2:06 PM 2021. 02. 08. ELŐKERÜLT EGY RÉG ELFELEDETT KERESZT SZEDERKÉNY HATÁRÁBAN | |
Már sok évvel ezelőtt felkerestem Szederkényben és a falu határában fellelhető kőkereszteket. Kettőt akkor nem találtam, amit a leírások említettek. Mindkettő a falu déli területén a Karasica-vízfolyás által övezett rétek mentén helyezkedett el egykor. A két feszület közül a Scwab-kereszt érdekelt jobban, mert különös története van: 1900-ban állították a Karasica partjától nem messze, a régi malom közelében, ahol a névadó családnak ekkortájt elveszett 2 éves kislányuk, de hosszabb idő, és keresés után szerencsére megtalálták a környező kukoricaföldeken, így túlélte a kalandos eseményt. Hálából a család azon a helyen, ahol rátaláltak a kislányra, keresztet emelt, mellé pedig két hársfát ültetett. Most az önkormányzat által újra szóba kerültek a szederkényi keresztek, hogy néhány felújítására talán lenne lehetőség, így újra áttanulmányoztam a régi leiratokat, térképeket. Eközben jöttem rá, hogy bár nem messze járhattam attól a ponttól, ahol a keresztnek lennie kell, de én korábban a Karasica új medrénél kerestem, miközben nem vettem figyelembe azt a tényt, hogy a patakot a két világháború közt elterelték, a régi kacskaringós meder helyett több száz méterrel arrébb, új nyílegyenes meder készült. Mivel a keresztet 1900-ban állították, most már egyértelművé vált, hogy azt a régi, ma már szárazon maradt meder közelében kell keresni. Az interneten a műholdas felvételen jól látszik a régi kanyargós meder nyomvonala, amit fasor és kis erdősáv kísér. Egy ködös szürke, vasárnapi napon nekivágtam a keresésnek, de arra is fel voltam készülve, ha meg is találom, lehet, hogy már csak földön fekvő darabjait tudom azonosítani a keresztnek. Szederkényből indulva a Petőfi utcát elhagyva, hamar kiértem a faluból. Átmentem az autópálya alatti alagúton és a rétben folytattam az utat, de immár letérve a földútról, szorosan a régi meder mellett. Nem volt egyszerű a haladás, egyik oldalon a szántás, másik oldalon tüskés bokrok. Egyszer csak szemközt a szántáson egy facsoportot vettem észre a ködben. Valami különös érzés folytán szinte húzott, hogy térjek el a régi patakmedertől és közeledjek a facsoport felé. A fényképezővel "rázummoltam" és a képernyőn megjelent a facsoport közepén álló kereszt. Nagyot dobbant a szívem, és lépteimet szaporázva indultam el feléje. Végül megérkeztem a két öreg hársfa és fiatal csemeték által közrefogott kereszthez. Hát áll még a kereszt, de láthatóan régóta nem gondozzák már. A Krisztus törött, bár nagyon szépen megfaragott arca van. Sajnos a törzs része is erősen megkopott. Az utolsó 24. órában van, mert kikopott keresztjének szára bármikor ledőlhet, de most még fel lehetne újítani. Persze jön a nagy kérdés: hogyan és kinek? Út nem vezet már ide, lényegében senki sem jár erre, a traktorosokon kívül. Tőle ugyan nem messze 500 m-re van a Karasica új medre, ahol a töltésen el lehet jutni idáig, de 3 km hosszan nincs híd ezen a szakaszon a széles vízfolyáson, így átkelni nem lehet. Igaz, hogy én eljutottam idáig, de valószínűleg, a szántáson való sárdagonyázást, a bokrok menti kúszás-mászást nem sokan tennék meg. Kár, mert így el fog veszni az ősi kereszt, története csak egy-két régi leírásban és a helyi könyvtárban marad meg, melyet ki tudja hányan fognak tanulmányozni a jövőben. (Valószínű nem sokan.) De tudomásom szerint élnek még a családnak leszármazottai Szederkényben. Nem tudom mikor jártak utoljára ennél a keresztnél, valószínű nem mostanában. A történetet bizonyára ismerik, de egy 121 évvel ezelőtti esemény nyilván már nem köti őket az ősi alkotáshoz, hiszen réges-régen meghalhatott már az a kislány, aki a most élőknek a déd- illetve üknagymamája lehetett. Fotózás után tovább indultam, a mostani vízfolyás mentén északi irányban. Kerestem a másik Belvárdi-keresztet is, de nem találtam. Hazaérve az egyik helyi évkönyvben viszont nyomára akadtam, hogy a keresztet akkor bontották el, amikor megszűnt a régi földút Belvárdgyulára. Akkor áthelyezték a mostani temetőbe. Tehát megvan ez a kereszt is, csak eddig nem tudtam, hogy ő az. Ezután felmentem a Nyomjai-pincesorba, hogy egy harmadik, emlékezetem szerint romos keresztet is megkeressek, ahol korábban többször is jártam. Sajnos a diófa alatt hűlt helyét találtam. Ekkor rémlett valami, hogy mintha valakitől hallottam volna, hogy be akarják hozni ezt is a faluba. Elindultam lefelé a szőlőhegyről, útközben egy negyedik keresztet is lefotóztam, majd Nyomjára értem. Már el is indultam a templom felé, amikor megint valami különös érzés visszafordított, hogy tegyek egy 150 m-es kitérőt a közeli régi temetőbe. Gondoltam, van ott is egy régi kőkereszt, akkor arról is legyen egy friss fotó. A bejáratnál azonnal feltűnt egy teljesen újonnan idekerült kőkereszt. Tehát megvan, ezt hozták le a szőlőhegyről és itt újították fel. Otthon visszanézve stílusjegyeit be is bizonyosodott, hogy valóban erről a feszületről van szó. A törött korpuszt cserélték, az kissé más formájú lett. A kereszten azonban felirat nincs, de érdemes lenne pótolni, hiszen tudjuk, hogy eredetileg ki állította, és jó lenne ráírni azt is, hogy korábban hol állt, és melyik évben került áthelyezésre. A "keresztjáró túrát" jóleső érzéssel fejeztem be, hogy talán sikerül jobban összerakni a múlt darabkáit, netán még megőrizni belőle többet.
| |
|
| |
0
