2:26 AM
2020. 07. 28. FÜRDŐTÚRA NAGYNYÁRÁD MAJSON ÁT MOHÁCSRA

Nagynyárád keleti felén állt egy kőkereszt, mely az utóbbi években igen rossz állapotba került, tavaly le is dőlt, melyet jeleztem az önkormányzatnak. Hamarosan tervek születtek a helyreállításra, és mára el is készült a feszület renoválása. A Mohács felől a teljesen felújított és kiszélesített 5 km hosszú nagynyárádi úton autózva már messziről feltűnik.

Célpontom volt még Majs, ahol felkerestem egy régi, 1766-ból származó képoszlopot. A története elég érdekes, egyesek szerint a földből szántáskor került elő, és senki nem is tudta, hogy egykor itt ilyen létezett. Ezzel szemben a hátulján az szerepel, hogy 1944-ben renoválták. Ennek tudatában valószínűsíthető, hogy kb. az 1960-as évektől az 1990-es évekig volt ledőlve, esetleg földbe süllyedve. Ha 1944-ben, és talán még később is állt, az 1990-es években még sokaknak emlékezni kellett rá... 1995-ben állították helyre, Máriakéméndről jött plébános, aki megszentelte a haranglábbal együtt.


Érdekes a felirata, melyen az olvasható ki, igen rossz helyesírással (feltételezem, ez eredetileg nem így szerepelt rajta, és kizárt, hogy kétszer írták volna ugyanazt a szót), hogy Margaréta-sarok. Milyen érdekes, hogy Máriakéménden is van egy ilyen nevű hely a határban és ott egy szentnek a szobra áll.


Majs temploma a falu déli feléről

Végül a déli végekről megérkezve Mohács következett. Két fontos tere is megújult az elmúlt hónapokban. A város 8 medencés termálfürdője és uszodája a vasútállomás mellett található. A baranyai megyeszékhelyről bizony még valószínű jó darabig autóba kell ülnünk, és vállalni az utazást és üzemanyagköltséget, ha normális fürdőbe szeretnénk menni. A mohácsi fürdő kinti részlege szezonálisan működik. Egyetlen hátránya, hogy jelentős fluoridot tartalmazó gyógyvizes medencéjében a víz túl forró. Kiírás szerint 36-40 fokos, de jellemzően eléri a 40 fokot. Most szerencsére csak 38 fokos volt, így 6-7 percet sikerült egyhuzamban benne eltölteni. Már nagyon sokan jelezték a problémát a fürdő üzemeltetőjének, de azt állítják, hogy gépészeti és egyéb okokból nem lehetséges alacsonyabb hőfokra beállítani. Kár, többen, többször mennének. Na mindegy, a kinti rész 29 és 33 fokos medencéje kellemes volt, csak abban nem gyógyvíz van.


Mohács


A gyógyvizes medence

Megtekintések száma: 28 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 1
0
1 aranyosfodorka   [Bejegyzés]
Hmmmm... A Radnóti szobrot vagy áthelyezték, vagy kivágták körülötte a bokrokat. Egyik kedvencem...Nem ilyen környezetre emlékszem.
Mohács - szerintem - kellemes város, csak a busójárás ne lenne - nekik biztos fontos, de az a tömeg, ami ilyenkor ott van, már sok a város méreteihez képest.
Érdekes az "Margaráta sarok" - vajon mi lehet a története ?
Kár, hogy a Dunáról nem hoztál fotót....

Név *:
Email *:
Kód *: