Főoldal » 2018 » Október » 21 » 2018. 10. 20. EGYRE FOKOZÓDIK AZ ASZÁLY
0:35 AM
2018. 10. 20. EGYRE FOKOZÓDIK AZ ASZÁLY

Az év első felében még kaptunk csapadékot bőséggel, majd a nyáron már kevésbé, de még ekkor is egy-egy nyári zápor vagy felhőszakadás adott vizet. A nyár második fele már jóval szárazabb volt, ráadásul, egy nagyon fülledt, párás meleg vette kezdetét, mely egész augusztusban kitartott. A szeptember és október hónapokban szinte teljesen hiányzott a csapadék. Hetek óta nem volt komolyabb eső, legalábbis a Baranyai-dombság területein. Az ország folyói, vízfolyásai egészen összezsugorodtak.

Azt hiszem az utóbbi hetekben nem láthattunk sáros cipőjű turistát, és a lábszárvédők is még otthon pihenhetnek. A túrázók azonban gyakran megállnak egy-egy forrásnál, hogy vizet vegyenek. Ezúton is felhívom a figyelmet, hogy ivóvíz nélkül senki se induljon útnak, mert a Baranyai-dombság forrásainak nagy része elapadt. Ahol még biztosan és mindig számíthatunk vízre, az a Templom-forrás (Máriakéménd), a Mária-forrás (Marázán) és a Domonkos-kút (Szellőnél.)

Megtekintések száma: 82 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 1
0 Spam
1 aranyosfodorka  
Merrefelé megyünk ?
Nem szívesen gondolok arra, hogy esetleg Európa déli része a Szaharához hasonlóvá válhat. Pedig ezt sem lehet kizárni. Igaz, azt se, hogy a sarki ég lekúszik eddig. Volt már rá példa....
(De jó, hogy megváltoztak a kódok)

Név *:
Email *:
Kód *: