6:06 PM
2020. 12. 04. MÉGSEM SZŰNNEK MEG A TURISZTIKAILAG FONTOS MEGÁLLÓK

Ezúton tájékoztatjuk Baranya megye túrázóit és az ország más részeiből ide érkezőket, hogy mégsem szűnik meg az Abaliget, barlang és a Zselicben az országos kéktúrához kapcsolódó Tormás, Alsókövesd nevű autóbuszmegálló.

A Volánbusz és a KTI, döntését azon okból vonta vissza, hogy több panaszlevél is érkezett az ügyben hozzájuk. Hálás köszönet illeti Berki Zoltánt, aki Szentendréről, minden erejét bevetette, így végül sikerült az illetékeseknek a döntést felülvizsgálni. Külön köszönet a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának, és Závoczky Szabolcs igazgató úrnak, akik azonnal levelet írtak a Volánbusznak a problémát illetően.

A fentiekből is egy tanulság van, melyet érdemes lenne megszívlelni: a magyar emberekben - kevés kivételtől eltekintve - úgy általában hiányzik az összefogás és a csapatszellem ereje. A svábok, cigányok, horvátok, arabok, stb. közös érdekeikben azonnal összezárnak és egymást segítik.

A buszmegálló példája is jól mutatja, ha azon szervezetek vagy akár magánszemélyek összefognak, akik használják a fenti létesítményeket, közös nyomásgyakorlással azonnal eredményt lehet elérni. Ha most csak egy valaki írt volna levelet, valószínűleg a szokásos elutasító válaszlevél érkezett volna. Ha azonban többen jelzik a problémát, akkor már nagyobb az esély a változásra. Nem kell azonnal mindenbe beletörődni, és azt hangoztatni, hogy mi ehhez kicsik vagyunk. Lehet a bors kicsi, de erős is... Nálam sosem volt lehetetlen, ha én valamit jó cél érdekében akartam, igyekeztem tenni az ügy érdekében.

Még egyszer mindenkinek köszönet, amiért ezen az ügyön fáradozott. Reméljük mostanában nem kell újabb hasonló csatákat vívni.

Megtekintések száma: 57 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 1
0
1 garaie49   [Bejegyzés]
Köszönet a megállók megmentéséért!

Név *:
Email *:
Kód *: