10:22 PM
2020. 10. 11. A BARÁTI KÖR AKTÍVAN DOLGOZOTT A MÁRIAKÉMÉNDI KEGYHELYEN

Október 10-én, szombaton ismét összegyűltek a máriakéméndi Kegytemplomért Baráti Kör tagjai, hogy egy napi munkával járuljanak hozzá, szűzanya lakhelyének rendbentartásához. Kevés fotó készült a mai nap, ennek ellenére sok és jelentős munkát végeztek a tagok, néha erőn felül is. Levágtuk az öreg almafa elszáradt ágait, és a hosszú létráról a diófa ágait. Két fenyőt is felmetszettünk. A plébániaépületből 3 szekrényt, két ágyat és több rossz állapotú széket hoztunk le, és égettünk el, de a melléképületből is több használaton kívüli "fatákolmányt" égettünk el, hogy több hely szabaduljon fel. A templomudvar déli kerítése mentén kiirtottuk az akácokat és a bozótot, és szabaddá tettük a nyugati csapadék-víz kifolyót. Ez elengedhetetlen volt, mielőtt megjönnek a nagyobb esők, mert ennek eltömődése esetén aláázhat a plébánia épület, mely már korábban is szétnyílását eredményezte. Erre minden évben oda kell figyelni, hogy rendszeresen szabaddá legyen téve a növényzettől. Ezúton is megköszönjük, mindenkinek, aki ezen a napon időt, energiát nem sajnálva eljött és segített. Isten fizesse meg.


Felnyírva


Bozótirtás és a villanyoszlop mögötti kifolyó kiszabadítása

Megtekintések száma: 175 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 1
0
1 aranyosfodorka   [Bejegyzés]
Most is szépen haladt a munka - lassan teljesen rendben lesz a kert/park.

Név *:
Email *:
Kód *: