Főoldal » 2018 » Szeptember » 11 » 2018. 09. 11. TÚRA A ZSELICI ERDŐRENGETEGBEN SOMOGYHATVANTÓL MAGYARLUKAFÁIG
2:02 AM
2018. 09. 11. TÚRA A ZSELICI ERDŐRENGETEGBEN SOMOGYHATVANTÓL MAGYARLUKAFÁIG

A fotóra kattintva láthatók Treitz Károly fotói.

A 2018. március 18-ára tervezett túra pótlásaként került megrendezésre a Somogyhatvan és Vásárosbéc között tervezett gyalogtúra. A település „Kastély megálló” elnevezésű autóbuszmegállójából 29 túratársammal együtt indultunk, hogy felfedezzük a Zselic rejtett „kincseit”. Kastélyt kerestünk, de nem találtunk. Nem is találhattunk, mert az országúttól délre eső facsoportban valaha álló nemesi kúriát az 1950-es évek végén regnáló tanácselnök elbontatta, „téglánként” eladta illetve széthordták.

Somogyhatvan településről először 1421-es oklevelekben tesznek említést „Hatwan” néven. A középkorban a - mai településtől délre található - Szentmiklósi kolostor birtoka volt a falu. Az uradalmi központként nyilvántartott Vandapuszta és a törökellenes felszabadító harcok során elpusztult Ágipuszta is a településhez tartozott. Vegyes felekezetű lakosság élt itt a 20. század elején, zömében reformátusok. A falu református templomát 1737-ben építették barokk stílusban. A templom gondnoka elmondta: ma már csak páran járnak istentiszteletre. Tőle tudtuk meg, hogy a katolikus templomot lebontották, helyén harangláb áll csupán. Megtekintettük a templomot és a lakatlan – valaha szebb időket megélt – lelkészlakot. A településen sétálva szemügyre vettük az üresen álló, 1800 körül épült magtár épületet. A falu északnyugati végén fekvő régi temetőben néhány régi síremléket láthattunk, igaz elhanyagolt környezetben.

Az északi irányban található Zalasor felé vettük utunkat. Mielőtt azonban elértük a jobbára kihalt (szintén a templom gondnokától tudjuk már csak 2 portán élnek) településrészt, északnyugat felé enyhe emelkedőn felkapaszkodva hosszú, keskeny ligetes legelőterületre értünk. A legelőn elszórtan álló, színesedő levelű, hatalmas szilfák az őszi napsütésben csodálatos látványt nyújtottak. A fűben őszi kikericseket fedeztünk fel. A legelőt elhagyva egy fiatalos erdősávban, majd kukoricatábla mellett gyalogoltunk tova. Később nyiladékokkal tagolt erdő mellett haladtunk hosszan. Távolabb, nyugatra a Somogy megyei Lad település házait véltük felfedezni. Vadkerítéssel bekerített „fiatalos” sarkához értünk. Innen keleti, majd északkeleti irányba haladtunk. A Dávodi bükkösben hatalmas tarvágásos terület tárult a szemünk elé. A kivágott terület keleti szélén indultunk északi irányban, s az árnyas erdei utakon sétálva jutottunk ki az erdőből. Néhány ehető gombát is begyűjtöttünk: nagy őzlábgombát és néhány fiatal vargányát is találtunk az erdő szélén. A palajpusztai elágazáshoz érve már nyílt terepen folytattuk utunkat jellemzően észak-északkeleti irányba. Hollópárt, ölyveket és egy hatalmas, vélhetően rétisast fedeztünk fel az égbolton. Kis csapatunkat Vásárosbéc településtől ekkor már csak egy - észak-dél irányban húzódó – „dombgerinc” választotta el. A dombtetőn felújított kereszt fogadott bennünket. Egy mélyúton hamarosan leereszkedtünk a faluba.

Vásárosbéc az Árpád-korban királyi vadászterület volt, nevét az 1332-1337 között említik először az oklevelek. A 15. században a szigetvári vár birtokai közt említik, s a török időben sem néptelenedett el. A 18. század végén német családokat telepítettek be. Az 1910-es népszámlálás még 1065 lakosról (magyar- német vegyes lakosság) „tudott”, a legutóbbi már csak 181 főről. (A II. világháborút követően a németeket kitelepítették.) A faluban katolikus és református templom (1802) is megtekinthető. A település játszóterén elhelyezett padokat megszállva elfogyasztottuk ebédünket. Az autóbusz indulásáig még közel két óránk volt, ezért „fakultatív programként” felmerült: gyalogoljunk át Magyarlukafára és ott szálljunk fel a járműre. Túratársaim zöme támogatta az elképzelést, így elindultunk a faluból kivezető aszfaltúton. Az úton közel egy kilométert gyalogoltunk, majd keleti irányban az erdőn átvágva ráleltünk a zöld négyzet turistajelzésre. Délkelet-déli irányban, fákkal tarkított legelőn, haladva értük el Magyarlukafa szélső házait. Majd végigsétáltunk a településen a buszmegállóig, hogy Szigetvárig közlekedő autóbusszal elinduljunk hazafelé.

Schóber József önkéntes túravezető

A fenti fotóra kattintva láthatók Héjjas Péter képei.

 

 


 

Fotók: Schóber József

Megtekintések száma: 222 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: