Főoldal » 2019 » Június » 13 » 2019. 06. 13. HEROIKUS KÜZDELEM FOLYIK A MÁRIAKÉMÉNDI KEGYHELYEN
11:18 PM
2019. 06. 13. HEROIKUS KÜZDELEM FOLYIK A MÁRIAKÉMÉNDI KEGYHELYEN

Reggel a kegytemplomhoz munkások érkeznek, és épp nekiállnának lezárni a kapubejárót, és felbontani a régi töredezett betont és új beton autóbejárót készíteni. Megkérdezzük, ezt mégis, hogy gondolják, három nap múlva búcsú lesz, itt kell bejönni az autóknak. Ők nem tudnak semmiféle búcsúról, őket a püspökség küldte ki. Na itt most nem lesz semmilyen lezárás és betonozás, adtuk tudtukra. Ezzel elmentek, és azt ígérték, akkor jövő héten jönnek és akkor csinálják. Persze örülünk, ha ezt a sérült szakaszt újra cserélik, de épp most? Vajon ki döntött erről?

A fűnyírás során behúzta a fűnyírótraktor az ékszíjat, ami elszakadt, át kellett mennem Bólyra, venni egyet, 10.000 Ft. volt. Aztán el kellett hoznom autóval Gyuri bát, majd visszavinni. Három órás munkával megszerelte Gyuri bá az elromlott gépezetet, hogy ismét tudjak füvet nyírni. Ma megérkezett a színpad. Felállítottuk, ám akkor derült ki, a hozzátartozó lépcső nincs meg, az Perekeden maradt, nem hozta el a szállító. Érte kell menni. Ez nem lehet igaz, egész nap autózok, ami plusz útiköltség, ráadásul, nem leszek kész... Szerencsére sikerült telefonálni, volt, aki épp Pécsváradon járt, és neki már nem volt olyan nagy kitérő elhozni. Egész nap dolgoztunk ma is. Kihelyeztük a két szemeteskukát, hoztunk járdalapot, kifúrtuk, lecsavaroztuk. A faluból az önkormányzat segítői is megérkeztek, akik kihozták a sörpadokat és asztalokat, illetve az üdítőket.

Plébános úr is megjött, az ebédlőben felfúrtuk a képeket, karnisokat. Közben a kegytemplom előtt elromlott egy autó, már nem először fordul, elő, idén ez a harmadik, amit láttam, bejönnek vizet kérnek, kiszolgálom őket.

Múlt héten vettem észre a felújított plébániaépületben, hogy a folyosó boltozatának alsó részén markáns repedés jelent meg. Ma az épület nyugati homlokzatán három hajszálrepedés fut végig, a vakolat kezd feltáskásodni. A földszinti folyosó és mosdók napról, napra vizesednek, a falon az új vakolat salétromos, lepereg. Az új ablakok közül többnek nem működik a becsukó pántja, nem lehet becsukni, és kinyitni rendesen. A többiek összepakolnak és kora délután elmegy mindenki. Végre nyírhatom a füvet a 36 fokos hőségben.

Kisebb szünetekkel este fél hétre végzek, összesöprök, és indulnék haza. Be akarom zárni a plébánia északi új ajtaját (egy hónapja szerelték fel), aztán egyszer csak elkezd felém megdőlni, hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Gyorsan elkaptam, de nem merem elengedni, mert kiszakadt a hatalmas vaspánt a homokkő keretből. Próbálom visszatenni, egyedül, de megfelelő szerszámok nélkül lehetetlen. Megtámasztom, és segítséget hívok. Sajnos senkit nem érek el, plébános urat és a Gyuri bát, sem a sekrestyést. Végül Jani bát sikerül elérnem, aki Szederkényben van épp, de ígéri, hogy autóba ülnek, és kijön megnézi mit tehet. Addig várok, mert nem hagyhatom tárva-nyitva az épületet, és, ha véletlenül jönne valaki, rászakadhatna az egész ajtó. 20 perc után jön Jani bá és az unokája, hárman próbáljuk meg a nagy ajtótáblát visszailleszteni. Sajnos kiderül, hogy a dolog szakembert igényel, mivel egy év garancia van, másnap ki kell hívni őket. Persze kérdés, mikor jönnek megcsinálni, mert itt állunk, a búcsú előtt, és nem lehet használni az ajtót. Jani bá annyit tudott tenni, hogy beütött két 200-as szöget, ezzel megfogtuk ideiglenesen, és megszorult, kulcsra zártuk, de a rendes javításig nem szabad hozzányúlni. Az ajtó homokkő keretét, és vastartópántjait 1762-ben szerelték fel, mely 2019-ig kifogástalanul működött (persze nyilván végezhettek karbantartásokat az elmúlt két és fél évszázad alatt), de az ajtó maradt évszázadokon át.

Most hoztak egy újat, és nem bír ki egy hónapot sem, a régi meg a melléképületbe dobva várja végső pusztulását, sírva, vagy nevetve, hogy lám te új modern 2019-es ajtó, hol leszel te 250 év múlva? Egyébként is, az új ajtó felül 2 cm-el kisebb, ha be csukva van, akkor is eláll, besüt rajta a Nap, télre behúzódnak majd a rovarok. Ez sem jó, ezt is javítani kellene. Reméljük, hogy a búcsúra, több minden nem romlik el, és legalább erre az egy napra úgy fog tűnni az ide látogatóknak, hogy minden a legnagyobb rendben van. Aztán elmennek a vendégek, és mi kezdhetjük előröl?!

Az utóbbi 10 évben soha nem volt ennyi segítő, mint amennyien most jönnek a kegytemplomhoz. Én mindenkinek megköszönöm a kitartást és a szorgalmat, és, hogy ingyen társadalmi munkában, tűző napon vállalja ezt a hatalmas munkát. Isten fizesse meg mindannyiunknak.


Gyuri bá is besegített egy kicsit a fűnyírásba. Állandóan füvet nyírok, és tessék mekkora.


Az új szemeteskuka


A buszmegálló is kapott új kukát. (Máshol ilyet az önkormányzatok helyeznek el.)


A mai napi fűnyírás

Megtekintések száma: 46 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 3
0
3 Endi  
Köszönöm, nekem az a legnagyobb öröm, ha minél többen eljönnek vasárnap.

0 Spam
2 Norbert Baumgärtner  
Kedves Endre! Gratulálok a hihetetlen kitartáshoz, a rengeteg szervezéshez és munkához. Nélküled nem újult volna meg a kegytemplom és környéke. További jó egészséget, és sok sikert kívánunk! Találkozunk vasárnap :)

0 Spam
1 aranyosfodorka  
Lenne néhány kérdésem: A pécsi püspökség részéről átvette valaki ezt a munkát ? Járt itt, ellenőrzött itt valaki valamit is ? Vagy kifizettek feleslegesen milliókat egy olyan munkára, amiben igen sok hiba van ? Mi a műszaki ellenőr véleménye ? Ki, mikor, hogyan fogja a már most (elkészülte után 1-2 hónappal) jelentkező hibákat kijavítani ?
Az ajtó-és ablaklecserélési témáról már késő most beszélni... Nem lett volna jobb meghagyni a (egyébként pár éves, jó állapotú) nyílás-zárókat és inkább az épület szigetelésével törődni ? Azt ugyanis az eredeti tervből törölték.
Amúgy meg: minden elismerésem azé a sok, segítőkész emberé, akik egyáltalán lehetővé teszik, hogy a dolgok valamilyen szinten "működjenek". Ha ők nem lennének.... na, erre nem is gondolok.

Név *:
Email *:
Kód *: