12:10 PM
2020. 12. 22. AZ ABALIGETI TÚRA MARGÓJÁRA

Töltök fel még néhány képet a december 16-án megjelent túrához kiegészítésül. Így ezzel nyilván sokak számára ismerős lett volna a helyszín. Azért 3-an így is kitalálták, merre jártam. Ezúton is gratulálok nekik. Ők ugyanis, nem csak járják az erdőt, meg is jegyzik és érdeklődéssel számon tartják a látottakat.

Az elmúlt időszakban kicsit sokat, talán kicsit túl sokat is szerepelt a buszközlekedés, szintén abaligeti vonatkozásban. Most íme néhány gondolat a vonatközlekedésről. Abaligetre ugyanis nemcsak busszal juthatunk el, hanem feleannyi idő alatt vonattal is. (Busz, kb. 1 óra, vonat fél óra, noha annak úthossza jóval több, de gyorsasága révén előbb ér ide, mint a kanyargós hegyi utakon orfűi betéréssel közlekedő helyközi járat. Egyetlen hátránya, hogy a vasúti megálló, Abaligettől kb. 3 km-re van, a barlangoz, pedig 5 km. a távolság. Ezért a vonatot nem sokan használják ide utazáskor, talán csak azok, akik innen indulnak el a kéktúra útvonalán a Zselic vagy éppen a Nyugati-Mecsekben az abaligeti barlang felé. Viszont a vonat minden nap szépen 2 óránként ütemesen jár, lehet rá alapozni.

Ottjártamkor 2 IC vonatot is láttam elmenni Abaligeten, egyet délelőtt, egyet pedig délután, az egyik Pécsről ment Budapest felé, a másik Bp.-ről jött. Utóbbin összesen 3 utas volt a teljes hosszú szerelvényben. Ebből egy a kalauz. Pár éve még vonatonként a 300-400 fő volt az átlagos utasszám, aztán sokat vesztett a másfél évig tartó vágányzárral (Százhalombattáig járt csak az IC), pótlóbuszos, hosszadalmas utazással. Akkor már csak 100-150 fő volt. Most meg itt a COVID, és nem üzemel semmi, nincs úticél. A távolsági buszokon is alig vannak. Még a Pécsett a helyijáratokon azért vannak, de ott is jóval kevesebben. Nem tudom valaha is visszaáll e a régi utasforgalom, tekintve, hogy számos tényező miatt is évről évre csökkenés van.
 
Egyébként meg nagyon rossz a csatlakozások összehangolása Abaliget, vasútállomásnál. Általában akkor tér be a busz, amikor épp nem jön vonat, vagy már elment. Ez is érthetetlen. Van egy ilyen is: Dombóvár felől 16.34-kor érkezik vonat Abaligetre, ahonnan munkaszüneti nap 16.35-kor indul busz Orfűn át Pécsre. Nem tudom, hogy az az 1 perc elegendő-e az átszállásra, a vonatról leszállva ki se lehet érni ennyi idő alatt az állomás előtti térre. Meg az sem biztos, hogy percre pontosan érkezik a vonat, késhet is. Vajon várakozik-e a busz pár percet, ha szükséges. A másik, hogy a busz elindul 16.35-kor, 16.42-kor érkezik, Abaliget, faluház megállóhoz, ahol várakozik 18 percet, majd 17.00 órakor indul tovább. Semmilyen csatlakozójárat bent a faluban nincs vasárnap, amihez ennyit kellene várakozni. (Épp, hogy a vasútállomásnál kellene várakozni, illetve később indulni!) Ez megint arra jó, hogy a vonatról ne lehessen elérni, aki mégis fel tud szállni, az az életét megunja Abaliget központjában a 18 perces várakozással, hogy végül 65 perc alatt érjen be Pécsre. Ennek a járatnak 16.50-kor kellene indulni, Abaliget, vasútállomástól és Pécsre érhetne várakozás nélkül 17.37-kor. Mindenkinek jobb lenne.
De, hát valószínű senki sem használja az Abaliget, vá. - busz kapcsolatot, ezért nem ágál senki ellene, ezért van így hosszú évek óta. Egyébként meg szégyen, ahogy kinéz a vasútállomás előtti tér, meg a gazzal felvert buszmegálló a düledező MÁV kerítés mentén...
 
Nekem az is feltűnt, hogy az Abaliget, Hetvehelyi elágazásnál a 3-as útkereszteződésben semmi turisztikai attrakció vagy egy tábla sincs, hogy erre van nem messze, a híres Abaliget, barlang. Ez úgy látszik nem tűnt fel az önkormányzatnak (persze, akár a DDNP is kezdeményezhetné.) Abba a kis háromszög alakú füves térre valami kis sziklakert vagy virágokat lehetne ültetni, mindjárt másképp mutatna, és csalogató lenne a szentlőrinci útról letérni Abaliget felé. Na, de talán majd egyszer itt is más szelek fújnak...
 

Szépen festett jelek a vasútállomásnál

Jön a vonat (IC Bp. - Pécs)

Ezekre a táblákra és ennyi helyen az országban ugyanazzal a szöveggel, mi szükség volt? Nem hiszem, hogy bárki menet közben ezeket számolgatná, vagy fejben tartaná. Nem is nagyon találkoztam olyannal, aki kitörő örömmel díjazta volna ezeket a tablókat. De, hát a pénzt el kellett költeni. Lehetett volna értelmesebb, hasznavehetőbb dolgokra is. De, ahol manapság valami pályázatból megy, ott megengedjük a felesleges dolgokat. Ha önerőből kell beruházni, akkor már jobban meggondolja mindenki, mire költ.

Alagútban megy a vonat ezen a szakaszon

Az Abaliget, barlang, bejárati út megállónál felújították az utat, és készült "egy alacsonypadlós" hát messze nem szabványos, de legalább szépen kiépített járdasziget. Azonban ebből a megállóból általában soha sem száll le vagy fel senki. Még a vasútállomás előtti fordulóban sem nagyon.

Ebből a gazzal felvert Abaliget, vasútállomás megállóból indulnak a buszjáratok Abaliget, barlanghoz, Bakócára, Kishajmásra, Kovácsszénájára, Mindszentgodisára, Orfűre és Pécsre. Eljátszom a gondolattal, aki pl. Budapestről jön le vonattal, és itt száll le, hogy a Nyugati-Mecsek turisztikai attrakcióit felkeresse, nem fordul-e vissza a látványtól. Az első benyomás mindig hosszútávra meghatározó, és márpedig itt az első élmények ilyenek.
Megtekintések száma: 53 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 2
0
2 Endi   [Bejegyzés]
Hát lenne még mit csinálni. Mert amennyire szép Abaliget egyik oldala, annyira árnyalt a másik. Még a tó körül is vannak igencsak elhanyagolt területrészek. Úgy összességében többet érdemelne. Orfűvel sokkal többet törődnek az ott élők, szerintem. Most nemrég kiemelt turisztikai tengely lett az Abaliget - Orfű - Villány vonal. Majd meglátjuk ez jelent-e komolyabb pozitív változást, vagy csak a szomszédos aquapark eladását követő felfutatásátást akarták így elősegíteni bizonyos érdekkörök részére. Viszont jelen gazdasági helyzetben annak eladásából, és újranyitásából még jódarabig biztosan nem lesz semmi.

0
1 aranyosfodorka   [Bejegyzés]
Ez a vasútállomási buszmegálló a "legjobb..." és annyira, de annyira jellemző....
A megújult járdaszigeten kívül nem túl sok jót mondtál erről a vidékről. Okkal.
A "kéktúrás" tábla is hülyeség - na de arra mindig is volt pénz

Név *:
Email *:
Kód *: