Főoldal » 2017 » December » 19 » 2017. 12. 18. AZ ÉVZÁRÓ TÚRA KÉPEI
2:06 AM
2017. 12. 18. AZ ÉVZÁRÓ TÚRA KÉPEI

A fotóra kattintva láthatók Treitz Károly képei.

December 17-én, vasárnap tartottuk egyesületünk évzáró túráját. A Sikondai elágazásnál gyülekeztünk, ahol Éger Zoli túravezetőnk köszöntötte a megjelenteket, és vázolta, hogy mi vár ránk: nagyon nehéz terep, sziklák, szurdokok, szakadékok, szép források, téli Mecsek, jó hangulat. J Igazi télies időben, 24 fővel vágtunk neki utunknak a Sikondai elágazástól indulva. Első állomásunk a közeli Karmelita kolostor volt, mely tavaszig az éppen folyó építkezések miatt nem fogad látogatókat, ám nekünk mégis megengedték, hogy az udvarba betekinthessünk, és az itt álló épületeket megtekinthessük. Az apácákkal nem találkoztunk, mert éppen misén voltak bent a templomban.

A Sarutlan Kármelita Nővérek magyarszéki kolostorát 2004-ben szentelte fel Mayer Mihály akkori pécsi megyéspüspök. A nővérek eredetileg Pécsett laktak, de az ottani kolostor szűknek bizonyult az egyre nagyobb létszámú közösség számára. 2002-ben vásárolták meg a Pécstől 14 km-re, Magyarszék mellett található egykori lovaspanziót, ahová rövidesen elköltöztek. Szükséges volt azonban az eredetileg teljesen más funkciójú épület alapos átalakítása. A mostani kápolna az istállóból lett átalakítva. A nővérek életének középpontja a napi imádság, egyénileg és közösségben naponta kb. 6 és fél órát imádkoznak. Naponta kb. 5 és fél óra kétkezi munkát végeznek, ez biztosítja megélhetésüket is. Többek között ostyasütéssel, állattenyésztéssel, gyertyaöntéssel, egyházi ruhák varrásával, ikonfestéssel és könyvkiadással foglalkoznak. A volt lovaspanzióhoz tartozó családi házat és a domb tetején álló kis vendégházakat olyan katolikusok rendelkezésére bocsátják, akik néhány napra Isten jelenlétét, és az ima gyógyító csendjét keresik. A rend egyébként a nyugati egyház arculatát viseli, különös kincse azonban, hogy gyökereiben a keleti ortodox egyház spiritualitását hordozza. A női terézi kolostorok egyik jellemzője, hogy a tagok száma nem növekedhet egy bizonyos létszám fölé. Szent Terézia annak idején tizenhárom nővérben állapította meg egy közösség létszámát, később ez huszonegyre emelkedett. Egy ilyen létszámú közösség még meg tudja őrizni azt a családias jelleget, amit Szent Terézia elgondolt, és munkájukból fenn tudják tartani magukat.

Miután megnéztük az apácák lakóhelyét, egy kis lekvárkóstolót tartottunk. Kifliket vágtunk karikára és tettünk rá bodza és birsalmalekvárt + egyes karikákra diót is. Ezen kívül mézes süteménnyel és habcsókkal kínáltuk túratársainkat. Persze az italok sem maradtak a hátizsákban…

A Szent Márton úton indultunk el felfelé a meredek hegy oldalában. Régi omladozó pincék mellett egy szurdokba jutottunk. Itt még kötelet is kifeszítettünk, hogy ne maradjanak társaink a patakmederben, mert az olvadó hó alatti sáros agyag réteg nagyon marasztalta őket. Végül mindenki épségben feljutott a Szent Imre erdőben álló földvár előterébe. Itt a feltételezések szerint egy őskori földvár áll. Sajnos a tetejére nem juthattunk fel, mert a Karmeliták megvették a közeli erdőt és egy hatalmas területet bekerítettek. Én kb. 10 éve jártam erre, akkor még bejárható volt. Innen visszatértünk a jelzett útra, majd a Vágoti gerincről a zöld kör jelzésen a régi Koponya-kúthoz ereszkedtünk le. Itt elmeséltem a forrás(ok) történetét, illetve, hogy hátizsákomban cipeltem 2009 március 15-én idáig gyalog a kifolyóvályút, cementet, a márványtáblát, és néhány szerszámot, pl. véső, mellyel a forrás névtáblájának helyét kivéstem egy erre alkalmas kőbe. Mindenkinek nagyon ízlett a forrás vize, de különösen a „koponyaformájú” üvegemből a poharakba csorgó Unicum.

Ezen a ponton csapatunk kettévált. A „bevállalósabbakkal” a patak medrében lefelé indultunk el, hogy innen közelítjük meg a 2-es számú Koponya-kutat. A többiek Zoli vezetésével elindultak Vágotpuszta irányába. A szurdokban mi egy koponya formájú üreges hasadékkal is találkoztunk, melyen kis vízesés hullik alá. Lejjebb csodálatos homokkő sziklaképződmények uralják a völgyszorost. A deltához érve, a felülről becsatlakozó völgyet kezdtük követni. Sokszor négykézláb, csúszva, mászva, kidőlt fákon keresztül, és az alatt értünk fel a szintén koponya formájú sziklához, melyből az előző forrás testvére ered. Ezt a forrást Baumann József és segítői építették ki 2004-ben. Miután kitisztítottuk és vizét is megkóstoltuk, innen mi is társaink után siettünk, de a vágoti temetőnél a többiek lemaradtak megnézni a sírköveket. Én értem fel először Vágotra, és amikor a kút mellett ácsorgó társaim látva, hogy csak egyedül érkezem, hangosan kérdezték, hogy na, mi van a többiek „meghaltak”, erre válaszoltam, hogy a temetőben vannak…

Miután végre „feltámadtak” közösen indultunk el a Görgeteg régi kocsiútján. Ezen a részen régen a vágotiak és a Baranya-patak völgyében elszórtan élőknek a szőlői és pincéi helyezkedtek el. Ma már az útról csak egy romos pince látható. Az egykori szőlők helyét erdők, néhol fenyvesek foglalják el. Kicsit tovább haladva értük el az idén felújított és ismertető tablóval ellátott Dóczy-keresztet, melyet feltehetően az a család állítatott, akiknek malma is volt innen nem messze a vendéglő mellett.

Asztal és pad is van idehelyezve, de most nem tudtuk kipróbálni, mert hó és jég borította. Egy nagyon szép kanyargós mélyúton jutottunk le a Kőlyuki vendéglőhöz, ahol elbúcsúztunk egymástól, azzal, hogy jövőre folytatjuk.

Köszönjük Éger Zolinak a túravezetést és szervezést, főleg, hogy még a kolostorkertbe is sikerült neki elintézni, hogy bejuthassunk.

Biki Endre Gábor

Dr. Héjjas Péter és Markesz István fotói a fenti képre kattintva nyílnak meg.

Fotók: BEG

Megtekintések száma: 429 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 3
0
3  
De kellemes volt, kellemesen fárasztó :)

2  
Nem akármilyen túra lehetett. Köszönjük a leírást, a képeket!
Jó poén volt ez a feltámadás. : )

1  
No, azt nem lehet mondani, hogy kellemes túra volt, ilyen saras-havas terepen nem könnyű a gyalogolás. A szendvicsek nagyon gusztusosak :-)

Név *:
Email *:
Kód *: