Főoldal » 2018 » Szeptember » 15 » 2018. 09. 15. MUNKÁLATOK A MÁRIAKÉMÉNDI KEGYTEMPLOMNÁL
0:11 AM
2018. 09. 15. MUNKÁLATOK A MÁRIAKÉMÉNDI KEGYTEMPLOMNÁL

Több, mint két hónap késéssel tudok csak képes beszámolóval szolgálni, arról milyen munkálatok folytak július elején a máriakéméndi kegytemplomnál, ugyanis most került elő a fényképezőm, aminek memóriakártyájáról a képeket be tudtam tölteni. A munkában részt vett Kállai János, Csép József, Kispál Adrián és Biki Endre Gábor.


Fűkaszálás a buszmegálló területén, a közútra nem várhatunk, csak kéthavonta nyírják, addig nem tudnak leszállni a buszról a kegytemplomhoz érkezők.


Ez egy buszmegálló 2018-ban Baranyában, de talán egyszer lesz ebből még rendes megálló is, a megállótábla tavaly már megújult...


A nagy tabló talapzatának bebetonozása


Kőmeder betonozása a kifolyó esővíznek.


Tabló a festés után.


Csak nagyon lassan halad a plébániaépület felújítása

Itt már rajta az új tető, ám június végén néhány napra, míg leszedték a régi tetőt, az épület egyik fele nem lett letakarva ponyvával. Tudtam, hogy nagy eső jön. Két napig csak telefonáltam ide-oda, plébános úr elutazott, nem tudott segíteni, a műszaki ellenőr meg megtiltotta a takarást, mondván befülled a padlástér a melegben. Mégis mi a jóisten fülledt volna be a száraz gerendákon??? Amit előre megmondtam, az bekövetkezett. Azon az éjjel 64 mm eső volt, komoly jégveréssel. Másnap még délelőtt is csorgott a víz a padlástérből a boltíveken át.

Az eredmény egy átázott épület lett, mely pár napra rá teljesen bepenészesedett, és dohossá, rossz szagúvá vált. A repedések több helyen teljesen kinyíltak, az emeleti padlózat tovább süllyedt. Az eső után másnap jöttek és befedték a tetőt ponyvával, mert akkor még egy jó hétig nem jöttek a tetőfedők. "Eső után köpönyeg..." Azóta alig győzték átszellőztetni, kiszárítani az épületet. Most két hónappal később lehet azt mondani, hogy sikerült eltüntetni a beázások okozta károkat.

És egyébként is, az épület felújítása nagyon lehetetlen módon halad. Az épület szerkezeti megerősítésével kellett volna kezdeni, de mivel ez a brigád akkor nem tudott jönni, és azóta a mai napig sem ért ide, ezért a munkák sorrendjét felcserélték. Ha ezt egy normális országban normális szakemberek meglátnák, hát nem is tudom mit mondanának. Szóval a tetőt csinálták meg először, leszedték a régi palát, most egy sokkal nehezebb súlyú cseréptető nyomja az épületet, úgy, hogy még nincs statikailag megerősítve. Igaz a repedéseket szépen azóta mindenütt bevakolták, de még mindig nincsenek beillesztve a vonórudak. Csak annyit lehet tudni, hogy majd ezután...


Jó kis zöld penészfolt. Így kell helyreállítani egy
műemlék épületet 2018-ban Magyarországon.


Rosszabb lett, mint volt...


Az új tető, ahol egy csomó szuvas gerendát meghagytak a régiből, mert így lehetett spórolni a pénzekkel. Jó, ha minden 10. elemet kicserélték, pedig a tervek nem erről szóltak...


A vakolat leverése után látszott igazán, mekkora is valójában a repedés.


 

Hadd zárjam egy szebb képpel a végét. Hamarosan folytatom a híradást a plébániaépület felújításának aktuális állapotáról. Lesz mit írnom megint.

BEG

Megtekintések száma: 23 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 1
1  
Nem nagyon lehet ehhez mit kommentelni azon kívül, hogy EZ MAGYARORSZÁG 2018-ban. És semmi kilátás a pozitív változásra.

Név *:
Email *:
Kód *: