Főoldal » 2017 » November » 11 » 2017. 11. 11. MUNKATÚRA MÁRIAKÉMÉNDEN
9:07 PM
2017. 11. 11. MUNKATÚRA MÁRIAKÉMÉNDEN

A szép őszi idő még lehetővé tette, hogy a Máriakéménd környéki létesítmények karbantartását, gondozását elvégezzem. A kegytemplomnál a támfal teljes hosszáról leszedtem a vadszőlőt. Hátha jön végre a kőműves... Sok helyen a vadszőlő már teljesen átnőtt a kövek között, egyértelmű, hogy a fal leginkább a megkapaszkodó gyökerektől ment ennyire tönkre. Ha nem hagyják így elterjedni, még most is nagyrészt épen állhatna a fal. Egyébként most is jöttek látogatók a kegytemplomhoz, akik gyakran vásárolnak ilyenkor a nálam lévő kiadványokból, ezzel is támogatva értékmentő munkánkat. Éppen a déli harangszóra végeztem, majd autóba ülve bementem a faluba és megnéztem a Szent Márton templomnál a falat, melynek előkészülteiben én is közreműködtem. Elkészült, de, a kibontott termésköveket még nem vitték el. A pincesori ösvényen mentem fel a tetőre, majd útközben egy új kis fából készült magasles formájú kilátót pillantottam meg. Mint kiderült, egyik túratársunk vett itt birtokot és építette fel a kilátót. Tudtam, hogy telket vett itt, de sajnos nekem nem szólt erről, igaz mivel kerítéssel körbezárta, közelébe sem lehet menni. Miután felhívtam telefonon, azt ígérte, ha csoporttal jövök, szóljak, ha tud kijön, és felenged minket. (Még szép, hiszen ebből neki is lehet előnye.)

A pincesor végén levágtam a füvet a Schleicher-keresztnél, és rendbe tettem a környezetét. Felmentem egész a Kéméndi-tetőre, ahol a Katolebergi-képoszlop környezetét is rendbe hoztam, és a felnövő akácok hajtásait levágtam a magas csalánnal együtt. Visszafelé indultam el, ahol a völgyben lévő Vályús-forrást és a Vadászházi-pihenőt is felkerestem. A pihenőhely rendben, de a forrás környezetét a vaddisznók feltúrták, a mederből a köveket kiforgatták, még a betont is feltörték, és a vályúhoz dobták. Amennyire tudtam, rendet tettem a forrásnál, de tavasszal nagy kapával a medret mélyíteni kell, mert feltöltődött. Visszafelé indulva a Schleicher-keresztnél egy családdal találkoztam, akik Mohácsról jöttek el, és kirándulni mentek a gyerekekkel. Kérdezték, mennyi idő alatt jutnak el a Török-várhoz és vissza. Mondtam, hogy kb. 1,5 óra, de addigra már sötét lesz. Azért nekivágtak.

Biki Endre Gábor


(Megint) új információs tábla van a kegytemplom buszmegállójában. A miénk élt fél évet... Az egész megyében cserélik le a sárga táblákat zöldre az egykori Kapos Volán mintájára. (Pedig mennyit intézkedtem én tavasszal...)


A gipszelésnél látszik, hogy lassan tovább nyílik a repedés


A lepucolt fal


Sírkő is van a falba beépítve.


A Szent Márton templomnál elkészült a lépcsőt védő támfal.


Új magasles formájú kilátó


Schleicher-kereszt kipucolva


Katolebergi képoszlop - Elvadulva


Megtisztítva


Vályús-forrás - Betúrva és levelekkel


Megtisztítva


Vadászházi-pihenőhely

Megtekintések száma: 34 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 2
2  
Sajnos. És a kőműves még mindig sehol...

1  
Ijesztőek a képek a zarándokház további repedéséről. Úgy tűnik, errefelé - rajtad kívül - senkit nem érdekel semmi. Sem a forrás, sem a képoszlop, se a templom....és egyáltalán...

Név *:
Email *:
Kód *: