Főoldal » 2018 » Június » 11 » 2018. 06. 10. FÜRDŐTÚRA TAPOLCÁRA
1:08 AM
2018. 06. 10. FÜRDŐTÚRA TAPOLCÁRA

Megvan a 100-ik! Tapolca lett a kerekszámú felkeresett fürdő. Tapolca város Veszprém megyében, a Tapolcai járás székhelye. A település eredetileg Szent István király korától az 1950-es megyerendezésig Zala vármegyéhez tartozott.

Pécsről közvetlen buszjárat és vonat is közlekedik. Én utóbbit választottam. Gondoltam, sima ügy lesz, mivel még át sem kell szállni. Az első probléma Balatonfenyves megállónál adódott, ahol egy másik késedelmesen érkező szerelvényre kellett 20 percet várakoznunk. (Persze nem szállt át senki.) A kalauzok állandóan egymást váltották. Nyugodtan ültünk a vonaton, amikor Keszthely előtt az éppen aktuális kaller szólt, hogy a következő állomáson, Keszthelyen le kell szállni, a vonat nem megy tovább, vonatpótlóra kell átszállni. Kérdésemre, hogy mégis miért, nem adott választ, és tovább ment. Ez nagyon furcsa volt számomra, mivel a menetrendben nem szerepelt vágányzár, a jegykiadásnál sem szóltak, de gondoltam, valami rendkívüli közlekedési akadály lehet a háttérben. Közben az volt furcsa, hogy egyes kocsikban tovább ültek, akiknek nem szóltak, mások 30-40-en leszálltak velem együtt Keszthelyen. Erre föl látjuk, hogy az állomáson szállnak fel a többi utasok. Szerencsére megláttam egy másik kalauzt mondtam neki, hogy akkor most mi van. Erre: le ne szálljanak, megy tovább a vonat, nincs semmiféle vágányzár, mire többen már elindultak az állomásépület felé… A másik hülye kalauz meg ott állt, és csak annyit mondott, azt hittem nem megy tovább a vonat, ezek szerint mégsincs vonatpótlás…

Mint kiderült, előző nap, egy rövid ideig fakidőlés miatt volt egy járatnál vonatpótlás. Az állomásfőnökségtől az infó ezek szerint 24 óra késéssel ment el, vagy érkezett meg. Nesze neked MÁV! Na, végül sikerült (remélhetőleg) mindenkit összeszedni az állomás környékéről és visszatránszporálni a vonatra, majd indulhattunk tovább. Egyébként riasztó hallani a nagy fejetlenséget a MÁV-nál: eltévedt vonatpótló, legutóbb egy hete utasokkal teli vonatot hagyott ott a mozdonyvezető, mert késett és neki lejárt a munkaideje…

Végül, késéssel, de csak megérkeztünk Tapolcára. Így mindjárt irány a strand, ami az állomástól fél óra. A város legszélén van, de nincsenek nagy távolságok Tapolcán. Több év üzemszünet után egy régi strand nyílt meg nemrég újra, és szezonálisan működik. Nagyon szép és rendezett, egyedül a virágok hiányoznak, de talán előbb utóbb még kiegészül ezzel is. Hét medence van, de nem túl nagyok, inkább családias méretűek. Gyógyvíz itt nincs, de azért kellemes a fürdőzés, mert a medencék hőfoka különböző, és van 35 fokos is. Persze strand lévén a medencék többsége 24-28 fok között van.

A fürdés után Tapolca belvárosának megtekintésére is jutott még egy óra. Én már többször jártam itt, ezért most részletesen nem ismertetem a látnivalókat, de, aki még nem járt itt, feltétlenül ajánlom, meseszép.

Visszafelé a vonat 5 perces késéssel indult, mert megint várni kellett egy másikra. A négy órás út során négy kalauz ellenőrizte a menetjegyeket. Kérdésemre mindegyik azt felelte, hogy éppen műszakváltás van. De jó lehet, ha óránként letelik az a műszak! Nem tehetek róla, de én már rühelltem négyszer elővenni a jegyeket a pénztárcámból. Régen valahogy ez is jobban működött…

Biki Endre Gábor


A strand bejárata


A régi strand


Nagyboldogasszony plébániatemplom


Plébániaépület


A teljesen megújított tapolcai állomásépület

Megtekintések száma: 123 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 1
0 Spam
1 aranyosfodorka  
Olyan régen jártam Tapolcán, hogy alig-egy két kép tűnt ismerősnek. Sok minden változott évtizedek alatt.
Ami a MÁV-dolgait illeti - hát én már semmin se csodálkozom....

Név *:
Email *:
Kód *: