Főoldal » 2019 » Augusztus » 29 » 2019. 08. 29. MEGKEZDŐDÖTT A SZENT GYÖRGY KÉPOSZLOP ÚJJÁÉPÍTÉSE
11:16 PM
2019. 08. 29. MEGKEZDŐDÖTT A SZENT GYÖRGY KÉPOSZLOP ÚJJÁÉPÍTÉSE

A fotóra kattintva a teljes képanyag megnyílik, melyen 2008-tól a mai napig látható a képoszlop állapotának romlása, majd az elbontása, egykori helye, és új helyén a felépítésének megkezdése. (Treitz Károly fotóalbuma)

A Mecsek Egyesület Természetjáró Osztálya Biki Endre Gábor kezdeményezésére nekifogott a Lánycsók és Babarc között található képoszlop újjáépítésének. A Bildstock eredeti helyén nem volt megőrizhető, mert a korábban arra vezető utat a 2010-ben megépült autópálya kettévágta, így a szántóföld kellős közepén maradt. A tavalyi évre a képoszlop alsó része elkezdett széthullani, félő volt, hogy bármelyik pillanatban összedőlhet. Ezért 2019 tavaszán lebontattuk. Az eltelt fél év alatt összegyűlt a szükséges pénz, közel fél millió forint, melyből megkezdhettük, az új helyen, a régitől nyugatra az erdő sarkánál az újbóli felépítését. A képkő az eredetihez nagyon hasonló, bár nem teljesen ugyanolyan lesz. Ha elkészül, a régi hagyományoknak megfelelően Szent György képét helyezzük be a boltíves fülkébe. A képoszlop felújítását a Lánycsóki Önkormányzat, a Babarci Önkormányzat, a Szajki Plébánia, a Lánycsóki Plébánia és a Mecsek Egyesület támogatta, mely utóbbi pénzösszegben a magánszemélyek adománya is benne van. A későbbiekben beszámolunk elkészültéről, és hirdetni fogjuk az átadás időpontját. Terveink szerint az ősz folyamán kis ünnepség keretében kerül majd sor a képoszlop felszentelésére.

Fotók: Treitz Károly és Biki E.

Megtekintések száma: 163 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: