2:00 PM
2021. 01. 16. ELHUNYT SZECSŐDI IMRE, EGYKORI TÚRATÁRSUNK

Szomorú hírt kaptunk a napokban, miszerint elhunyt Szecsődi Imre, egykori túratársunk. Imre 1947. augusztus 25-én született Tolna megyében, Cikón. Középfokú tanulmányait is a közeli Bonyhádon végezte a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnáziumban. Munkája révén később Pécsre került, itt éltek feleségével, Irmával.

Imre a Baranya Megyei Természetbarát Szövetség életébe is bekapcsolódott, a MATÁV SE, majd a Dél-dunántúli Távközlési SE tagjaként. Nevét a 2000-es években gyakran olvashattuk a Mecsek Híradóban, akár az egyéni túrapontverseny eredményeinek hirdetésénél, akár nyílt túrák vezetésénél. Kedvenc helye a Geresdi-dombság, és szülőfaluja, Cikó volt, túráit is mindig ide vezette. A túrákon a résztvevők megismerhették a környék (Hidas, Ófalu, Eszterpusztai templomrom, Berekalja, Széplaki templomrom, Cikó, Zsibrik, Mőcsény) nevezetességeit, szép tájait. Több éven át végzett munkáját a megyei szövetség emlékplakettel ismerte el. Nevét utoljára 2012-ben olvashattuk a Mecsek Híradóban. A Baranyai-dombság területére vezetett túráinkon is gyakran járt, de 2015 után már nem igen találkoztunk vele, mert egészségi állapota is megromlott.

Imre, emléked megőrizzük, kívánjuk, hogy új, égi lakóhelyeden is szorgalmasan járd kedvenc útjaidat.

Megtekintések száma: 60 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 1
0
1 Garai Gézáné   [Bejegyzés]
Sokszor túráztam vele a Tolnai domságban. Pl. Perczel birtok nyomában, Grábóc, stb.
Nyugodjon békében.

Név *:
Email *:
Kód *: