Főoldal » 2017 » Augusztus » 29 » 2017. 08. 29. FÜRDŐTÚRA CSURGÓRA
0:50 AM
2017. 08. 29. FÜRDŐTÚRA CSURGÓRA


Csurgó, autóbusz állomás

Csurgót, az 5000 lakosú kisvárost naponta Péccsel 5 közvetlen autóbuszjárat köti össze. Én Uránvárosból 7.19-kor indultam, és 9.53-kor érkeztem meg.

A település Somogy megye délnyugati részén található. Somogy megye legnyugatabbi városa. Csurgó három tájegység találkozásánál épült fel: a Belső-Somogy, a Zalai-dombság és a Dráva-vidéke alkotja. Vonattal a Dombóvár – Gyékényes vasútvonalon érhető el, amely mentén két megállója is van, magában a városban, és a Szenta felőli határon, a Zrínyi-telep megállóhely. Bár nincs túl közel a Balaton déli partjához, a település mégis a Balatonboglári borvidék részét képezi.

Csurgó területe már az őskorban lakott volt, erre utalnak a város határában talált őskohó-maradványok. A római korban itt haladt el a Pannónia provinciát a Tengermellékkel és a birodalom központjával összekötő hadi- és kereskedőút.

Első okleveles említése 1019-ből származik: a zalavári apátság alapítólevele szerint Szent István ekkor a Benedek-rendi barátoknak adományozta a falu jövedelmét. Az Árpád-korban eleinte a somogyi szabad királyi kanászok földjének részét képezte, majd III. Béla testvére, Margit a keresztes lovagoknak adományozta. Ők a Felső-Csurgó nevű településrészen, egy mocsárvidékből kiemelkedő dombon települtek le, először a templáriusok, majd a 12. század végére az ispotályosok. A jeruzsálemi Szent János-lovagrend valamikor 1217 és 1226 között alapította az első rendházat a területen, ez a rendház erődítményként, kórházként és templomként is szolgált. A hagyomány szerint IV. Béla a muhi csata után délnyugat felé menekülve Csurgón is áthaladt, ahol meg is szállt, és ivott a Szűz Mária-kút vizéből.

Csurgót 1405-ben egy adománylevél szerint mezővárosi rangra emelték. Vára a 15. században épült, de a 18. században lerombolták. A 13. századi temploma szintén majdnem teljesen megsemmisült a török megszállás idején, de 1731-től kezdve újjáépítették. 1543-ban ide költözött, és két évig itt élt Tinódi Lantos Sebestyén, miután ura, Török Bálint török fogságba esett. Az 1792-ben alapított gimnáziumban tanított rövid ideig Csokonai Vitéz Mihály is. Csokonai itt fejezte be Dorottya című vígeposzát.

Csurgó 1850-ben lett ismét mezőváros, majd 1896-tól itt működött Somogy vármegye első tanítóképzője. 1871-ben járási székhellyé vált. 1872-ben elkészült a fiumei vasútvonal Csurgón áthaladó szakasza, ezzel bekapcsolódott az ország közlekedési hálózatába. Városi jogot 1989-ben nyert ismét.

A városba érkezve megnéztem a nevezetességeket, a szép parkokat, tereket, templomokat és a Történelmi emlékparkot. Ezután a 2017. júniusában átadott Sportcsarnokot látogattam meg. Itt épült meg az új uszoda, melyben termálvizes fürdő is működik minősített gyógyvízzel. A víz leginkább a szulokira hasonlít. Öt medence van: egy úszó, egy tan, egy sima meleg vizes és két termál. Az egyik 32, a másik 36 fokos, de sokszor 3-4 fokkal melegebbre fűtik. Ha valakinek meleg, lehet szólni, és állítanak rajta. Megtehetik, hiszen olyan kevés a vendég, hogy egészen családias. Sajnos a városban sem reklámozzák igazán, de a neten is alig találni róla valamit. Pedig a víz kitűnő gyógyhatást és felüdülést biztosít.

Csurgóról 16.01-kor indultam vissza, és Uránvárosba 18.10-kor érkezett meg a járat.

Biki Endre Gábor


Jézus szíve katolikus templom


Református templom


Evangélikus templom


Árpád-kori templom barokk átépítéssel (tornya eredeti)


A fürdő parkolója is kong az ürességtől.


Fotók: BEG

Megtekintések száma: 55 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 2
0
2  
Ennyi volt az összes forgalom dél körül. Délután 3-ig jöttek még kb. 10-en, ennyi mindössze. És ez vasárnap. Hétközben még ennyien sincsenek. De már tervezik a szembeni területen a fürdő bővítését, még 3 új wellnesmedence épül meg a jövő nyárig különböző élményelemekkel.

1  
Ekkora forgalom volt nyári csúcsban ??? vagy még zárva volt, amikor fotóztál ? Pedig nagyon tetszetős kis strand. És a bemutatott fotók alapján a városka is egy kellemes hely lehet. (Legalábbis látogatók számára.)

Név *:
Email *:
Kód *: