2:04 PM
2021. 03. 29. ÚJ, A HAZAI TURIZMUST FELLENDÍTŐ, SŰRŰBB VONATKÖZLEKEDÉS LÉP ÉLETBE ÁPRILIS 11-ÉTŐL

A tavaly decemberben hatályba lépő menetrend számos fejlesztést hozott mintegy harminc vasútvonalon. Április 11-től, a szokásos évi első menetrend módosítással további újításokat vezet be a MÁV-START annak érdekében, hogy minél többen vegyék igénybe a közösségi közlekedést, akár a megyeszékhelyek, városok közötti utazásra, akár kirándulás, túrázás céljából. A fejlesztések a Dunántúlon elsősorban a Pécs—Szombathely, a Pécs—Kaposvár—Győr, a Baja—Székesfehérvár, a Győr—Veszprém, a Budapest—Kaposvár; a keleti országrészben a Budapest—Békéscsaba—Lőkösháza, Miskolc—Hidasnémeti, Debrecen—Püspökladány és az Eger—Szilvásvárad viszonylatokon hoznak jelentősebb változásokat.

A Dél-Dunántúli Régióban a legfontosabb változás, hogy jelentősen javul a Pécs – Szigetvár – Barcs közötti vasúti összeköttetés.

A Szombathely–Zalaszentiván–Nagykanizsa–Barcs–Pécs viszonylaton a menetrendi módosítás után kétóránként közlekednek az új Pannónia InterRégió vonatok, így a járatsűrűség a korábbi kétszerese lesz.  A megállási rend módosításával, és a pályakarbantartások hatására a menetidő Szombathely, illetve Nagykanizsa és Pécs között csaknem 25 percet csökken. Az új Pannónia InterRégió vonatokkal Szombathelyről Pécs 4 óra 5 perc alatt lesz elérhető.

A fejlesztés hatására Szentlőrinc, Barcs, Szigetvár, Darány és Pécs közötti eljutások is számottevően javulnak. Az egész napos kétóránként járó vonatok a korábbinál jelentősen sűrűbben, és jobb menetidővel közlekednek. Barcs és Pécs között a menetidő átlagosan 10 percet csökken, így a két város közötti menetidő 1 óra lesz.

A Pannónia InterRégió vonatokban modern, légkondicionált és alacsonypadlós Desiro motorvonatok közlekednek, melyek a korábbi szerelvényekhez képest jelentősen jobb utaskomfortot biztosítanak majd, így a vasúti szolgáltatás versenyképessé válik a térségben.

Pécs – Barcs között az eddigi napi 9 vonatpár helyett 13 vonatpár lesz rövidebb menetidővel, és megszűnik a 4 órás lyuk 6.15 és 10.17 között. Autóbusszal és vonattal összesen 17 járatpár közlekedik majd naponta Pécs és Barcs között. Eddig az alábbi indulások voltak (buszok „B”-vel jelölve):

6.15 B7.10 10.17 B11.00 12.17 B13.30 14.17 14.56 B15.30 16.17 18.17 20.17 22.37

Április 11-től Pécsről Barcsra az alábbi járatok közlekednek:

5.12 6.43 B7.10 8.00 8.43 10.43 B11.00 12.01 12.43 B13.30 14.43 B15.30 16.00 16.43 18.43 19.50 22.42

Látható, hogy Pécsről a reggeli és délelőtti órákban is jelentősen bővül a kínálat és, hajnalban már egy órával korábban, 6.15 helyett 5.12-kor is lesz vonat. A bővülés miatt Barcsról Szulok felé is kedvezőbben alakulnak az átszállások.

Turisztikailag még egy jó hír, hogy hosszú évek szüneteltetése után – Berki Zoltánnak köszönhetően – visszaállításra kerül a Mórágy, vasúti megálló, melyen valamennyi vonat minden nap le-és felszálló utasok részére megáll. A megállóhelyet napi 4-5 járatpár érinti a Dombóvár – Bátaszék vasútvonalon, mely a Tolna megyei túrázók számára igen kedvező hír. Különösen a délutáni vonatok indulási ideje kedvező a túrák utáni hazautazáshoz.

Kérünk mindenkit, amint a helyzet lehetővé teszi, vegye igénybe a kedvezőbb vasúti szolgáltatást.

RÉSZLETES MENETRENDI INFORMÁCIÓ (vonalankénti pdf-es vasúti menetrendek) ide kattintva érhetők el: ÚJ MENETREND

Megtekintések száma: 144 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 3
0
3 Endi   [Bejegyzés]
Azért nem magától történtek az események. Volt megint valaki, aki súgott... (nem én)

0
2 aranyosfodorka   [Bejegyzés]
Milyen jó lenne, ha a MÁV rájönne, hogy az övé lehetne a jövő ! Az autókat le kellene cserélni jól, sűrűn, pontosan járó vonatokra és elektromos buszokra - Biztos segítene a Földnek - akármilyen kicsikét is...

0
1 eszgé   [Bejegyzés]
Köszönöm Endre!Az imént olvastam a neten, de te gyorsan frissítettél!

Név *:
Email *:
Kód *: