Főoldal » 2018 » Október » 9 » 2018. 10. 09. HOGYAN JUSSUNK EL PÉCSRŐL A FŐVÁROSBA, BUDAPESTRE?
9:30 PM
2018. 10. 09. HOGYAN JUSSUNK EL PÉCSRŐL A FŐVÁROSBA, BUDAPESTRE?

A természetjárók igen nagy hányada utazik túrái vagy egyéb programjai végett Budapestre, vagy onnan átszállva a távolabbi célpontok felé. Egy részük autóval az autópályán, de jó részük még most is a vasutat választja. Többen kérdezték tőlem az elmúlt időszakban, hogy az elhúzódó vágányzár idején, hogy érdemes Pestre utazni. Ezért az alábbi közleménnyel próbálok segíteni:

2018. februárjában lépett életbe a 40-es vasúti vonalon a vágányzár, a Kelenföld – Érd, felső vasútvonal felújítása és egyéb pályakarbantartási munkálatok miatt. Az első hírek „csak” pár hónapos vágányzárt jósoltak, majd többször is kitolódott, és sajnos a rossz hír, hogy a vágányzár a MÁV dolgozóinak kiadott közleménye szerint várhatóan 2020-ig tart, addig zömében csak a százhalombattai átszállással és többletmenetidővel érhetjük el a fővárost. Tehát összesen 2 évig nem biztosítják az elfogadható közlekedést Pécs és Budapest között. Sajnálatos, hogy Baranya megye képviselői és a városvezetők nem lobbiztak azért, hogy az elhúzódó munkálatok ideje alatt legalább napi néhány járatpárt közlekedtessenek reggel és este felé autópályás gyorsjáratként. Egyébként bizonyos körökben szó volt róla, de egyeseknek sikerült ezt az ésszerű közlekedést megakadályozni, megint mások pedig nem tettek semmit ellene, szóval ilyen helyzetben hagyták a baranyai utasokat, és hagyják még másfél évig.

A felújítási munkálatok alatt az IC vonatok csak Százhalombattáig közlekednek, onnan pedig vonatpótló autóbuszokkal szállítják el az utasokat, de nem a Keleti pályaudvarig, csak Kelenföldig. (Onnan mindenki megy, amerre lát, illetve lásd alább…) Mindez 21 perccel hosszabb utazást jelent, a menetidő Pécs és Kelenföld között így már több, mint 3 óra, jellemzően 186-190 perc.

Egyetlen kivétel van: Pécsről az eddig 6.03-kor induló IC 5.53-kor indul és átszállás nélkül Kelenföld (érk. 9.00) érintésével a Déli pályaudvarig közlekedik, ahová 9.09-kor érkezik meg. Ez az egyetlen járat, mely korszerű alacsonypadlós járművel közlekedik, de egyébként ez csak úgy tud közvetlenül eljutni a délibe, hogy Tárnok felé visszatolat 5 km-t utasokkal együtt a vonat, és innen egy másik szárnyvonalon érkezik meg Budapestre. Visszafelé ez a közvetlen tolatós vonat 16.55-kor indul a Déliből (jelenleg ez is két hétre karbantartási munkálatok miatt lezárva) és 17.02-kor Kelenföldről indul és 20.07-re érkezik vissza Pécsre. Sajnos csak hétfőtől szombatig jár, vasárnap nem közlekedtetik, pedig a vágányzár előtt vasárnap is járt.

 

Továbbutazás Kelenföldről a főváros egyéb pályaudvaraira:

Kelenföldről a leggyorsabban a 4-es metróval juthatunk el 13 perc alatt a Keleti pályaudvarra.

Kelenföldről a Nyugati pályaudvarra a következő módon juthatunk el:

Kelenföldtől 9 perc utazás a Kálvin térig, innen hétköznap a 3-as metróval érhetjük el a Nyugati pályaudvart. Aki Újpest-Városkapu központig szeretne utazni, az munkanapokon csak a Lehel térig juthat el a 3-as metróval, onnan már nem a föld alatt, hanem a felszínen közlekedő M3-as jelzésű metrópótló autóbuszokkal lehet továbbutazni. Hétvégén egyáltalán nem jár a felújítások miatt a 3-as metró, így akkor a teljes szakaszon pótlóbuszok közlekednek.

Kelenföldről a Budai oldalon hosszan a Duna-part közelében halad északi irányba a 19-es villamos a Bécsi útig, mellyel a főbb nevezetességeket, és gyógyfürdőket elérhetjük.

Viszont, akinek nem fontos a Kelenföldi célállomás, és megfelelő a Pesti oldalra érkezés, annak a vonat helyett a buszközlekedést javaslom a következők szerint:

Pécsről gyorsjárattal 70 perc alatt Szekszárdig. Onnan jellemzően 5 perces átszállási idővel (ha nincs, rendkívül nagy késés, bevárják egymást a járatok) indul autópályás gyorsjárat, mely kb. 2 óra alatt ér fel Bp-re, és útközben nem is áll meg sehol. A járatok a Népligetbe érkeznek és onnan is indulnak vissza Szekszárdra.

 

Például így utazhatunk:

6.30 Pécs, aut. áll.

7.40 Szekszárd, aut. áll. (átszállás)

7.45 Szekszárd, aut. áll.

9.40 Budapest, Népliget, autóbusz-pályaudvar

 

Visszafelé:

17.05 Budapest, Népliget, autóbusz-pályaudvar

19.00 Szekszárd, aut. áll. (átszállás)

19.20 Szekszárd, aut. áll.

20.30 Pécs, aut. áll.

Megtekintések száma: 119 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 1
0 Spam
1 aranyosfodorka  
Ugyan nem megyek én Budapestre tán már soha, de azért ezt a kis ismertetőt okos ötletnek tartom. Reklámozom Bp-re járó ismerőseim felé...
A magyarországi viszonyokról, ezen belül a közlekedési viszonyokról pedig nem is érdemes beszélni. Hát, aki ezt akarta, megkapta.

Név *:
Email *:
Kód *: