mint a harkányi. „Büdös-kénes”, ahogy ezt Baranyában szoktuk mondani. Egyébként kiváló gyógyvíz.

A kapuvári fürdő is nagyon jó gyógyvízzel rendelkezik, és kellemes kikapcsolódást nyújt. Érdekessége, hogy a kb. 43 fokos víz egy csobogóból folyik be a medencébe, ahol kb. 35-36 fokosra hül.

A győri élményfürdő is nagyon jó, a gyógyvíz itt is érezhető. A sok látványelem, vízesés, és a kültéri medencék is a kikapcsolódást szolgálják. Ami itt a legjobban tetszett, hogy van egy ún. csillagos medence is. Ez mélyebben található, mint a többi, olyan, mintha egy barlangba mennénk be, és félig sötét van benne, megvilágítást csak a két bejárónyíláson kap, és egy helyen felülről. A mennyezet a csillagos égboltot mintázza meg. Kis pontszerű lyukakat fúrtak a mennyezetbe, ahonnan felülről fénypontok jelennek meg, mintha az égbolt lenne. Beülve a medencébe, látható a csillagos égbolt kicsinyített mása.

Utolsó nap Gárdonyon keresztül jöttem haza, ahol szintén kipróbáltam az agárdi gyógyfürdőnek nevezett létesítményt. Itt nagy csalódás ért, mivel egyik medencében sem volt gyógyvíz, csak sima csapvíz, annak ellenére, hogy gyógyvíznek hirdetik. Nagyon sokan bedőlnek és elhiszik, hogy gyógyvízzel kezelik itt őket. A 6-ból csak 3 medence üzemelt, és mindegyikben éppen csak langyos, majdnem hideg volt a víz, érezhetően se szaga, se színe nem volt. Sajnos Sikonda is ilyen lett, hogy a felújítás óta eltűnt a gyógyvíz. Mivel nem volt túl kellemes a félig hideg vízben a fürdőzés, itt nem is maradtam sokat, hanem megnéztem a közeli Agárdpusztán Gárdonyi Géza szülőházában az emlékkiállítást. Egy palánkvár is épült az udvaron, és egy címerkiállítás is megtekinthető itt.

BEG


Meglepő: ezen a kiemelt  turisztikai helyen (Gárdonyi emlékmúzeum előtt), a buszmegállóba belenőtt az erdő. Felszállás a buszra, csak az árokból lehetséges. Ugye láttunk már ilyet máshol is?

Megtekintések száma: 134 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 2
2  
Köszönöm szépen a kiegészítést. Nem tudtam a szobor legendáját.

1  
Jó sok mindent megnéztél !
Kis kiegészítés a győri Mária szoborhoz:
A Hab-Máriának nevezett barokk szobor Győr első árvízi emléke.A szobor különleges nevét egy legenda magyarázza. Mely szerint Győrt a
XVIII. század elején több árvíz is fenyegette, a hívek könyörgését
azonban Mária meghallgatta, az áradás alább hagyott, a Szent Szűz
viszont a habokban lelte halálát.

Név *:
Email *:
Kód *: