9:37 PM
2021. 07. 03. ÚJ ANTIK BÚTORSOROZATTAL GAZDAGODOTT A MÁRIAKÉMÉNDI PLÉBÁNIA

A nyár elején érkezett meg Máriakéméndre egy gyönyörű, antik ebédlő bútorsorozat, mely a plébánia zarándokszállásának ebédlőjét díszíti, és ezentúl kis tárgyalóteremként is funkcionálhat. A bútor 20 elemből áll, egy kihúzható asztalból, 12 székkel, nagy tálaló szekrény, kis tálaló szekrény, háttámlás tálaló, kanapé és falióra a tartozékai. A bútorok az 1870-es években Ausztriában, Bécsben készültek, az ottani 1873-as világkiállításra. A máriakéméndi plébánia, ingyen adományként kapta meg ezt a szép bútorsorozatot. Ezúton is köszönjük a nemes lelkű felajánlást, ezt a hatalmas értékű bútort, mert így le tudtuk cserélni az elöregedett hegesztett asztalokat, melyeken már teljesen elmálló pozdorjalap volt. A 1762-ben épült műemlék plébánia, mely most zarándokszállás, egyre jobban kezdi visszanyerni régi fényét, már-már kastély benyomását kelti. (Néhány évvel ezelőtt még az életveszélyes épület összeomlásától kellett tartani.)


A kanapé kárpitja sérült, őt javítani kell, addig pokróccal takartuk le,
de így is értékes darab.


Adományokból szentképeket is kaptunk, melyeket felhelyeztünk.


A folyosókra is szentképeket helyeztünk, melyeket a hívek hoztak adományként


A szörnyen kinéző és megkopott ebédlőajtók is a csiszolás,
glettelés után kétszer újra lettek mázolva.


Ezzel a ház valamennyi ajtófestése elkészült, nem volt kis munka ennyit rendbe tenni.


A küszöb is megújult

 

Megtekintések száma: 69 | Hozzáadta:: Endi | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 2
0
2 ra   [Bejegyzés]
Csodálatos ajándék, köszönet annak, akiktől származik, és aki által itt lehet!

0
1 aranyosfodorka   [Bejegyzés]
Öröm ezeket a híreket olvasni. Nagyon szépek a bútorok - igencsak értékelendő, nemes adomány. És dicséretes munka, hogy minden szinte) felújításra került. Most "már csak" vigyázni kell rá.

Név *:
Email *:
Kód *: